
Petro Porosenko ukrán államfő aláírta szombaton azt a törvényt, amely kiterjeszti az Ukrajna által ellenőrzött területet a Fekete-tengeren – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.
A törvényt december 6-án fogadta el az ukrán parlament. Az elnöki hivatal közleménye szerint a törvénnyel Ukrajna összhangba hozza a tengerre vonatkozó jogrendjét a többi fekete-tengeri országéval, illetve az 1982-es tengeri jogi ENSZ-egyezményt aláíró országokéval. A törvény a csempészet megakadályozását szolgálja, illetve azt, hogy hajók jogot sértve hajózhassanak be az Oroszország által ideiglenesen megszállt kikötőkbe – áll a közleményében. A jogszabály az eddigi 12-ről 24 tengeri mérföldre növeli a tengerjogban “csatlakozó övezetnek” nevezett vizeket, amelyek a 12 mérföld széles “parti tengerhez” csatlakoznak a nyílt tengeren. Ukrajna ellenőrzést folytathat ott a csempészet, a migráció és egyéb jogsértések megakadályozása végett, a parti őrség hajói feltartóztathatják, átkutathatják, lefoglalhatják és üldözőbe is vehetik azokat a kereskedelmi hajókat, amelyekkel szemben felmerül a törvénysértés gyanúja. A legénységüket őrizetbe vehetik. Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint ezt hadi- vagy állami hajókkal nem tehetik meg.
A dokumentum szerint a nemzetközi jog lehetőséget ad a csatlakozó övezet kiterjesztésére. Kijev szerint amióta Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet, törvénytelen gazdasági tevékenységet folytat ott, megnövekedett a csempészet mértéke, Ukrajna pedig nem tudja hatékonyan ellenőrizni a hajózást. November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.
Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet – ráadásul nemzetközi vizeken, a már Odessza felé visszafordult hajóikra – megsértve az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
##
2018-12-30 at 11:01
Ez az őrült háborút akar kirobbantani a választások előtt?!
Vízöntő
2018-12-30 at 15:32
Pontosan!
A választások után mehetne menedékjogot kunyerálni, mert ha a hírek igazak a támogatottsága 20% alatt van. Ezt megelőzendő csapást mér Oroszországra, akkorát, hogy Ukrajna beleroppan!
aladin
2018-12-30 at 06:30
Èn is remélem, hogy több Tibi csokoládét nem veszünk ettöl a magyar gyülölö sovinisztától. Egyszer vettem és kukacos volt. Kivánunk neki jó étvágyat a csokoládéjukhoz. Az ukránokon ott kell mi is üssünk ahol lehet az ottani magyarok elnyomásáért.
Contrabass
2018-12-30 at 05:00
A csokija is olyan szar, mint ukrajna hozzáállása, pl. a Tibi-csoki nagyon gagyi, ahogy elnézem a boltok polcait a kutyának se kell.
pufff
2018-12-30 at 01:46
Porosenkoék a nemzetközi egyezményre fittyet hánynak.
aladin
2018-12-29 at 22:17
Az ukránok vergödnek a nyomorban, a világ minden részéröl csak kéregetnek. Katonai és anyagi segitségért kuncsárognak. Porosenko azt mondta, hogy cserébe tud adni csokoládét.
tango47
2018-12-29 at 21:47
“Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint ezt hadi- vagy állami hajókkal nem tehetik meg.”(mármint a lefoglalásukat)
Gondolom azért, mert azok esetleg visszalőnek.
Addig-addig húzogatja a medve bajszát Porosenko, míg a medve magáévá nem teszi.
khm
2018-12-30 at 08:05
Döbbenet!
A porosenko sem vadászni jár az erdőbe? 🙂
Logikus
2018-12-29 at 21:46
Reméljük, hogy nemsokára széthullik ez a bábállam, mert semmi joga sincs az önálló létezéshez ilyen nagy területen, mivel a lakosság fele nem is ukrán…
Blase
2018-12-29 at 21:21
Ukrajna egy elcseszett projekcio…
juhéjtrianondoncsu
2018-12-30 at 12:56
Az ukránok most is mint korábban fejőstehenek-csak most fejlettebb,hatékonyabb-pénznyerő-automatának álcázott-fejőgépet kötöttek rájuk-miközben Rambót vagy Conchita
szerelmét bámulhatják.
Kis Víg Miska
2018-12-29 at 20:18
Ez a Porosenko globalista elvtárs egy ordító egér…