Bár a baloldali miniszterelnök-jelölt követői sem értették teljesen, hogy miért – legalábbis a bejelentés alatti hozzászólások tanúsága szerint –, az ellenzék mégis összegyűlt csütörtökön az orosz nagykövetség előtt egy Putyin-űző, Orbán-rettegő dzsemborira. Az eseményt akár komolynak is nevezhetnénk, hiszen súlyos témát, Ukrajna orosz megtámadását ragadta meg, a fellépő baloldali politikusok azonban gondoskodtak róla, hogy az esemény még csak véletlenül se a nemzeti egységről szóljon, az oroszok helyett pedig inkább a magyar kormány ellen hergeljék a tömeget – mérsékelten átütő sikerrel. Fokozandó a nemzeti összetartozás érzését, az Andrássy úton egyszer csak felcsendült a kárpátaljai nemzettársainkat évtizedekig másodrendű állampolgárként kezelő Ukrajna himnusza is.
Elvben az orosz agresszió és Putyin ellen szervezett tüntetést a magyar baloldal – egy része, a DK ugyanis valamiért távol maradt – a budapesti orosz nagykövetség elé, azonban az ukránok helyett sokkal inkább saját magáról emlékezett meg az ellenzék. Ugyan Orbán Viktor már napközben elhatárolódott az orosz agressziótól, korábban pedig jelezte, hogy az egységes EU-álláspontot támogatja Magyarország, az ellenzék szerint ez nem elég, és ideje úgy elhatárolódni az erőszaktól, ahogy az az ő ízlésüknek is megfelel. Azt az erőszakot, amelyet egyébként ironikus módon éppen a baloldal gerjeszt: Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András egymást túllicitálva beszélnek felfegyverzésről.
Itt azonban nem állt meg az ellentmondások sora: az MSZP–DK konglomerátum ősbűne a külhoni magyarok elleni hergelés, amit Márki-Zay Péter is magáévá tett azáltal, hogy többek között zombihadseregnek titulálta a határon túli magyarokat. Most azonban fordult a narratíva a kapitányéknál, Márki-Zay hirtelen a kárpátaljai magyarok védőszentje lett, természetesen a kárpátaljai magyarok melletti mély együttérzés közepette, na meg annak ellenére azért végül csak felcsendült az ukrán himnusz is az Andrássy úton.
Ezekre az ellentmondásokra szeretett volna választ kapni a Pesti TV, azonban Márki-Zay Péter portálunknak sem a rendezvény előtt, sem a rögtönzött sajtótájékoztatón nem válaszolt. Pedig a válaszokra saját szavazóik is kíváncsiak lettek volna, ugyanis a legtöbben közülük sem értik, hogy pontosan mi is a célja az ellenzéknek a kormány elleni agitálással a háborús helyzetben. Legalábbis a tüntetést bejelentő poszt alatti kommentekből erre következtethetünk.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
sanyó
2022-02-25 at 09:51
Az ellenzék mutasson példát és menjenek ki harcolni Ukrajnába az oroszok ellen, ott legyen nagy a pofájuk!
1 Enaki
2022-02-25 at 09:49
Az Isten verje meg ezt a nèpgyūlölő,hazaàrulò,Brūsszel nyalò,ellenzèket.
Karoly
2022-02-25 at 09:25
A CIA tartotisztek utcára vezényeltek az embereiket és kezükbe adtak a felforgatas programját.
Lásd………vajon mi lehet a jutalomfalat??!!!!!
Nahát
2022-02-25 at 09:22
Ha Gyurcsányék lennének hatalmon, be sem engednék az országba a kárpátaljai menekülteket. Szolidaritásból mindig is megbuktak. Undorító, hogy Ukrajna himnuszát játsszák nekik, akik odaát megélhetési problémákkal küzdöttek, üldözöttek voltak, és az életüket veszélyeztették ukrán nácik a kormány szemhunyásával. Az Orbán kormány küldött nekik rendszeresen gyógyszer- és élelmiszerszállítmányokat.
Patriota
2022-02-25 at 09:13
Akik ezek után EZEKRE a nyílt provokátorokra fognak szavazni- elárulják a hazát!!!!!!!!
Képtelen vagyok felfogni ,kik élnek ebben az országban…..
Etel
2022-02-25 at 09:12
Ukrán himnuszt énekelni Pesten nem bátorság, próbálják csak meg a magyart Beregszászon.
