Magyarországi idő szerint délben ismét bejelentette győzelmét Donald Trump, az elnök szerint előnye immár behozhatatlan, miközben Joe Biden támogatói is a sikerüket ünnepelték. Trumpot később számos republikánus politikus bírálta a korai győzelmi jelentése miatt, amit az idő aztán igazolt is: este hétkor már Biden állt nyerésre, ha sikerül neki megtartani azt a három billegő államot, ahol vezet – Michigant, Nevadát és Wisconsint –, akkor ő lehet a Fehér Ház következő lakója. Tény ugyanakkor, hogy például Michiganben jócskán kilencven százalék feletti feldolgozottságnál veszítette el előnyét a hivatalban lévő elnök, Nevadában pedig még csak hatvanhét százalékos ez az arány, miközben a jelöltek közötti különbség mindössze hat tized százalék. Ezekkel együtt az látszik, hogy a biztos, vagy a biztoshoz közeli győzelemhez Trumpnak vissza kell szereznie egy billegő államot. Az eddigi adatok szerint a republikánusok meg tudják tartani a többségüket a szenátusban, a képviselőházi fölény azonban a demokratáknál marad. Demokrata kormányzók állítólag leállították a szavazatszámlását azokban az államokban, ahol Trump vezetett. Az államfő szerint rejtélyesen tűnt el az előnye több, korábban számára biztosnak hitt körzetben, vannak helyek, ahol az újraszámolt szavazatok száz százalékban Biden győzelmét hozták ki. Egy feltehetőleg érzékenyített szövetségi bíró pedig abban nem talált kivetnivalót, hogy Philadelphiában engedélyezték a levélszavazóknak, hogy utólag korrigáljanak voksaikon. Több elemző is arra számít, hogy a vitatott eredményekre vonatkozó vitában a szövetségi alkotmánybíróság dönt majd. A késő esti adatok szerint Wisconsinban Biden a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával. Ez a közép-nyugati állam tíz elektort ad, és ezzel a Fox News televízió szerint Biden kétszáznegyvennyolcra növelte az őt támogató elektorok számát, miközben Donald Trump kétszáztizennégy elektori támogatóval rendelkezik. Biden így huszonkét elektori voksra van az elnökségtől, míg Trumpnak még ötvenhatot kéne gyűjtenie, miközben a számára kedvező három billegő állam összesen ötvenegy elektori szavazatot adhat.
Wisconsinban bejelentették Biden győzelmét, Trump a michigani számlálás felfüggesztését kéri
Wisconsinban szerdán este bejelentették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét, közben Donald Trump elnök kampánymenedzsere a michigani szavazatok számlálásának felfüggesztését kérte. Wisconsinban Biden a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával. Ez a közép-nyugati állam tíz elektort ad, és ezzel a Fox News televízió szerint Biden kétszáznegyvennyolcra növelte az őt támogató elektorok számát, miközben Donald Trump kétszáztizennégy elektori támogatóval rendelkezik. Váratnak még magukra az eredmények Michiganben, Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában. Donald Trump két Twitter-bejegyzést is szentelt a pennsylvaniai helyzetnek, az egyikben azt írta, hogy a republikánusok Pennsylvaniában nagy győzelemre számítanak, de a tagállam illetékes vezetője éppen bejelentette, hogy több milliónyi szavazócédula megszámlálása van még hátra. A korábbi bejegyzésében pedig azt írta: keményen dolgoznak azon, hogy ötszázezer szavazatnyi előnyt eltüntessenek Pennsylvaniában. Úgy, mint Michiganben és másutt is. Ezt a bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.
Bill Stepien, Trump kampányigazgatója szerdán délután újabb közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy kérik a michigani szavazatszámlálás felfüggesztését. Stepien hangsúlyozta, hogy a Trump-kampány munkatársai több helyen sem lehettek jelen megfigyelőként a levélszavazatok regisztrálásánál és a szavazatok számlálásánál. Ma panasszal éltünk a megfelelő tagállami hatóságnál, s azt kértük, hogy mindaddig függesszék fel a szavazatok számlálását, amíg nem lehetünk jelen a folyamatnál – írta közleményében a kampányigazgató.
Biden áll nyerésre
Este hétkor hat billegő állam eredményei miatt izgulhatunk, Trump vezet Észak-Karolinában, Georgiában és Pennsylvaniában, ha megőrzi ezt az előnyét, az ötvenegy elektori szavazatot jelenthet neki, ami összesen így is csak kétszázhatvannégyre jönne ki. Ezzel szemben ha Biden behúzza a másik hármat, Michigant, Nevadát és Wisconsint, az ugyan csak harminckét elektori voksot jelentene, de meglenne neki a kétszázhetven, azzal viszont már ő lenne a Fehér Ház következő lakója. Tény ugyanakkor, hogy például Michiganben jócskán kilencven százalék feletti feldolgozottságnál veszítette el előnyét a hivatalban lévő elnök, Nevadában pedig még csak hatvanhét százalékos ez az arány, miközben a jelöltek közötti különbség mindössze hat tized százalék. Ezekkel együtt az látszik, hogy a biztos, vagy a biztoshoz közeli győzelemhez Trumpnak vissza kell szereznie egy billegő államot.
