Próbálták megtörni a magyart az elmúlt 1000 évben, de üzenjük, hogy "vagyunk és leszünk!"
Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni.Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően.
Az idei augusztus 20-i ünnep más mint a többi, ugyanis éppen ezekben a napokban jelentették be a szenzációs felfedezést; azonosították Szent László, a legendás magyar király földi maradványait. És ez csak az út kezdete; a székesfehérvári bazilika osszáriumában 900 magyar uralkodói csontot őriznek, szóval további nagy bejelentések várhatóak a közeljövőben. Szent királyunk beazonosítása úgy vált lehetővé, hogy négy évvel ezelőtt III. Béla csontmaradványainak vizsgálatakor sikerült megállapítania a Kásler professzor vezette csapatnak az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t. Mindez önmagában akár lehetne egy régészeti szaklapban megjelent hír a történelemkedvelő vájtfülűek számára, azonban ha egy kicsit mögé nézünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nemzeti identitásunk szempontjából óriási felfedezésekről van szó. Ha tudjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk, az olyan erőt jelent, ami ellenállóvá tesz múlt, jelen és jövő viharaival szemben.
Ha csak a múltba tekintünk, azt látjuk, bizony lett volna igény arra, hogy kitöröljenek bennünket a történelemből. De a közelmúlt migrációs krízise is rámutat sebezhetőségünkre és egyben figyelmeztet: ha nem állunk szikáran magyar önazonosságunk talaján, akkor nehezen tudunk megfelelni az előttünk álló kihívásoknak. Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni. Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően. Ezért volt döntő fontosságú, amikor a III. Béla csontjaiból származó DNS alapján egyértelművé vált: az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.
Megpróbáltak megtörni bennünket
A Ferenc József császár fémjelezte időszakban módszeresen próbálták összemosni a szókészletünkben meglévő finnugor eredetű szavakat a genetikai származásunkkal. Pestiesen szólva: szezont a fazonnal. Sajnos voltak abban az időben kapható emberek erre a tudományosnak nevezett csúsztatásra. A német identitással is bíró Hunfalvy János, Budenz József és mások elvégezték a piszkos munkát. Nem sokkal az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után mindez arról szólt, hogy az osztrákok próbálták elvágni a rebellis magyarokat valódi gyökereiktől. Úgy tartották, hogy ha minden magyar gyerek úgy nő fel, hogy az ősei halászó, vadászó finnugorok voltak, akkor mégiscsak kevésbé lesz kedvük lázadozni, mintha abban a tudatban vannak, hogy szittya-hun vér folyik az ereikben. Hasonló szándékok vezették egyébként Rákosiékat is, amikor 1951-ben március 15-ét hivatalosan is törölték az ünnepnapok közül. Egy hőseire, szabadságharcaira nem emlékező népet mégiscsak könnyebb irányítani, megtörni. Legnagyobb költőink számára egyértelmű volt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk. Arany János egyik versében így ír:
Elhagytuk az Istent, elpártoltunk tőle,
Ki Szittyaországból kihozott e földre.
Juhász Gyula Földanyánk című versében pedig eképpen strófál:
Ha majd az égi mezőkre megyek,
A nagy pusztára, hol a tejút vár rám;
A tejút, az örök szittya sereg,
Kései, tépett igricére várván,
Ha majd az égi mezőkre megyek,
Megdobban-e a vén rög, a magyar
A tiszai táj fog-e sírni értem?
Legkorábbi történelmi forrásainkban, például a Gesta Hungarorumban sem volt kérdés keleti-sztyeppei-eurázsiai származásunk. Elődeink tudták, hogy bátor, szilaj nép a magyar; ez a tudat segített ellenállni tatárnak, töröknek, osztráknak. Egyik legnagyobb nemzeti hősünk, Hunyadi János megmutatta, hogy még a sokszoros túlerőben lévő törököt is le lehet győzni. Próbálták is keleti szomszédaink átcímkézni románnak, hogy ne legyenek már annyira büszkék az erdélyi magyarok. Az osztrákok pedig – még a nagy tudományos kísérlet előtt – a várainkat robbantották fel, hogy eszünkbe ne jusson még egyszer szabadságharcot hirdetni. Kádár meg akasztatott, hogy ne legyen kedvünk többé felkelni a diktatúra ellen. Augusztus 20-a kopogtat az ajtón, merítsünk erőt múltunkból, szabadságharcainkból, hőseink tetteiből, hogy még sokáig éljen a magyar!
Vezető fotó: A DAC és a Sepsi sporttörténelmi meccsén egyesült a két szurkolótábor a dunaszerdahelyi Mol Arénában. Forrás: hang.hu