Torockó
2022-02-25 at 08:58
Úgy, ahogyan voltak, mind a harmincat elvinni a Dnyeper mellé egy ukrajnai orosz faluba (200 kilométerre az ukrán-orosz határtól, hogy megtudják ott is üldözött oroszok élnek), hogy énekeljék az ukrán himnuszt. Örök maradásra bírták volna őket a vendégszerető falusiak…
Füge
2022-02-25 at 08:52
Nemzetáruló csürhe mind!
Kárpátalja
2022-02-25 at 08:52
Megjött a CIA-tól az utasítás, ezek erre gondolkodás nélkül kimentek tüntetni egy olyan ország mellett, amelyik semmibe veszi a nemzeti kisebbségeit (köztük MAGYAROKAT is). Bravó! Kiváncsi vagyok, ezek után ki szavaz rájuk…
polizza
2022-02-25 at 08:49
Már régóta tudjuk, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek.
Egy idő óta Ukrajna és az ukránok erősen az egyenlőbbek közé tartozhatnak a világ egy része szemében.
Ugyanis így tárják elé. Kik? Azok, akiknek nagyon piszkos anyagi érdeke fűződik hozzá, hogy ott úgy menjenek a dolgok, ahogy ők akarják, ahogy nekik jók és senki másnak.
Egyszerű és magyar
2022-02-25 at 08:44
A résztvevő tömeg civil része (a nem fizetett politikusok) élőláncot alkottak egy sovány villanyoszlop körül.
nagy béla
2022-02-25 at 08:42
Az ellenzéknek általában nincs saját véleménye az eseményekről (belföld, külföld), nincs programja. Az vezérli, hogy mindig ellent mondjon az Orbánnak. Akkor is, ha tudja, hogy baromságot beszél. Ezt hívják fóbiának. Tehát moslékék fóbiások.
Puncius Pinatus
2022-02-25 at 08:34
Ezeknek a hazaáruló senkiháziknak teljesen mindegy ki mellett, és mikor állnak ki.
Egyetlen elkötelezettségük, az a hazájuk a magyarság, a magyar nép ellen irányuljon.
Hamarosan meghálálja nekik a magyar nép!
Lehet majd emigrálni nekik is.
Puncius Pinatus
2022-02-25 at 08:29
Ezeket a legrövidebb úton eltávolítani, kirekeszteni, ideológiájukat, szellemüket megsemmisíteni.
Ezek után jöhet az elszámoltatás, végrehajtás mindegyik érdemei, cselekményei szerint.
Erre a legalkalmasabb időpont közvetlen a választások után.
Feri és Marki-zay = Foxi és Maxi, a sátán fiai
2022-02-25 at 08:29
Rózsa Zoltán2022-02-25 at 08:06
.
“Tiltakozás az orosz nagykövetség előtt az ukránok mellett”-írod.
.
Az ukránok mellett, akiknek a komprádor kormánya üldözi
az őshonos kárpátalja magyarokat, megfosztja őket jogaiktól,
anyanyelvüktől, ágyútölteléknek küldik a fiaikat a háborúikba.
.
Ezek mellett tüntetnek, ezeknek a himnuszát éneklik, mint ahogy
a románokkal együtt ünnepeltek!
Ez a világhordaléka, csőcseléke, a sátán fiai.
György Balogh
2022-02-25 at 08:25
Ez a sok rohadék nememlékszem hogy az Ukrán követség előtt énekelték a Magyar himnuszt pedig lettvolna rá ok. Dögölnétek meg, mindegy csak a Magyar embereknek nelegyen jó. ??????