Trump kampánycsapata a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni
A Trump-kampány a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni – jelentette be Bill Stepien, az amerikai elnök kampánymenedzsere szerdán kiadott közleményében. Stepien hangsúlyozta: Wisconsin több megyéjéből szabálytalanságokat jeleztek, s ez komoly kétséget támaszt az eredmények érvényességét illetően. A kampányigazgató leszögezte: mivel a szavazatkülönbség az elnök és a demokrata párti elnökjelölt között kicsiny, ez lehetővé teszi Donald Trump számára, hogy a szavazatok újraszámlálását kérje. Ezt azonnal meg is fogjuk tenni – közölte Stepien. Változatlanul bizonytalan a választások eredménye, több csatatér-államban még folyik a szavazatok számlálása, Minnesota, Wisconsin, Michigan, Georgia eredményeire még várni kell. Michiganben bejelentették, hogy helyi idő szerint szerda este előtt nem lesz eredmény, több tízezer levélszavazatot még nem is regisztráltak. Jocely Benson, michigani államtitkár szerdán sajtókonferencián jelentette be, hogy Grand Rapids, Detroit, Flint, Kalamazoo és más városok levélszavazatait még nem is regisztrálták a választási bizottságok.
Wisconsinban és Michiganben a szavazatszámlálások közepette folyamatosan közzéteszik az eredményeket, azok szerint Biden előnye Wisconsinban 0,6, Michiganben pedig 0,9 százalék. Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában változatlanul Donald Trump vezet. Joe Biden kampánymenedzsere, Jennifer O’Malley Dillon szerdán újságíróknak kijelentette: úgy hiszi, hogy Biden megnyerte Nevadát és Wisconsint is, és jó úton halad afelé, hogy ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy mind Nevadában, mind Wisconsinban csak csütörtökre várható az eredmény. A kampányigazgató elmondta azt is, hogy nincs formális kapcsolatuk Donald Trump munkatársaival.
Több elemző is arra számít, hogy a vitatott eredményekre vonatkozó vitában a szövetségi alkotmánybíróság dönt majd. Az alkotmánybíróságon – Amy Coney Barrett napokban történt beiktatásával – 6:3 arányú a konzervatív bírák többsége. Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök még kedden, a választás éjszakáján újságíróknak azt nyilatkozta: az új alkotmánybíró, Amy Coney Barrett megszavazása, majd beiktatása törvénytelen volt. Állítását a demokrata párti politikus nem támasztotta alá. Közben megszületett az eredmény Puerto Ricón is, ahol egyes kérdésekben népszavazást is tartottak. A helybéliek ötvenkét százaléka arra voksolt, hogy Puerto Rico a továbbiakban ne az Egyesült Államok külterülete, hanem önálló tagállama legyen.
Trump szerint rejtélyesen eltűnt az előnye
Az előnyöm rejtélyesen eltűnt – írta Donald Trump a Twitteren helyi idő szerint szerdán délelőtt. Az amerikai elnök az éjjel, a Fehér Házban tett nyilatkozata óta először szólalt meg, három mikroblog-bejegyzést is közzétett. Ezek közül kettőt a Twitter megjelölt, és csak a figyelmeztetése után vált hozzáférhetővé. Az első bejegyzésben Trump úgy fogalmazott:
A múlt éjjel több tagállamban, amelynek csaknem mindegyikét demokraták irányítják és ellenőrzik, vezettem, gyakran nagyon biztos fölénnyel. Aztán ez a vezetés egyenként kezdett rejtélyesen eltűnni, ahogy a szavazatokat számlálni kezdték. Nagyon különös ez, a közvéleménykutatók teljesen és történelmi léptékkel tévednek.
Egy másik, a Twitter által szintén megjelölt bejegyzésében az elnök leszögezte: mindez elég ok arra, hogy bíróságra menjünk. Ezt látván egyetlen tisztességes ember sem mondhatja, hogy ez normális és nem ad okot aggodalomra. Trump közzétette egy konzervatív politikai és kommunikációs tanácsadó, Matt Mackowiak bejegyzését is, amely térképet mutatva azt rögzíti, hogy az újonnan számlált szavazatok száz százaléka Biden győzelmét igazolja. A Twitter ezt a bejegyzést is megjelölte. Szerdán délelőtt sajtókonferenciát tartott az elnök választási kampánymenedzsere, Bill Stepien, aki kifejtette: megteszik a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a jogszerűen leadott voksokat számolják meg. Ha valamennyi, jogszerűen leadott szavazatot megszámlálnak, akkor mi győzünk, az elnök arat győzelmet – hangsúlyozta Stepien.
Philadelphiában szerdán délelőtt Timothy Savage szövetségi bíró nem fogadta el a republikánusok arra vonatkozó panaszát, hogy az egyik pennsylvaniai megyében lehetőséget adtak a szavazóknak a levélben beküldött voksaik korrigálására. A republikánusok azt kérték, hogy ezeket a szavazatokat ne vegyék figyelembe. A többi között azzal érveltek, hogy a pennsylvaniai alkotmánybíróság döntése szerint is törvény tiltja a megyéknek, hogy lehetővé tegyék a levélben szavazóknak a szavazataik korrigálását.
