soros-szervezetek
Örülhetnek Soros álciviljei: érvénytelen lett a gyermekvédelmi népszavazás
Az országgyűlési választáson ugyan – 2018-hoz hasonlóan – rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka járult az urnákhoz, a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásán csupán a választók 44 százaléka szavazott érvényesen. Mivel az érvényességi küszöb 50 százalék, érvénytelen lett a referendum. Emlékezetes: a Soros-szervezetek már januártól komoly kampányba kezdtek azért, hogy a népszavazáson érvénytelen szavazólapokat adjanak le a választópolgárok.A Soroshoz köthető személyekkel feltöltött EBESZ-delegáción kívül más Soros-szervezetek is figyelik a magyar választást
A Mandiner megnézte a Magyarországon tevékenykedő, hivatalosan is nyilvántartott választási megfigyelők listáját és abból kiderül, hogy nemcsak a Soros-emberekkel telerakott EBESZ-delegáció segíthet be a baloldalnak a választási csalás narratívájának megalapozásában, hanem más Soros által támogatott szervezetek is választási megfigyelőként tevékenykednek hazánkban.Soros szervezetei arcon köpik a demokráciát
Számos példát tudnánk hozni a közelmúltból arra, hogy a magukat a jogállamiság elkötelezett híveiként és őrzőiként aposztrofáló nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) hogyan hergelték az embereket a demokratikus intézmények ellen. Akcióik kivétel nélkül hiánypótlóak, így a legfrissebb is, amelyben tizenkilenc civil szervezet arra kér mindenkit, hogy szavazzanak érvénytelenül az április 3-i „kiközösítő népszavazáson”. Tisztán látszik, hogy Soros György szervezetei semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha a nyílt társadalmak eszmerendszerét, ennek részeként pedig az LMBTQ-érzékenyítést kell propagálniuk. Azt viszont, hogy egy referendum, amin minden szavazóképes állampolgár részt vehet, hogyan lehet kiközösítő, nem tudjuk, de már megtapasztalhattuk, hogy nem kell mindig értelmet keresni a balliberális oldal kommunikációjában.Putyin rossz, Orbán rosszabb, a kárpátaljai magyarok pedig nem érdekesek, avagy hová tűntek a Soros-szervezetek?
Mit tesznek a Soros-szervezetek a kárpátaljai magyarokért? Egy nagy semmit, kivétel a Helsinki Bizottság, amely a háborúra hivatkozva kéri az egy százalékos támogatást. Majd persze „emberjogi” közleményt gyárt, meleg étel helyett politizál. Szidja Putyint, gyalázza a magyar kormányt. Majd gonosz furfanggal „menekült státuszt” követel a magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai magyaroknak – mert szerintük „bajban lesznek”, ha csak szimplán magyarok... Ja, hogy nem muszlim bevándorlókról van szó? Akkor mindent értünk. De legalább most befoghatnák a szájukat! Ha már segíteni nem akarnak, legalább olyat ne mondjanak, ami árt a magyarságnak.Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti
A Magyar Nemzet nemrég leleplezte Soros György alapítványának terveit: több Skype-interjúrészletet is nyilvánosságra hoztak, amelyekből kiderül, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részén is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a megfelelő tartalmak megjelenésére is.Kovács Zoltán: nem engedünk a zsarolásnak!
Kovács Zoltán a V4-országok miniszteri tanácskozását követően reagált arra a felvetésre reagált a közmédiának, amely szerint "külföldi újságírók torz képet festenek, ilyen nyilatkozatok is elhangzottak, hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz, vagy azokat az országokat megbüntetik, amelyek nem úgy viselkednek, ahogy elvárják". A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette, hogy a magyar kormány nem enged a zsarolásnak, mert pontosan tudja, hogy politikai akcióról van szó.Az EP elítéli a "civil társadalom" politikai alapú korlátozására tett kísérleteket
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésében elítél minden olyan kísérletet, amely a "civil szervezeteket" és finanszírozási forrásait céljaik, tevékenységi köreik vagy politikai megítélésük alapján próbálja korlátozni – közölte az uniós parlament. A Fidesz szerint az új uniós törvény elfogadhatatlan.Deutsch Tamás az EP-képviselőkhöz fordult a kiszivárgott Soros-akták ügyében
Deutsch Tamás levélben fordult az európai parlamenti képviselőkhöz azt követően, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatot készített abból a terjedelmes dokumentumhalmazból, amelyet e-mailben juttattak el a szerkesztőségéhez, és amelyben a Soros-hálózathoz köthető újságírók és "civilek" beszélnek a hazánkkal és Lengyelországgal szembeni kettős mércéről. A fideszes politikus szerint ugyanis végérvényesen lelepleződött az amerikai pénzügyi spekuláns által finanszírozott hálózat működési mechanizmusa. Deutsch arra szólította fel kollégáit, hogy végre érdemben foglalkozzanak a Soros-hálózat uniós intézményekre gyakorolt külső befolyásának ügyével.Az EP a jogrend és az állampolgárok fölé akarja helyezni Soros álcivil szervezeteit
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége elvonná az uniós tagállamoktól a civil szervezetek feletti ellenőrzési jogköröket, mégpedig úgy, hogy a törvényeken felül helyezné ezeket a szervezeteket – jelentette ki Schaller-Baross Ernő, a Fidesz uniós parlamenti képviselője kedden Strasbourgban a közmédiának adott nyilatkozatában.Ajánljuk még