tarcsa
2022-02-25 at 08:19
Az USA-t kiebrudalták Vietnamból. Azonnal demokráciát kezdtek követelni Afganisztánban. Közben lángra lobbantották a teljes Közel-Keletet és Észak-Afrikát. Nemrég szarrá verték őket a kecskepásztorok Afganisztánban, rögtön kirobbantak a harcok Ukrajnában. Ott is kizárólag a demokráciát féltik, tehát az általuk gründolt ukrán kormány tagjai jórészt USA állampolgárok és ukránul sem tudnak. Viszont az élükre állítottak egy színészt. Mégis meggyőzőbben tud hazudozni, mint egy Márki-Zay féle agyhalott ügynök. Természetesen az ukránok semmit sem tartottak be a minszki megállapodásból, csak fenyegetőztek. A balos vakok és süketek részére, Magyarországot is (pár órán belül Budapesten lennénk, mondta nemrég valami ukrán parancsnok), kiváltképp a saját földjükön élő kárpátaljaiakat, nem beszélve a több tízmilliós orosz nemzetiségűeket. Az USA most legalább el tudja adni a gazdaságosan kitermelhetetlen palagázukat és olajukat. Fizesse meg Európa a csőd szélén táncoló USA részvényesek hasznát. A katonáknak is lesz elfoglaltsága, a fegyvergyárak pedig tovább onthatják termékeiket. Úgy kell ezeknek a háború, mint egy falat kenyér. Egyszer már otthon is lövöldözhetnének, mondjuk a négerek a fehéreket és mindkettő az lmbtq elmeroggyantakat. Néha el lehet gondolkodni, kik is állnak az igazság oldalán. Persze a facebook hívőknek ez magas, azok minden szart elhisznek!
gyozo2018
2022-02-25 at 08:17
Ez a hulladék csőcselék hagyta el a propaganda szórólapját a Kálvin téri aluljáróban?
https://ibb.co/6mZzwqz
Searching for Liberal Bullshit
2022-02-25 at 08:14
Ennyi agyhalott idióta hülyét, mint a képeken….
Cthoolhoo79
2022-02-25 at 08:07
Ezek a kis gecik miért nem indulnak már a frontra?
Rózsa Zoltán
2022-02-25 at 08:06
ezeket a magyar közhatalom, közpénz közelébe sem engedhetjük többé.
Tiltakozás az orosz nagykövetség előtt az ukránok mellett – még véletlenül se gyertyagyújtás és szimpátiatüntetés csendben az ukrán nagykövetség előtt. Ez mibenlétük lényege: véleményeiket nem csendes főhajtással vagy egy mécsessel fejezik ki hanem üvöltözéssel, felforgatással, lázítással, hangulatkeltéssel.
Mindig ezt csinálják legyen szó vakcináról, Lánchídról, gyermekvédelmi törvényről, beruházásról, felújításról, labdarúgó EB-ről, vízi világbajnokságról, stadionról, olimpiáról vagy épp az orosz-ukrán konfliktusról. Megveszekedett őrültek foggal-körömmel küzdenek a hatalomért és leginkább, hogy uralkodjanak felettünk az idegen érdekek szolgálatában ahelyett, hogy a magyarok érdekeit képviselve a közjót szolgálnák. Akinek egy csepp józan esze van az nem szavaz ezekre a nemzetárulókra. Ezeknek semmi sem drága, semmi!
Gáspár Anette
2022-02-25 at 08:05
hufi
2022-02-25 at 07:5
.
“megjegyzik őket, mint Rákosi (Roth) elvtárs az ötvenes években a templomba járókat”- írod.
.
Horn Gyula 94-ben és 98-ban ágenseket küldött a templomba,
magnóval, hogy vegyék fel, mit mondanak a papok a szószéken
a választási kampány és kampánycsend idején.
hufi
2022-02-25 at 08:02
Tisztelt Károly!
Karoly2022-02-25 at 07:44
Csak a történelem okánál fogva:
Az a Szovjetunió volt, amit Lenin elvtárs kreált vérrel kikövezve!
gyozo2018
2022-02-25 at 08:02
Csinálják csak.
A közösségi oldalakon forr a katlan, a baloldali szavazók
küldik Gyurcsányékat a büdös francba!
Antónia
2022-02-25 at 07:53
Az Ukrajnában élő jogfosztott, megalázott, nyelvüktől is megfosztott oroszokról és többi kisebbségről mit mondtak ezek a f@szfel svihákok?
Számát sem tudjuk annak, hányszor figyelmeztette Oroszország Ukrajnát, hogy hagyják abba a jogtiprás, oroszellenes elnyomást a saját lakosaik körében, mert abból konfliktus lesz.
Az ukránok, illetve a libernyák káoszban (Majdan) létrehozott bábállam maga kereste a bajt.
Ennek csak az amerikai fegyverlobbi a haszonélvezője. Mindenki más csúnyán ráfizet. Brüsszel a legdurvábban. Csak nehogy késő legyen a “kardcsörgető” stílusban sivalkodó fenyegetések miatt.
hufi
2022-02-25 at 07:51
Hallottam, hogy felcsendült az Ukrán himnusz a tüncikézők között.