Ebben nem vagyok biztos. Valóban ezt mondták ki, vagy az mondatott ki, hogy a választási bizottságnak nincs kötelezettsége ennek megtételére. Vajon nem az volt a törvényhozók szándéka, hogy biztosítsák, és ne megvonják a választójogot a szavazóktól? – tette fel kérdést a bíró. A republikánus érvelés szerint nem a választójog megvonásáról van szó ez esetben, hanem arról, hogy a szavazatok korrigálását nem tehetik meg, hacsak a választási törvény nem ad erre felhatalmazást. A szerdai bírósági meghallgatáson a kérdéses pennsylvaniai megye képviselője, Lee Soltysiak elmondta: tudomása szerint kilencvenhárom szavazócédula érintett az ügyben, amelyeket korrigáltak. Hozzáfűzte: jelenleg lezárt szobában, állandó felügyelet alatt számlálják a voksokat.
Republikánus politikusok is bírálták Trumpot, amiért idő előtt győztesnek nyilvánította magát
Chris Christie, New Jersey állam volt kormányzója és Donald Trump egyik szoros szövetségese az ABC televíziónak nyilatkozva rosszallotta Trump bejelentését. Szerintem a bejelentés rossz stratégiai döntés, rossz politikai döntés volt – fogalmazott. Rick Santorum, volt pennsylvaniai republikánus szenátor aki 2016-ban Trumpot támogatta – a CNN televízióban kijelentette: nagy aggodalom fogott el, amikor meghallottam, hogy az elnök mit mondott. Hozzáfűzte: az elnök hetvenvalahány éves ember, aki hajnali fél háromkor és nagyon idegölő kampány után szólalt meg. Szerintem nagyon szerencsétlen dolog volt, hogy a durvább oldalát mutatta meg. Santorum kiábrándítónk nevezve az elnöki bejelentést, reményét fejezte ki, hogy Donald Trump szerdán másként fogalmaz majd.
Adam Kinzinger, Illinois republikánus képviselője a Twitteren bírálta Trumpot. Marco Rubio, floridai republikánus szenátor, szintén a Twitteren, nem nevezte néven az elnököt, de úgy fogalmazott: az elnökválasztás eredménye azt követően lesz ismert, hogy valamennyi jogszerűen leadott szavazatot megszámláltak. Donald Trump szerdára virradóra a Fehér Házban mondott rövid beszédét ellentmondásosnak ítélték az Egyesült Államokban. Az elnök ugyanis bizonyítékok nélkül azt jelentette be, hogy egyértelműen győztünk Georgiában és egyértelműen győztünk Észak-Karolinában. Mindkét államban még szerdán reggel is számolták a voksokat, bár a részleges eredmények szerint Trump áll vezetésre.
Egyelőre nem tudni, hogy ki nyert, Trump csalást emlegetett
Egyelőre nem tudni, ki nyerte meg a 2020-as amerikai elnökválasztást, a szerdai előzetes eredmények szerint fej fej mellett halad Donald Trump és Joe Biden, az elnök azt pedzegette, hogy jelentős csalások történnek a szavazatszámlálások során. Trumpnak sikerült megszereznie Floridát, de továbbra is szoros a verseny több kulcsfontosságú államban, köztük Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban, Georgiában, Észak-Karolinában és Nevadában. Az említett államok súlya az elektori kollégiumban: Pennsylvania húsz, Michigan tizenhat, Georgia tizenhat, Észak-Karolina tizenöt, Wisconsin tíz és Nevada hat szavazat. A jelenlegi eredmények szerint a republikánusoknak sikerült megtartaniuk a szenátust, és csökkentették hátrányukat a képviselőházban, holott felmérések azt jelezték előre, hogy teljesen a demokraták ellenőrzése alá kerül az alsóház. Az elnök azt pedzegette, hogy jelentős csalások történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon kínos és csalódást keltő, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt. Szakértők attól tartanak, hogy Trump neki nem tetsző eredmények esetén a választás megóvásával akarja megszerezni a győzelmet. Az amerikai vezető már korábban kifejezte a levélszavazatokkal szembeni bizalmatlanságát. Az amerikai választási törvény lehetőséget biztosít a szavazatok újraszámlálásának kérvényezésére, ha a végeredmény alapján kevesebb mint egy százalékos a különbség a két jelölt között.
Demokrata kormányzók leállították a szavazatok számlását azokban az államokban, ahol Trump vezetett
Négy kulcsfontosságú államban, ahol Trump vezetett, leállították a szavazatok összeszámlálását a demokrata kormányzók. Nem tudni, mire készülnek, de erre nem volt példa az utóbbi száz évben – írta a 888.hu. Trump régóta figyelmeztet rá, hogy a demokraták a levélszavazatok laza szabályozását kihasználva szeretnék elcsalni a választást azokban a körzetekben, ahol demokrata kormányzó van, és úgy tűnik, hogy a tippje bejött: magyar idő szerint hajnali négy körül még mindenki biztos volt benne, hogy Trump elsöprő többséggel nyert, aztán hirtelen történt valami.
- Négy államban hirtelen beszüntették a szavazatok összeszámlálását: Pennsylvaniában, Wisconsinban, Michiganben és Észak-Karolinában.
- Mind a négy állam kulcsfontosságú Joe Biden győzelméhez.
