A HVG és az Index is címlapon hozta le azt a történetet, miszerint sokan nem értik, miért teszik fizetőssé a balatoni szabadstrandokat. A ballib portálok arról számoltak be, hogy az Összefogás a Balatonért Egyesület nyílt levelet küldött a pénzügyminiszternek és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), amelyben tiltakoznak a balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen. Varga Mihály azonban elmondta: sem őt, sem az MTÜ-t nem kérdezték meg a hírrel kapcsolatban, majd hozzátette: sem jogköre, sem szándéka nincs ilyet kezdeményezni.
Nyílt levelet írtunk Varga Mihály Pénzügyminiszternek és a Magyar Turisztikai Szövetségnek, amelyben tiltakozunk a szabadstrandok fizetőssé tétele ellen!
– áll az Összefogás a Balatonért egyesület Facebook-posztjában.
Az Összefogás a Balatonért Egyesület tiltakozik a balatoni szabadstrandok fizetőssé tétele ellen! A jelenleg hivatalosan is szabadstrandként nyilvántartott fürdőhelyek fizetőssé tétele nemcsak a Balatonnál élőket, hanem az odalátogatókat is kiszoríthatja a szabad fürdőzés lehetőségéből! Kérjük tehát Varga Mihály Pénzügyminisztert és a Magyar Turisztikai Szövetséget, hogy ne járuljanak hozzá a vissza nem térítendő állami támogatásból felújított szabadstrandok fizetőssé tételéhez! Kiemelendő, hogy Fonyódon a forrást biztosító Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. sem támogatta, hogy a járvány miatti bevételkiesést ilyen módon pótolják az önkormányzatok
– olvasható a szervezet közleményében.
A hírt először a hvg.hu, majd arra hivatkozva az Index is átvette, ám úgy tűnik, most is elfelejtettek utánajárni a történetnek, hasonlóan, mint az MSZP kamumentős-videója esetén.
Varga Mihály Facebookon tisztázta a helyzetet. Bejegyzésében közölte: ő nem tud arról, hogy fizetőssé akarnák tenni a balatoni szabadstrandokat, de még jogköre sincs ilyet kezdeményzeni.
A fakenews gyártásban aktív index és hvg portálok, ma főoldalon közölték az Összefogás a Balatonért Egyesület felszólítását nekem és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, hogy ne tegyük fizetőssé a balatoni szabadstrandokat. Mivel sem engem, sem az MTÜ-t nem kérdezték meg a hírrel kapcsolatban, itt kell tájékoztatnom Önöket arról, hogy sem jogköröm, sem szándékom nincs ilyet kezdeményezni. Ilyen joga a településeknek van. Mikor egy kollégám ebben az ügyben felhívta az egyesület társelnökét, Badzsó Istvánné Angélát, magyarázatot ő sem tudott adni. Így működnek a független és objektív portálok
– írja a pénzügyminiszter.
A fakenews gyártásban aktív index és hvg portálok, ma főoldalon közölték az Összefogás a Balatonért Egyesület…
Közzétette: Varga Mihály – 2020. június 11., csütörtök
Forrás: Facebook
ómió
2020-06-12 at 16:17
Jellemző bolsevik tetüség!
Orientál
2020-06-12 at 00:24
Az a Gyurcsány általa vezeti a balliberális politikusok csürhét akinek az apja is nem csak biciklit lopott Apja génje dolgozik Gyurcsányban.
ciki
2020-06-11 at 23:06
Ezt én sem értem, hogy van törvény az ál/rémhírterjesztésre és a kormány nem tartatja be. Mi a gond, miért nem lépnek fel az ilyen mocskos, uszító, hazudozó portálok újságíróik ellen? Teljesen vérszemet kaptak, mert nincs következmény. Számomra teljesen érthetetlen a kormány passzivitása. Nem elég közleményeket, magyarázkodásokat kiadni, hanem perelni kell. Mire vár a jobboldal? Minden kamu videót, javaslatot, melyről még döntés sincs leközölnek tényként. A sok balliberális szavazó ezeket készpénznek veszi, sajnos, mert csak a balliberális szennymédiából és FB-ről tájékozódnak.
1984
2020-06-11 at 23:37
Így van.
Hazaszeretet
2020-06-12 at 08:45
Azok az emberek akik csak a baloldali sajtóból tájékozódnak ,ők saját magukkal szemben is igénytelenek és nem is akarják igazából tudni az igazságot.Ők akkor is a baloldalt támogatnák,ha személyes áldozatot kérnének tőlük.Az ilyenre szokták mondani : ” Ha valaki nem ismeri a Bibliát,hogy lehet Isten tagadó ” Tehát mindkét oldal véleményét,tetteit ismerni kell,persze a saját tapasztalatunk,észérveink döntő jelentőségüek.Meggyőződésem,ha véletlenül 2022-ben nem nyerne a Fidesz,azzal nem Orbán Viktor veszítene,hanem az egész ország,így a szavazáson mindenkinek részt kell venni.
Polgar
2020-06-11 at 22:59
Micsoda egyesulet az, amelyiknek fogalma sincs semmirol? Komcsi felekezet! Szegyen!
Párbeszéd?
2020-06-11 at 22:51
Miért nincs az ilyen ügyeknek következménye?
Ugye, a “következmények nélküli ország”.. mondták 2010-ben azok, akiket a szavatók arra hatalmaztak fwl, hogy ez soha tübbet ne legyen így.
ELTELT 10 ÉV ! Ma még csak következmények nélküli újra a főváros, és utána? Mégis mire számítsunk? Nincs itt szar a palanczintában?