Hát az internacionalista himnusz ciki?
Azért szar lehet a rettegőknek, megjegyzik őket, mint Rákosi (Roth) elvtárs az ötvenes években a templomba járókat.
Lehetne sorolni milyen bozgorok ezek, a vérükben van a gyűlölködés és erre nem káromkodtam egy jót, pedig rászolgáltak.
Ilyen példaképek kellenétek nektek elvtársak?
gyozo2018
2022-02-25 at 07:50
Ukrán himnuszt. Az ukránok Ukrajnában most már MaxiFerire és MiniFerire fognak szavazni. Vagy FoxiMaxira. Lehet menni learatni a babérokat.
Gyalog kísérném őket a határig.
Szarva közt a tőgyét
2022-02-25 at 07:47
Na, ezek is megint belecsaptak a szarba.
Ennyi politikai érzékük sincs.
Idióták.
Karoly
2022-02-25 at 07:44
Csak a történelem okának fogva.
Budapest korbezerasa 1945 február..
2 Ukrán hadsereg és a 3.
A Marssal 0.56 Had parancsa..volt a ” malenkijrobot”
hergelés a köbön
2022-02-25 at 07:25
A moslékkoalícíósok a hatalomért való vergődésük során mindent próbálnak érdekük álságos érvényesítésére aljas módon felhasználni.
-A világot érintő pandémia idején – a legnagyobb bajban – oltásellenes kampánnyal és beteges kormányváltási akciókkal próbáltak hergelni. Elvtársak, ez nem jött be.
-Iványi adócsaló lelkész és Horváth Csaba szarházi maszopos mutyizó védelmébe keltek, igaz a szadeszes trógernél még volt szimpátia megmozdulás, szegény maszopos zuglói pm.-nél már ez is elmaradt.Dolgoznak a bűnüldöző szervek. Elvtársak, ez sem jött be.
-Az orosz nagykövetség elé balhézni ment csürhéjük, az ukrajnai háborúval alig foglalkoztak a libernyákok, hanem választási kampány rendezvényként próbáltak hergelni. Elvtársak, ez sem jött be, mi lesz veletek.
Gyenge a bolsevik élcsapat, hál’isten ez van.
Gábor lovag
2022-02-25 at 07:22
Azok a tápos, mamakedvence fiatalok akik ezeket a véglényeket támogatják lennének az elsők akik összefo…nák magukat az első puskalövés füstjétől is. Most meg ott hisztériáznak ukrán zászlót lengetve Makyszar rendezvényein.
Csürhe banda
Gábor lovag
2022-02-25 at 07:18
A magyar ellenzék egy hatalmas nagy trágyadomb … vagyis nem, mert az említett matéria halmaz hasznos a növényeknek. Nevezzük ezeket inkább egy gennyes kelésnek amit ki kell nyomni és kiégetni lézerrel.
Judit
2022-02-25 at 07:04
Te rohadék sátáni karigeri, mi van azzal a sok idősotthonban meghalt emberek hozzátartozóival, már kértél Tőlük legkevesebb bocsánatot.?!!! A te lelkeden szárad hogy meghaltak.!!! Ja hogy te lelketlen vagy.?!!! Pokolra fogsz jutni, a sátáni bandáddal együtt.!!! Moslékkoalíció pokolfajzatok.!!!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-02-25 at 07:02
Guadin
2022-02-25 at 06:37
Ez bizony csak egy hatalmas trágya, bocs inkább szarkupac! Gombák alá is alkalmatlan! Náci csürhe!
Levendula
2022-02-25 at 07:01
Mi az, amivel egy ilyen helyzetben konkrét segítséget lehet nyújtani az ott élő ukrán népnek és az egészet elszenvedő határon túli magyaroknak?
A) a fenti hergelés és a Halászbástya kék-sárga kivilágítása.
B) ahogy Perczel Éva hozzászóló is írta a már elindult imaláncok, segítségnyújtás, Magyar Vöröskeresztnek utalás, egyéb segélyszervezetekkel felvenni a kapcsolatot.
Megoldás: Bééé…bééé…bééébéébééééé
na4
2022-02-25 at 06:54
Az első hozzászólás a legjobb: olcsó politikai haszonszerzés. Undorító bagázs, a hatalomért mindent, bármit 🙁
Guadin
2022-02-25 at 06:37
Itt aztán voltak trágyával etetett gombák!