- Mind a négy államban Trump vezet, vagy vezetett, a legtöbb helyen masszív többséggel.
- Mindegyik államban demokrata kormányzó van hivatalban.
A hivatalos indokolás szerint a szavazatszámlálást azért kellett felfüggeszteni, mert a levélszavazatokat nehezebb összeszámolni, azonban érdekes, hogy azokban a demokrata kormányzó által vezetett államokban, ahol végig Joe Biden vezetett, ez nem okozott gondot, mint ahogy azokban az államokban sem, amelyeket republikánus kormányzó vezet, de egyik európai országban sem szokott gondot okozni a levélszavazatok száma, pedig vannak helyek, ahol jóval nagyobb arányban voksolnak postai úton az emberek, mint az Egyesült Államokban. Ami talán a legfontosabb: bár az utóbbi száz évben volt már példa néhány világjárványra és háborúra, az egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy szerda reggelre ne tudtak volna egyértelműen győztest hirdetni. Egyetlen esetben, 2000-ben, előfordult ugyan, hogy egy állam, Florida miatt nem hirdettek győztest, de ott is a szavazatok újraszámlálása miatt történt ez, tehát akkor sem arról volt szó, hogy nem sikerült időre megszámolni a szavazatokat.
A billegő államok döntik el a végeredményt?
A billegő államok közül három – Észak-Karolina, Georgia és Pennsylvania – esetében Trumpnak áll a zászló magyarországi idő szerint délután három előtt, ami a hivatalban lévő elnöknek összesen ötvenegy elektori szavazatot jelenthet, előnye azonban mindössze féltől 2,4 százalékig terjed, kivétel ez alól Pennsylvania, ahol 12,6 százalék a különbség az államfő javára. Nevadában, Michiganben és Wisconsinban Biden vezet minimális különbséggel, a három tagállamnak együtt harminckét elektora van. A korábbi billegők közül Florida, Iowa, Ohio és Texas már biztosan Trumpé, ami összesen kilencvenegy elektori szavazatot hozhat. Biden már biztosan behúzta Arizónát és New Hampshire-t, ami együtt tizenöt elektori voksot jelenthet neki. Michiganben sokáig Donald Trump vezetett, a helyzet kilencven százalék feletti feldolgozottságnál fordult meg, ami azt is jelenti, hogy a meccs még egyik említett államban sem futott le.
Franciaország szerint az amerikai elnökválasztás eredményének nem lesz hatása a kereskedelmi kapcsolatokra Európával
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter szerint az amerikai elnökválasztás eredményének nem lesznek jelentős hatásai a kereskedelmi kapcsolatokra Európával, mert az Egyesült Államok már nem baráti partnere az uniós tagállamoknak. Bárki is nyerje meg az amerikai elnökválasztást, az lényegen nem fog sokat változtatni a kereskedelmi kapcsolatainkon – mondta a tárcavezető szerdán a Radio Classique francia rádióban az előző nap tartott voksolással kapcsolatban. Bruno Le Maire azelőtt adott interjút, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy ő győzött, illetve hogy több kulcsfontosságú ingadozó államban még folyamatban volt a voksok összesítése. A miniszter úgy vélekedett, hogy az európai országok egymással rivalizálnak, időnként konfrontálódnak is, miközben amerikai szankciók fenyegetik őket. A lényeget illetően, az amerikai gondolkodás egyedül Kína körül forog, a Kínával és tágabb értelemben az Ázsiával való viszony körül – hívta fel a figyelmet Bruno Le Maire. Le Maire szerint eljött az ideje, hogy az európai uniós tagországok ráébredjenek arra, hogy Európa az Egyesült Államoknak már csak egy rugalmas változó, ezért létre kell hozni az európai szuverenitást. Akár Joe Bident, akár Donald Trumpot választják meg az amerikaiak, az semmit nem változtat ezen a stratégiai tényen a miniszter szerint, mert az amerikai kontinens elszakadt az európai kontinenstől – hangsúlyozta Bruno Le Maire.
Várhatóan marad a republikánus többség a szenátusban
A republikánusok várhatóan meg tudják tartani többségüket a szenátusban az amerikai sajtó szerdai előrejelzése szerint, több ingadozó államban nem jártak sikerrel a demokrata párti kihívók az előző nap tartott választásokon. Minden szövetségi állam két-két szenátort delegálhat, a száz tagú szenátusnak jelenleg ötvenhárom republikánus tagja van. Az idei elnökválasztással együtt harmincöt szenátori helyről döntenek a választók, ebből eddig huszonötöt a republikánusok töltöttek be. Arizonában és Coloradóban sikerült demokrata párti jelöltnek elnyernie az eddigi republikánus szenátor helyét, de Montanában, Iowában, Dél-Karolinában és Texasban a republikánusok le tudták győzni a demokrata párti kihívójukat, és Észak-Karolinában is hasonló végeredmény várható. Alabamában és Kansasban pedig a demokraták veszítettek egy-egy szenátori helyet a republikánusok javára, és az eddigi adatok alapján várhatóan Michiganben is veszíteni fognak egy helyet. Georgia államban egyik jelölt sem szerzett elegendő szavazatot, ezért januárban második fordulót rendeznek. Több szövetségi államban még nem dőlt el végleg a fej fej melletti küzdelem. Egyértelműbb a helyzet a képviselőházi helyeket illetően: az NBC és a Fox News szerint itt a demokrata párti törvényhozók meg tudják tartani eddigi többségüket. Jelenleg a négyszázharmincöt tagú képviselőházban kétszázharminckét mandátummal rendelkeznek a demokrata pártiak.
