Vass Krisztián: Kelet Népe

„A Rákosi-időben, amikor a kitelepítések voltak, egy államtitkárt Sápra tettek ki.  (Ötven kilométernyire van Ugrához.) Írt Apámnak egy levelet, ilyenformán: aki ilyen tájból, népből szakad ki, mint a bihari, nem is lehet más, mint amilyen Szabó Pál.” Lánya, Bertalan Ágnes emlékezett így a nagy íróra, s arra, hogy tanította őt puszta kézzel inni a Kőrös vizéből. Írótársa, Sinka István pedig úgy vallott, a Sebes-Kőrös hídján Barsi Dénessel hármasban keresztelték el lapjukat. A „Kelet Népe” nevet e vidék ihlette életre. A havi szemle a magyar népi gondolat fészkévé vált, míg szerkesztője később Móricz Zsigmond lett. Aztán a „Sárarany”, a „Barbárok” és az „Úri muri” szerzője 1941-ben meghalt. A folyóirat forrása így kiapadt, de a folyó: örök. S vele együtt lélegzik e tájék. 

A Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság őrzi tovább értékeit. Munkatársai 2022 áprilisának végén ritka vendégre, vörös ásólúdra bukkantak a Kis-Sárréten. A hivatásos természetvédők Biharugra közelében, a simotai határrészen leltek a madárra. Legutóbb hét esztendővel ezelőtt, 2015 őszén szállott ilyen fahéjfejű réce errefelé. Magyarországon ugyanis ritkán kóborol: költőterülete Európa délkeleti része, Ázsia középső és déli része, valamint Észak-Afrika. A mediterrán, sivatagi és sztyeppi zónákban telepszik meg leginkább. Az elmúlt negyedszázadban a Kis-Sárréten negyvenhatszor került távcső-lencsevégre, halastavakon és azok környékén. A rozsdástollú égivándor főleg növényeket, apró rákokat és sáskákat csipeget. Neve is arra utal, hogy gyakran elhagyott, földalatti üregekben költ, vagy saját maga ássa ki hajlékát. De nem csak a vörös ásólúd hozott hírt a csőrében tartva. 

(Vörös ásólúd. Forrás Wikipédia)

Az uráli bagoly is itt landolt, noha a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén ritkán megfigyelhető ez a nagytestű szárnyas. Áprilisban azonban Biharugrán azonban lefényképeztek egy példányt, mely balkáni gerlét zsákmányolt. A szakirodalom szerint ez a faj madarakat ritkábban zsákmányol, leginkább rágcsálókat, cickányokat fogyaszt. A faj hazánkban először 1962-ben költött, 1983-tól számítják rendszeres fészkelőnek: azóta a költőpárok száma növekszik. A ritka jövevényeken túl azonban gyakrabban látni kislibákat Kis-Sárréten. A nyári ludak sok fiókát vezetgetnek tavasszal.  A madártani szempontból „nagyra vágyók” pedig május hetedikén elzarándokolhatnak az V. Túzokfesztiválra Dévaványán. Egész napos program várja a résztvevőket. 

A nemzeti park tehát nemes kincsekre vigyáz. Azokra, melyek klasszikusainkat alkotásra ösztönözték. Szabó Pál természeti képei, tájleírásai szép példái annak, ha zöld tintába mártja tollát a művész. Ezt a hajdani szépséget óvja a jelen. Azért, hogy ne csak lakóhelyünk legyen a Kárpát-medence, hanem az otthonunk is. Hiszen enélkül nem tudunk megfelelni Szabó Pál intésének, amit Osztatlan magyarság című írásában fogalmazott meg 1939-ben:

Minden embernek csak egy kötelessége van, de ez az egy aztán szent és minden más dolognál elébbvaló: magyarnak lenni. Magyarnak lenni Magyarországon.

(Az írás eredetileg a Szabad Földben jelent meg)