Perczel Éva
2022-02-25 at 06:20
Jellemző a komcsikra! Legyen minél nagyobb zűr, és káosz!
A jobb oldalon pedig elindultak segélyakciók, imaláncok, és igazi civil támogatások!
Angie
2022-02-25 at 05:51
Nekünk ellenzékből is csak a legszarabb jutott!
Ezek nem Magyarországért, hanem a saját zsebükért aggódnak!
Csipollino
2022-02-25 at 05:27
Ismét bevetették a hasznos idiótákat! Borzasztó egy bagázs!
Carolus
2022-02-25 at 04:39
Jól vigyázzanak a fiatalok és kevésbé fiatalok: ezek a liberálfasiszták azok, akik gondolkodás nélkül küldenétek benneteket egy háborúba, amihez semmi közünk, egy olyan országért ami nem is létezett, hanem, mint neve is mondja, az orosz határvidék volt, és ahol most is csak azért szított az USA háborút, hogy hatalomban tartsa az általa odatett bábkormányt. Ezért szenvednek ukránok milliói, hogy a nyugati hatalmak könnyebben kirabolhassák azt a gazdag orszgáot.
Sas
2022-02-25 at 01:49
Egyértelmű, hogy az un . állampárti dinasztiák, és a baloldal más hangadói nem alkalmasak közszereplésre-gondnokság alá valók.
obsitos
2022-02-25 at 00:38
Fiatalok, vigyázzatok, kikre szavaztok; főleg a katonakorúak, NEM szűnt ám meg a sorkatonaság, csak nem alkalmazzák!!!!!
Ezek a vadbarmok már most, amikor még gyufával sem játszhatnak, küldenének benneteket háborúzni egy olyan országért, amelyik a XX. század elejéig NEM is létezett, térképgyűjtemény elérhető ám a NET-en!!!!!
kaktus úr
2022-02-25 at 00:20
akkor ez is!az egyik turániátkunk,merthogy őkjutottaknekünk!….
Dona Nobis Pacem!
2022-02-25 at 00:20
kisdobos
2022-02-25 at 00:09
A szankciókért cserébe máris 5%-kal emelkedett az orosz kőolaj és gáz ára.
Putyinék nem spontán reagáltak a bikacsökkel bökdösésre.
Több kilométerrel előrébb vannak a stratégiájukkal,
mint a pelenkás Biden Trotty.
gyozo2018
2022-02-25 at 00:17
Ez megvan, ágens nyilasbolsi-internácik?
https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274606187_1106154403494365_5696590111535482980_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=jFHuGC_lmKIAX-VygHK&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AT-LBTbrMrZU1qHbzymmqfckD97NyugEFbuzV8_4b4Pfaw&oe=621C5F19
kisdobos
2022-02-25 at 00:09
Ha ezek nyernék meg az áprilisi választást, akkor az is bekövetkezhet, hogy a Gazprom felbontja a hosszútávú gázszállítási szerződéseket.
Ez azt jelenti, hogy a földgáz ára 5- vagy 6-szorosára fog növekedni Magyarországon.
Tulajdonképpen nem is érthető, hogy miért ad el az Orosz Föderáció energiahordozókat ellenséges Nato országoknak?
Ha vissza kell állítani az 1997-es állapotokat, ahogy azt kifejezetten kérték, akkor az azt jelenti, hogy Magyarországnak is ki kell lépnie a Nato-ból.
Az Európai Unió fölgáz-ellátásának 40%-át, a kőolaj-ellátásának 30% az Orosz Föderáció biztosítja, miközben súlyos gazdasági szankciókkal sújták az országot. Ezért az Eu meg fogja kapni a büntetését.
A borderline személyiségzavaros Márki Zay Pétert azonnal kitiltanám Oroszországból örökre, amiért fegyvereket akart szállítatni és katonákat küldeni egy konfliktus kellős közepébe. Kezeltesse magát orvosnál.
Rolo
2022-02-24 at 23:59
Már megint rengetegen voltak…az ukrán határig ért a tömeg 🙂 🙂 🙂
genderjenkikhaza!
2022-02-24 at 23:36
soros-zombi agymosott genderamerikai csúszómászók!
CM
2022-02-24 at 23:19
MZP alig pár napja mondta, hogy bárkinek rendelkezésére áll, ha vele valamit meg akar vitatni.
Vagy mégse?