Trump: megnyertem a választást
Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást. A helyi idő szerint szerda hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban – többek között Floridában, Ohióban és Texasban – sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban –, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. Nem tudnak minket beérni – fogalmazott az amerikai elnök.Trump beszéde alatt több kulcsfontosságú ingadozó államban még folyamatban volt a voksok összesítése.
Jen O’Malley Dillon, Biden kampánystábjának vezetője felháborítónak és példa nélkülinek nevezte Trump kijelentését arra vonatkozóan, hogy bíróság bevonásával próbálná meg leállítani a szavazatok összesítését. Soha nem fordult elő ilyen, hogy egy amerikai elnök megpróbálná megfosztani az embereket a véleménynyilvánítástól egy országos választáson – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Demokrata Párt jogászai készen állnak arra, hogy megküzdjenek minden egyes szavazat összeszámolásáért. Dillon hangsúlyozta: Trump elnöknek nincs törvényes hatalma arra, hogy saját magát kiáltsa ki győztesnek vagy hogy befolyásolja a szavazatszámlálást. Joe Biden saját eredményével kapcsolatban valamivel korábban szintén bizakodóan nyilatkozott. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták jó úton haladnak a győzelem felé, de egyelőre türelmet kért támogatóitól, amíg megtudják a végeredményt.
Az összes szavazat összeszámlálása még órákig, de akár több napig is eltarthat. Jogi bonyodalmak övezik a levélszavazatok összeszámlálását. Egy washingtoni szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy az Egyesült Államok több térségében és városában az állami postaszolgálatnak (USPS) meghatározott időn belül továbbítania kell a levélben leadott szavazatokat a választási irodákba. Pennsylvaniát és Texast kivéve a választási törvények valamennyi érintett tagállamban azt írják elő, hogy a levélszavazatoknak a választás napján az urnazárásokig be kell érkezniük a választási bizottságokhoz, a későn érkező voksokat ugyanis nem veszik figyelembe. Pennsylvaniában viszont a helyi legfelsőbb bíróság lehetővé tette, hogy a késve érkezett levélszavazatokat a választás napja után még három napig figyelembe vehessék. A republikánusok perkeresete nyomán a szövetségi legfelsőbb bíróság helyben hagyta ugyan a pennsylvaniai bírák döntését, de nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a választás napja után befogadja a Republikánus Párt esetleges perkeresetét és érvénytelenítse a vitatott levélszavazatokat.
Joe Biden nyert Arizonában
Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje nyerhette meg Arizona szövetségi állam tizenegy elektori szavazatát a keddi elnökválasztáson a Fox News amerikai hírtelevízió és az AP amerikai hírügynökség előrejelzése szerint. Biden az eddigi eredmények szerint ötvenegy százalékot szerzett Arizonában. Az idei elnökválasztáson ez az első állam, ahol a korábbi republikánus többség demokrata párti győzelemre fordulhat át. Joe Biden megszerzett legalább három elektori szavazatot a négyből Maine szövetségi államban. Nebraska államban pedig Donald Trump elnöké lett négy az öt elektorból. Maine és Nebraska az a két amerikai szövetségi állam, ahol megosztják az elektori szavazatokat. Donald Trump nyert Iowa államban is, ahol a választás előtti napokban Biden is intenzíven kampányolt.
Trumpé Florida, Ohio és Texas
Szerdán hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban – többek között Floridában, Ohióban és Texasban – sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban –, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. Nem tudnak minket beérni – fogalmazott az amerikai elnök. Trump beszéde alatt több kulcsfontosságú ingadozó államban még folyamatban volt a voksok összesítése.
Donald Trump utalt arra, hogy úgy látják, jelentős csalások történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon kínos és csalódást keltő ügyek, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt. Joe Biden saját eredményével kapcsolatban valamivel korábban szintén bizakodóan nyilatkozott. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták jó úton haladnak a győzelem felé, de egyelőre türelmet kért támogatóitól, amíg megtudják a végeredményt. Az összes szavazat összeszámlálása még órákig, de akár több napig is eltarthat.
Beszállt a versengésbe a Twitter is
Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét – jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett. Biden úgy fogalmazott: a demokraták jó úton haladnak a győzelem felé. Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket. Győzni fogunk – hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet. Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban – az addigi választási eredmények alapján – 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött. Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök – aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio – szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni. Trump bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni. Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott: nagyot győztünk.
A demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket, küzdelem a szenátusért
Bár az úgynevezett csatatér-államokban még tart a szavazatok számlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket az Egyesült Államokban zajló választásokon. A jelenleg republikánus többségű szenátusért éles küzdelem folyik. A demokrata párti politikusoknak 232:197 arányú többségük volt a szövetségi képviselőházban. Az eddigi választási eredmények szerint ezt a többséget megőrizték, sőt, akár még bővíthetik is. Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának. Egyúttal jelezte azt is, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.
