Pesti Srácok

Trócsányi nem indul a 2024-es EP-választáson

null

Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon, a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni – közölte maga az EP-képviselő.

Trócsányi László közölte: megtisztelő feladat volt számára öt éven át az Európai Parlamentben dolgozni, de – mint írta – "ezt is, mint mindent, tudni kell abbahagyni".

– írta az EP-képviselő, majd hozzátette: az egyetemen több mint nyolcezer hallgató tanul, "felelősségünk van a jövő generációkért".

PestiSracok facebook image

– emelte ki Trócsányi, majd hozzátette: a Magyar Jogász Egylet elnökeként a jogásztársadalom számára is alkotó munkát kíván végezni a következő esztendőkben. Trócsányi László az Európai Parlamentben jelenleg az alkotmányügyi bizottságnak a tagja, a külügyi bizottságnak pedig a póttagja. A pozíciókat illetően úgy nyilatkozott: mindkettőt hasznos szakmai tapasztalatnak tartja.

– fogalmazott. Szavai szerint nagy feladat az övék, a jelenlegi Európai Unió ugyanis – mint kiemelte – válságban van.

– hívta fel a figyelmet.

– tette hozzá Trócsányi László.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq