Pesti Srácok

Viperák, boxerek és paprikaspray – Megszólaltak a PestiSrácok.hu-nak az antifák áldozatai

Öt-hat embert is agyba-főbe vertek magyar és külföldi antifasiszták a hétvégén Budapesten. A szélsőbalos csoportosulás a Mérce, valamint a Jámbor Andráshoz köthető Szikra Mozgalom szervezésében gyűlhetett össze, válaszul a kitörés évfordulóján, a radikális jobboldal által megtartott Becsület Napja rendezvényre, illetve Kitörés-emléktúrára. A budai Várban, illetve a Bécsi kapu térnél sok száz fős tömeg gyűlt össze, a rendőrség is nagy erőkkel volt jelen, azonban mégsem tudták elejét venni, hogy a Bécsi kapu térről szétszéledt antifa csoportok szabályos embervadászatot folytassanak a főváros utcáin. Lapunknak az antifák három áldozata is nyilatkozott, akiket viperákkal és boxerekkel vertek véresre. Mindegyikük arról számolt be, hogy követték, követhették őket, és hátulról, minden előzmény nélkül támadt a hat-nyolc fős csoport. Egyikük még csak részt sem vett a kitörés napi rendezvényeken, csak terepnadrágban és bakancsban volt, munkába tartott, amikor nekiestek.

A kitörés napjának évfordulóját szinte minden évben konfliktusok övezik. Nem véletlen, hogy a rendőrség ezúttal is több, február 11-ére a budai Várba bejelentett rendezvényt is megtiltott és nagy erőkkel vonult a helyszínre. A korábbi években is több alkalommal előfordult, hogy a békés megemlékezést, illetve túrát antifák zavarták meg, a résztvevőket provokálták. Fizikai atrocitásra is volt már példa, de ennyire brutális támadások eddig nem történtek.

Bár az ellenzéki sajtó már napokkal korábban neonáci hordákkal riogatott, a végeredmény mégiscsak az, hogy a magyar és külföldi antifák bestiális támadásai miatt közülük vettek végül őrizetbe vasárnap négy főt, köztük egy nőt is. Érdekesség, hogy a Mérce blog – amelynek főszerkesztője volt korábban a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Jámbor András – már az eseményeket megelőzően ellentüntetésre toborzott a Facebookon, tehát aktívan vett részt az antifa megmozdulás szervezésében. Majd élőben végigtudósította azt, legalábbis a vállalhatóbb részét...

A hétvégi események tükrében egyébként gyönyörű látlelet, ha végiggörgetjük az ellenzéki sajtó beszámolóit. Szinte kivétel nélkül félelemkeltő, mindenhonnan idesereglett neonácikról, kopaszokról írnak, valamint külön hírben símaszkos alakokról, akik valakiket megvertek és a rendőrség nyomoz...

PestiSracok facebook image

A PRESSiO videója az antifák gyülekezőjéről

Szó szerint folyt a vér – nyolcan támadtak egyre

T. Zoltán, az egyik gazdagréti trafik dolgozója volt az antifák egyik áldozata. Több videó is felkerült a világhálóra arról, ahogy váratlanul, hátulról ugrik rá egy nagyobb csoport a fiatal férfira, majd egy szó nélkül, perceken át ütik-rúgják többen egyszerre. Zoltán súlyos sérüléseket szenvedett. A Szent János Kórházban több mint 20 öltéssel varrták össze a fejét. Most vidéken, a szüleinél lábadozik. Csak a PestiSrácok.hu-nak idézte fel a vele történteket.

– mesélte Zoltán. Lényeges momentum, hogy a fiatal férfi tehát nem a Becsület Napja résztvevője, és nem is vett részt a Kitörés-túrán sem. Utcai járókelő, akinek az volt a bűne, hogy terepszínű nadrágot és bakancsot viselt.

– folytatta. A verésből sok mindenre nem emlékszik. Azt is a rendőrségen látott köztéri kamerafelvételek alapján tudja, hogy támadói nyolcan voltak. Egyetlen szó nélkül ütötték viperákkal és boxerekkel, rúgták, még a földön fekve is. Egy nő, még mielőtt vérben fekve otthagyták volna, paprika sprayvel is lefújta.

Zoltán állítja, a nő, aki megszólította, biztosan magyar volt, de úgy véli, támadói között külföldiek is lehettek. A támadást többen végignézték, anélkül, hogy közbeavatkoztak volna. A bántalmazott férfi kollégájától tudja, hogy az egyik vevő is úgy ment be a trafikba, ahol dolgozik, hogy "a munkatársadat éppen verik az utcán". Az ominózus videón látni, hogy egyedül egy idős, bottal járó asszony megy oda és próbál segíteni Zoltánnak, akit éppen nyolcan vernek egyszerre.