A szenátusi helyekért éles küzdelem folyik, az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották. Több tekintélyes republikánus szenátort – közöttük például John Cornyn texasi, Ben Sasse nebraskai vagy James Inhofe oklahomai politikust – ismételten megválasztottak, és megőrizte bársonyszékét a dél-karolinai Lindsey Graham is, akinek pedig a Demokrata Párt dél-karolinai elnökének személyében erőteljes kihívója volt. A republikánusok elveszítettek egy szenátori széket Coloradóban, ahol Cory Gardnert kiütötte a washingtoni bársonyszékből John Hickenlooper, aki korábban Colorado kormányzója is volt. Ugyanakkor Alabamában veszített a demokrata párti Doug Jones szenátor, s helyette Tommy Tuberville, Donald Trump elnök egyik támogatottja nyerte el a választók bizalmát.
A szövetségi törvényhozásban teljesen megújították a 435 tagú képviselőházat, a szenátusnak azonban csak egyharmadát választották újra. Érdekességként kiemelte az amerikai sajtó, hogy bekerült a törvényhozás alsóházába a szélsőséges összeesküvés-elméleteket terjesztő QAnon-mozgalom egyik támogatója, Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony, aki sima győzelmet aratott Georgia államban, miután demokrata párti riválisa személyes okokból visszalépett a jelöltségtől. A politikus jelöltsége ellen eleinte a Republikánus Párton belül is voltak tiltakozó hangok, Trump azonban határozottan támogatásáról biztosította. Greene nyíltan támogatja a korábban többnyire csak az internet „sötét bugyrában” jelen lévő QAnon-mozgalmat, amelynek egyik elmélete szerint sátánista csoportok gyermekek globális szexkereskedelmét szervezik, és szövetkeznek Donald Trump megbuktatására.
Az elnökjelöltek vitája nagy feszültséget generált a választók körében
Trump keményen támadott, Biden pedig nem fogta vissza magát a válaszadásnál – már az első elnökjelölti vita is igen durvára sikerült, amit természetesen árgus szemekkel figyeltek világszerte. Mint ismert, az elnökválasztást hagyományosan megelőzi az elnökjelöltek televíziós vitája, amelyet először 1960. szeptember 26-án, a republikánus Richard Nixon és a demokrata John F. Kennedy részvételével rendeztek meg. Az ezt követő három voksolás előtt a tévévita elmaradt, 1976 óta azonban a választási menetrend szerves része, a jelöltek általában több alkalommal, átlagosan 60 millió néző előtt mérkőznek meg egymással. A legkevesebben, 36,3 millióan a Bill Clinton és Bob Dole közötti 1996-os vitára voltak kíváncsiak. Minden idők legnézettebb tévévitáját 2016-ban rendezték meg, a Hillary Clinton és Donald Trump közötti első elnökjelölti összecsapást 84 millióan követték nyomon, és ezzel maga mögé utasította az 1980-as Jimmy Carter–Ronald Reagan-szópárbaj 80,6 milliós nézőcsúcsát. Az elnöki székért újrainduló Donald Trump már 2016-os megválasztásakor történelmet írt: az 1953-ban megválasztott Dwight D. Eisenhower óta az első volt, aki kormányzói és kongresszusi tapasztalat nélkül került az államfői székbe, ő lett a Fehér Ház első kaszinó- és hotellánc-tulajdonos lakója, és a legidősebb amerikai elnökként lépett hivatalba. Újraválasztásával minden idők legidősebb amerikai elnöke lehet, mandátuma lejártakor betölti a 78 éves kort – írja az MTI. Ha ellenfele, a demokrata Joe Biden nyer, ő lesz a legidősebb korban megválasztott amerikai elnök, és Bill Clinton George W. Bush feletti 1992-es győzelme után az első jelölt, aki legyőzi a hivatalban lévő elnököt. Donald Trump (74) és Joe Biden (77) minden idők legidősebb elnökjelölt párosaként küzdenek a győzelemért.
Minden hír az elnökválasztásról egy helyen, a PestiSrácok.hu-n!
Önök szerint ki az esélyes az elnöki posztra? Várjuk kommentjeiket!
Fotó: MTI/EPA
TS
2020-11-04 at 08:58
Az komoly, hogy egy politikai portál az amerikai elnökválasztáson nem az elektorok számáról ír, hanem a szavazatok számáról? (Mikor 4 éve Clinton is több szavazatot kapott, mint Trump!)
Reszelő Aladár
2020-11-04 at 08:50
A címet nem értem ma reggel. Elfogyni látszik Trump előnye? Épp most jelentette be, hogy nyert! A CNN szerint persze hamisan és remegnek, hogy Trump bíróság elé akarja vinni a későn beérkező szavazatok érvénytelenítését.
Jelenleg már a jogállam miatt sírnak. Hosszú napok lesznek ezek és el kell kezdeni a gyászmunkát is.
Kok
2020-11-04 at 08:47
Georgiában több megyében egyszerűen felfüggesztették a számlálást, “elmentek aludni”.
Érik a csalás.
trma
2020-11-04 at 08:44
Twitteren többen azt írják, hogy Arizona is fordulhat. Van 800000 szavazat, amit most számolnak és ezeket 2-1 arányban Trump hozza, miközben Biden kb 130000 szavazattal vezet.
