tapolca
Navracsics Tibor: felelősséggel kell emlékezni, hogy jobb világ szülessen
Fontos évről évre emlékezni a holokauszt áldozataira, továbbadva az emléket, és annak érdekében munkálkodni, hogy a jövő nemzedékek egy jobb világban élhessenek – fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen, kedden, Tapolcán.Navracsics Tibor: minden városnap számvetés a múlttal, a közösség erejével, és kitekintés a jövőbe
Minden városnap számvetés a múlttal, a közösség erejével, és kitekintés a jövőbe - jelentette ki a területfejlesztési miniszter pénteken Tapolcán a város napja alkalmából tartott ünnepségen. Navracsics Tibor azt mondta: Tapolca erős közösség, amely azért ünnepli a város napját évről évre, mert van ereje szembenézni jelenével, tartja a múlt hagyományait, ápolja jelentős személyiségeinek örökségét, és készen áll arra, hogy a jövőhöz vezető úton is együtt haladjon. Olyan erős közösség, amely megengedheti magának a vitákat a jelen dolgairól vagy a jövőről, de időről időre a különvéleményen levő emberek tudnak együttműködni és összefogni.Újabb szög a Jobbik koporsójában: Tapolcán is széthullott az egység, kisebbségben maradt a jobbikos polgármester
Újabb pofont kapott a Jobbik: ezúttal egyik dunántúli bástyáját, Tapolcát veszítheti el az egykor szebb jövőt szebb napokat megélt párt. Kedden este ugyanis az ellenzéki összeborulás négy önkormányzati képviselője jelentette be, hogy a továbbiakban nem az Egységben Tapolczáért Egyesület tagjaként vesznek részt a képviselőtestület működésében, mivel a város felső vezetésével nem tudnak feltételek nélkül együttműködni. Közleményükben azt írják, "kialakult értékrendbeli különbségeket, szakmai és szemléletbeli ellentéteket nem sikerült rendezni", illetve, hogy döntésük egy hosszú folyamat eredménye. A PestiSrácok.hu 2019 márciusában írta meg, hogy hagyományőrző civil szervezetnek álcázva tömörítették össze Tapolcán a néhai szélsőjobboldali és baloldali politikai erőket. Az önkormányzati választáson az Egységben Tapolczért Egyesület színeiben indultak a jobbikos és balliberális jelöltek, az egyesület polgármester-jelöltje volt a jobbikos Dobó Zoltán is. A tizenkét fős testületben a polgármesterrel együtt 9 mandátum lett az övék. Azzal, hogy négyen most kiszálltak az összefogásból, a polgármester és hívei kisebbségbe kerültek.Az Országos Mentőszolgálat szerint elfogadhatatlan, hogy Rig Lajos kampánycélra használja a mentős egyenruhát
"Képviselőjelölt úr Ön által jelzett megnyilvánulásai számunkra nem elfogadhatók, hiszen mindenkit arra kérünk, hogy pártpolitikai célok érdekében ne használják az Országos Mentőszolgálat arculati elemeit és ne közöljenek olyan információkat, melyek alaptalanul ingathatják meg a lakosság mentőellátásba vetett bizalmát." - írta megkeresésünkre az Országos Mentőszolgálat szóvivője annak kapcsán, hogy Rig Lajos, a Jobbik, illetve összeborult ellenzék tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje önkéntesként mentő egyenruhát visel, abban fotózkodik, majd ezen fényképet rendszeresen politikai tartalmú Facebook-bejegyzéseihez, politikai kampányanyagaihoz használja fel. A Mentőszolgálat a Tapolcai mentőállomás körüli vitát is helyretette. Mint írják, az, hogy a negyedik mentőegység, amely eddig csak egyes napokon futott, Révfülöpön állandó szolgálatba állt, nem leépítés, hanem előrelépés, az ellátás pedig az egész megyében biztosított. Nem újdonság tehát, Rig Lajos már megint csak hangulatot kelt és hazudik, ha politikai érdeke úgy kívánja és még egykori hivatását, a mentést is felhasználja.Beszéd helyek tettek: sorompóval akadályozzák meg a tapolcai tragédia megismétlődését
Az egész országot megrázta az a tragikus baleset, amely január elsején történt egy Tapolca és Kisapáti közötti vasúti átjáróban és melyben négy fiatal vesztette életét. Nem ez volt az első halálos kimenetelű baleset ebben a kereszteződésben, de a gyors intézkedéseknek köszönhetően, könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó.Tapolcai tragédia – Súlyos tévedés történt a halottak azonosításakor
Megrázó baleset történt újévkor Tapolcánál: vonat és autó ütközött. A kocsiban ülő öt ember közül négyen meghaltak; egyetlen utas, egy fiatal lány élte túl a szerencsétlenséget. Az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Az öt utas közül ketten voltak lányok; egyikük túlélte, másikuk meghalt. Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt az adatok felvételénél: ma éjszakáig a balesetet túlélő áldozat családja úgy tudta, gyermekük meghalt, a valódi áldozat családja pedig ezek szerint azt, hogy az ő gyermekük él – számolt be róla a Blikk.Négyen haltak meg Tapolcán, köztük két tizenéves fiatal, amikor vonattal ütközött autójuk
Négyen meghaltak, amikor egy vonat és egy személygépkocsi ütközött össze a 7345-ös számú úton. A rendőrség tájékoztatásából kiderül: eddig tisztázatlanok a baleset körülményei. A Veszprém megyei hírportál értesülései szerint a helyszínre több mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak. A Mávinform a közösségi oldalán közölte, hogy egy sebesvonattal ütközött az autó. A tájékoztatásuk szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.Nem vetítik az Elk*rtukat Tapolcán, hiába van rá kereslet
Navracsics Tibor miniszteri biztos hétfőn levélben fordult a tapolcai mozi igazgatójához az Elk*rtuk műsorra tűzésével kapcsolatban, mivel azt a tapolcai mozi nem játszotta, hiába érkezett be sok állampolgári panasz. Bakonyi Veronika még hétfő este válaszolt is Navracsics levelére, amelyben azt írta, hogy annak témája okán, a lefolytatott egyeztetések eredményeként született döntés alapján nem tűzik műsorra a filmet.Ugyanannál a szegedi szolgáltatónál regisztrálták az ajkai fideszes képviselő „ellopott” domain nevét, mint ahol Rig Lajosé is fut
Az Alfahír szúrta ki a minap, hogy valaki vagy valakik megszerezték Fenyvesi Zoltán kormánypárti országgyűlési képviselő domainnevét és a politikus honlapját egyenesen ellenfele, a jobbikos Rig Lajos honlapjára irányították át, így most Fenyvesi akaratán kívül is Riget reklámozza az interneten. Az ajkai parlamenti képviselő feljelentést tesz az ügyben, ugyanis álláspontja szerint az, aki a korábbi domainnevét megvette, most visszaél a nevével: ha nem is a domaint, de a személyiségét ellopta. Rig Lajos persze tagadja, hogy köze lenne a kényes ügyhöz, a PestiSrácok.hu viszont a hivatalos domain-nyilvántartó segítségével kiderítette, hogy érdekes módon ugyanannál a szolgáltatónál regisztrálták és üzemeltetik Rig honlapját, mint ahol a lejárat után valaki újraregisztrálta a fenyvesizoltan.hu-t is.Ajánljuk még