Később mentők érkeztek a helyszínre. Zoltánt a Szent János Kórház traumatológiájára vitték. Fejét összevarrták, 20–25 öltéssel. Testszerte zúzódásai vannak, amelyektől – azt mondja – a levegővétel is fájdalmas. Ahogy fogalmazott, "az egyik viperaütést a bordámmal hárítottam". A lábára is többet kapott, így azok járásnál is sajognak. Így ment haza végül az ellátását követően villamossal.

Dudog László, a nemzeti rock egyik ismert alakja és élettársa is az antifák áldozatául esett: őket a kitörésnapi megemlékezésről követték, és szintén hátulról estek nekik viperákkal és boxerekkel. A nő arcát valamivel le is öntötték.

– kezdte Dudog László.

Dudog László fejét gyakorlatilag szétverték az antifák

A férfi jól ismert a nemzeti körökben, több nemzeti rockzenekarban is zenél. Ábrázatát most mégsem könnyű felismerni, úgy helybenhagyták. Feje bekötözve, arca eldeformálódva, szemein és feldagadt száján nagy lila foltok éktelenkednek. A száját beszédre is nehezen nyitja. Párja vette át a szót, akit nagyjából Lászlóval egy időben érnek az ütések.

– mesélte lapunknak a nő. Azt, hogy meg is szúrták, csak később, a kórházi ellátás során vették észre. Két szúrt sebet is elláttak a lábán.

Dudog Lászlóék megverésének két szemtanúja is volt, akik közbe ugyan nem léptek, de adataikat megadták, hogy ha kell, tanúskodnak. Később, már a kórházban kis híján tragédia is történt: László egyik barátja, Péter bement utánuk a kórházba, hogy lássa, jól vannak-e. Az volt a szerencséje, hogy ott érte a rosszullét: hányingerre, mellkasszorításra panaszkodott, majd összecsuklott. Nem sokkal később újra kellett éleszteni. Szívinfarktusa volt, 20 percen át küzdöttek életéért. Közben Péter fia és egy tizenéves fiú, akik vele voltak, a folyosón zokogtak. Lászlóék azt mondták: az, hogy barátjuk túlélte a történteket, annak is köszönhető, hogy több rendőri egység is a kórházban tartózkodott. Amikor Péter rosszul lett, azonnal közbeléptek, ők vitték be a bejárattól és adták át a mentőknek.

– jegyezte meg László párja.

A PestiSrácok.hu megtudta, hogy az antifa csoportnak nemcsak magyar áldozatai vannak. Egy német fiatal férfit és barátnőjét egészen a szállásukig követték. A bejárati ajtót nyitották, amikor hátulról rájuk támadtak. Összeverték mindkettőjüket. A fiú súlyos fejsérüléseket szenvedett, amiket össze is kellett varrni.

A német fiú feje az ellátást követően. Olvasói fotó

"Ez egy szervezett csoport volt"

Egy, a Kitörés-túrán részt vevő olvasónk azt mondta, csak ő személy szerint hat bántalmazásról tud. Ezek közül több esetben a megemlékezésről hazaindulókat követték antifa csoportok, és támadtak rájuk váratlanul az utcán, illetve egy kilenc-tíz fős társaság valahogy a túrázók közé is bejutott.

– mondta informátorunk.

Antifák provokálnak a Budai várban. Fotó: PRESSiO

Megjegyezte, hogy Jámbor András nevét és a Szikra Mozgalmat többen is emlegették a helyszínen. A Vadhajtások egyébként már szombaton megírta, hogy Jámbornak is köze lehet a véres eseményekbe torkollt antifa tüntetéshez. A Szikra Mozgalom egy újhullámos szélsőbaloldali szervezet, amely agressziótól sem mentes megmozdulásokról híresült el. A Szikra és Jámbor pedig annyira összenőttek, hogy azt tagadni is nehéz volna: a szervezet honlapján is Jámbort méltatja, mint akinek köszönhetően intézményesültek...

– írják.

A rendőrség vasárnap közölte, hogy négy embert vettek őrizetbe, köztük három külföldit, akiket a hétvégi budapesti támadásokkal gyanúsítanak. A fiatalokból álló társaság az elmúlt napokban látszólag előzmény nélkül támadt emberekre Budapest utcáin. A BRFK Nyomozó Főosztályán a magyar nőt, a külföldi férfit és két külföldi nőt közösség tagja elleni erőszak bűntett, illetve annak előkészülete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe. Az ügy részleteiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023. február 13-án 11 órakor sajtótájékoztatót tart a Rendőrségi Igazgatási Központban.

Vezető kép: PRESSiO

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.