TS
2020-11-04 at 08:41
Na most akkor mi van?
Benkő László
2020-11-04 at 08:27
Na komcsinácik, Borsod után újabb buci. 2022-ben pedig jón a java.
Kristóf
2020-11-04 at 08:24
Várjuk meg, hátha kékcédulás módszerrel a levélszavazatokkal majd győz a “demokrácia”.
Egyébként korántsincs olyan jelentősége ennek a műsornak, az amerikai elnöknek nincs igazán valódi hatalma.
Naprózsa
2020-11-04 at 08:16
Miért állt le már másfél órája ezen a portálon a helyzetjelentés? Eközben az indexen már 220 Binden és 213 Trump javára állt szintén meg a térkép kiszínezése, ahol Trump folyamatosan jött föl mint a talajvíz.
Miért az Indexről kell tájékozódnunk, mikor se a Hír TV-n se az M1-en nem kapunk információt?
Annyira nem fontos ez a választás?
Zsolt Nagy
2020-11-04 at 08:11
Az osztrák tv-t nézem. A szemét szemettye! Aszonnya a libsi fos, 7 szavazattal vezet bidé, bár Trump 60/40-re vezet Pennsilvaniában, de írjuk ezt is bidéhez /feldolg 65%/ meg Michigant, és Wisconsynt is, oszt akkó 298-cal nyer a vén demens. Ez ám a tájékoztatás. Megyek okádni….
oshon
2020-11-04 at 08:07
Hajra Trump !
Patriot
2020-11-04 at 08:00
Remélem a véngazembert a guta kerülgeti. Aztán meg is üti, hogy megint a kukába szórta a sok pénzét.
Kok
2020-11-04 at 07:16
Trump twitterre kírta, hogy nyerésre állnakde a demokraták el akarják csalni. Boogaloo coming!
Kok
2020-11-04 at 07:14
A reggeli műsor zenei anyaga gusztustalan undorító.
Kok
2020-11-04 at 07:10
Fél Amerika egy demenciával küzdő vénemberre bízza a világ egyik legnagyobb hatalmát. Ezek idióták.
Kemény Szilárd
2020-11-04 at 06:54
@Canadian Deplorable:
Texas Bidené, csak szólok.
@Tanú:
Nem a foltok száma számít, hanem hogy hány elektor van mögötte.
Patriot
2020-11-04 at 06:44
Elolvasva a főcímet azthittem simán nyert a Trump. Nem tudom minek kell előre inni a medve bőrére ….
Tanú
2020-11-04 at 06:39
Úgy látom, több a piros a térképen. 🙂 Szóval, Trump állhat valójában nyerésre, bár az adatok mást mondanak, az csak a látszat, de szerintem behozza kék 223 piros 145. Bilden-nél a puskapor java része szerintem ellőve. Szóval, Trump lesz az elnök ismét.
bl
2020-11-04 at 05:59
Várjatok fiúk-lányok a főcímmel, még semmi se biztos.
Kálmán a mezőről
2020-11-04 at 05:05
…ami azóta 108:192.
Na innen szép nyerni, én mentem aludni.
Kálmán a mezőről
2020-11-04 at 05:00
Miért nem nézitek a CNN-t? Ott minden naprakész.
A helyzet egyelőre sz@r (105:118), de a fekália szintje is süllyed.
Kérdés, elég lesz-e a végén a levegőhöz.
Mandarin.
2020-11-04 at 04:43
Egyre nagyobb Trump elnök győzelmének az esélye, Biden pedig saját pincéjében töltheti hátralévő éveit, ez lenne a legnagyobb büntetés számára. Ha veszít Biden, az lehet hogy kenyértöréshez vezet a demokraták táborán belül, Kamala Harris is kellemetlen helyzetbe kerülne a választási kudarccal, igaz ő eddig sem volt túlságosan népszerű politikus. Hajrá Trump!!!
bl
2020-11-04 at 04:14
Hajrá Trump! Hajrá Normalitás! Hajrá Élet!
Tudományos libsizmus
2020-11-04 at 03:58
Azért még várjuk ki a végét. Bellen (=ugatni auf deutsch) is a levélszavazatok szétcsalásával lett Ausztria császára. A rendes választáson veszített.
Fixit
2020-11-04 at 03:56
Haaat nem vagyok sajnos meggyozodve rola, hogy meglesz Trumpnak legalabbis ahogy most allnak a dolgok.
Azert csak hajra Trump!
Karácsony..sk
2020-11-04 at 03:48
Hajrá TRUMP!!
Ami a momentumos Cseh Katkát illeti, pontossan azt támogatja, aki finanszírozza őket!
Önleleplezés!
Szlovákiából…..
Tudományos libsizmus
2020-11-04 at 03:28
Úgy néz ki, hogy Cseh Katának szomorú estéje lesz?
redl tizedes
2020-11-04 at 01:58
teljesen mind1 ki nyer ez már a vég kezdete!
NOmentum
2020-11-04 at 01:01
Török Gábor nem zárja ki a nagykoalíció lehetőségét sem.
🙂
Ázja
2020-11-04 at 00:16
Sajnos,tök mindegy ki nyer.A közeljövő műsoraiban lehet akár erős különbség is.A libsi műsor,az egész világon egy blöff.
A hülyéket használják.A buta embernek is van annyi esze,hogy egy két dolgot megértsen.
Mellette ezret átél.Mivel buta,azt szűri le az előbbiekből,hogy mindent ért.
Erre alapozhatják a kezelését.Az “egyszerű ember”utálja az őszintesèget,bratyizást akar.Kommunát.
2019 januárjában úgy pörgött a feltupírozott gazdaság,mintha május lett volna.
Tényleg elképzeltük,hogy az mozgathatja a világot,hog ém elutazok Kínába?A kínai meg ide?
Lassan adagolják,hogy megértsük,vagy átcsoportosítunk,vagy újraindítunk.
Bárcsak ne így lenne!
N. Attila
2020-11-03 at 23:25
Ők írták a 10 órai kezdést,nem mellékesen más oldalakon folyamatosan jönnek a hírekkel.Ezt vártam volna itt is
N.Attila
2020-11-03 at 22:55
Miért nem kezdődik?
Vízöntő
2020-11-03 at 22:36
A Bident politikai lélegeztetőgépen tartó sötét erők egyszerűen nem nyerhetnek még a csalásra szakosodott levelező tagozatukkal sem!
Trumpnak kell nyerni és kész!
pandoranike
2020-11-03 at 22:31
Ez nem lesz egyszerű választás van egy olyan érzésem, hogy hónapok múlva is levél szavazatok fognak valahonnan előkerülni
https://twitter.com/spookdblog/status/1323724468703928321?s=21
Beobachter
2020-11-03 at 22:15
Trump!
Pórász Ármin
2020-11-03 at 22:04
Egyébként hajrá Trump! Ma már volt egy Trump (Judd) győzelem igaz sznúkerben 4:0-ra nyert Bingham ellen.
Pórász Ármin
2020-11-03 at 21:57
Nem Bidenről szól a demokraták választási tétje, hanem Kamara Harrisről aki egyébként esélytelen lenne ha ő indult volna. A globalogazdinak ő a kiszemeltje. Biden csak csalinak kell és hamar eltűnik, mint annak idején a SZU-ban Csernyenkó.
Drazsen
2020-11-03 at 21:54
Néhány amerikai elnökválasztást már megérte, de még ekkora várakozás – legalábbis itt Magyarországon – egyiket sem előzött meg.
Pete jános
2020-11-03 at 21:43
Adósságba verem magam na Trump győz. Veszek egy láda pezsgőt!
Tudományos libsizmus
2020-11-03 at 21:10
Ez szerintem egy afféle kékcédulás választás lesz.
Királytigris
2020-11-03 at 20:43
Ha Binden nyerne, aztán nem sokkal hivatalba helyezése után “egészségügyi” okokra hivatkozva lemond, és az alelnökét helyezik a helyére, akit Sorosék a markukban tartanak.
Logikus
2020-11-03 at 20:27
Hajrá Trump!
La Tulipe Noire
2020-11-03 at 20:11
Ha és amennyiben a demenciás vén majom nyer, akkor nekünk annyi…
Szóval hajrá Trump !
Wakanapi
2020-11-03 at 20:08
Mindeközben a Lyft nevű utasszállító platform, amibe egyébként Soros tavaly vásárolta be magát, kedvezményes utasszállítást biztosít a szavazóhelyekhez, főképp a feketék és hispán közösségek leszavaztatásának a segítésére… Fekete aktivista szervezetek kuponkódjai után még további kedvezményt lehet kapni. Elképesztő, hogy ez meg van engedve. Merem kijelenti, hogy az évszázad választási csalása van készülőben.
Wakanapi
2020-11-03 at 19:54
Mindeközben a Lyft nevű utasszállító platform, amibe egyébként Soros tavaly vásárolta be magát, kedvezményes utasszállítást biztosít a szavazóhelyekhez, főképp a feketék és hispán közösségek leszavaztatásának a segítésére… Fekete aktivista szervezetek kuponkódjai után még további kedvezményt lehet kapni.
https://www.lyft.com/lyftup/voting-access
https://www.cnbc.com/2020/10/26/free-discounted-transportation-options-to-get-to-your-polling-place.html
Elképesztő, hogy ez meg van engedve. Merem kijelenti, hogy az évszázad választási csalása van készülőben.
bl
2020-11-03 at 19:47
Ahhoz, hogy esélye legyen a normális életnek Trumpnak kell győznie. Ellenkező esetben gender, noborder, drogliberó, abortusz(előbb-utóbb a késői is), eutanázia, offshore gazdaság, széleskörű kommunista tákolmányok, teljes gazdsági és morális szétesés, a haladónarratívákból eredő boszorkányüldözések és értelmetlenségek… HAJRÁ TRUMP!
Lali72
2020-11-03 at 19:01
Nehéz megjósolni,de remélhetőleg Trump.Ha az vén majom Biden nyerne,na akkor,vége a világnak!
Dr. Musztács László
2020-11-03 at 18:58
Nagy a tét…
Ilona 2.
2020-11-03 at 18:48
A média túlsúllyal nem tud mit kezdeni Trump. Veszíteni fog, sajnos.
Benkő László
2020-11-03 at 18:13
Come on Trump!!!!
Vincze Ildikó
2020-11-03 at 18:09
Trump.