A fotelben szervezkedő, egykori garázsmester Havas Henrik és az ÁVH-s Ipper Pál 168 órája – Stefka István a médiaháborúról (4.)
1990 tavaszán dőlt el, hogy nem lesz nagytakarítás a sajtóban. Vagyis ott sem. Nagy? Semmilyen. Az egykori hálózat, az élcsapat átmentette magát, és nekitámadt az MDF-kormánynak. Bár a liberális Magyar Hírlap 1990-es cikke szerint, Stefka Istvánék csak elképzelték a lövészárkokat, azok valóban léteztek. Stefka rádiósként pontosan látta a kulisszatitkokat, hogy hogyan lett Rózsa T. Endre "ellenség" a posztkommunisták szemében azért, mert feszegette a 168 óra című hetilap furcsa létrehozását. A 168 óra rádió adása mögött, amúgy Ipper Pál, az egykori ÁVH-s tiszt állt, ő hozta létre a Mester Ákos vezette élgárdát. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén már az egykori garázsmester Havas Henrikék is szervezkedtek, aztán létre is jött a Nap-tv, amibe később Havas hozta be Gyárfást, és az ő amerikai magyar maffiózó partnerét, Bodnár Györgyöt. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, azt, hogy hogyan látta belülről ezt az egyenlőtlen harcot.
A Népszabadság szerkesztősége, 1992. április elsejei számában viccből vagy komolyan, de összeállította Brehm: Az állatok világának mintjára az újságírók jelzésértékű jellemzését.
Az egykor az MSZMP-hez, majd akkor már az MSZP-hez tartozó pártlap a Farkasházy Tivadar vezette Hőcipővel együtt úgy látta, hogy több neves publicista leállatozta már egymást. Hogy áprilisi tréfa volt-e, azt nem tudom, ennél durvább szavakat is vágtak egymás fejéhez, de ezek a jelzők megmutatták, hogy körülbelül milyen hangulat volt a rendszerváltás utáni években az újságírók és a politikusok között.
Itt a kínálat, mondhatni tanulságos:
Csurka István Diurnusra (Bodor Pál újságíró): görény; Kósa Csaba Mester Ákosra: patkány; Stefka István Bencsik Gáborra: hernyó; Murányi László Gádor Ívánra: tarajos sün; Rózsa T. Endre Gombár Csabára: siketfajd; Aczél Endre Pálfy G. Istvánra: szúnyog; Diurnus Kósa Csabára: lódarázs; Gádor Íván Stefka Istvánra: lótücsök; Rangos Katalin Rózsa T. Endrére: tetü; Liebmann Katalin Bölcs Istvánra: sakál; Hankiss Elemér Chrudinák Alajosra: pióca; Mester Ákos Csurka Istvánra: Rózsa T. Endre.
Az ÁVH-s tiszt és az ő 168 órája
Persze mindennek van előzménye. Megírtam, hogy a vadkelet egykori kommunistái, bizalmi és hálózati emberei már a választások előtt furcsa privatizációkat hajtottak végre az átalakulási törvény kapcsán.
Ebben az ügyben Rózsa T. Endre rádiós, kiváló művészettörténész, kultúrpolitikus újságíró sajtótájékoztatót hívott össze a Szabó Ervin Könyvtárban, amin jelen volt Csurka István is. „Gazdasági és hivatali visszaélések a Magyar Rádióban” – ez volt a téma.
(Megjegyzendő, hogy később Rózsa T. Endre és Király Edit, Antall József miniszterelnök jelöltjei voltak a rádió alelnöki posztjaira). Rózsa T. akkor szót ejtett arról, hogyan lehet furcsa módon magánosítani a Magyar Rádió sokat hallgatott, kedvelt rádiós műsorát, amelyet Ipper Pál alapított.
Mert a pártközpont által engedélyezett tényfeltáró, hangos rádióműsorból egyszercsak hetilap lett, méghozzá Mester Ákos főszerkesztésével, a főszerkesztő-helyettese Bölcs István lett. Még a logó –168 óra – is a lap tulajdonába került. Vajon a rádió vagy az állam részéről ki írhatta ezt alá?
Közben a Magyar Rádió más megbízható újságírókkal – például Vicsek Ferenc, Feuer András, Frei Tamás <a moszkovita MGIMO-növendék> – 16 óra címmel folytatta a politikai agymosást. Gyakorlatilag ekkorra már a legfontosabb országos és megyei napilapok és hetilapok a régi nomenklatúra beépített újságíróinak írányítása alá kerültek, úgy, hogy a tulajdonjogot egy-egy nyugati multinacionális sajtómágnás uralta.
Rózsa T. Endre is ellenség lett
Ezért a sajtótájékoztatóért nagyon megharagudtak Rózsa T. Endrére, a balliberális oldalon gyűlőlt figura lett, holott nem tett mást, mint felnyitotta az emberek szemét, nyilvánosságra hozta azt, amit el szerettek volna titkolni. Csurkát meg egyébként sem szerették. Már ekkor azt hazudták róla külföldön, hogy antiszemita. Ennél jobb fegyver a lejáratásra abban az időben nem volt. Hozzáteszem Csurka mindenben támogatta Rózsa T. Endrét, aki megalapította a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet.
A 168 órára visszatérve: éppen a lap harmincadik évfordulóján írta Buják Attila a lapban, hogy az újság a médiaháború repeszdarabja volt. Szerintem nem járt messze az igazságtól.
A Rádió legendás Pagodája
A fenti történet, Rózsa T. Endre „ellenséggé” válásának leírása azért fontos, hogy lássuk mi történt a lelkekben, a fejekben, még az 1990-es szabad parlamenti választások előtt. Hogy milyen hangulat volt? Erre a legjobb hőmérő, szeizmográf a Magyar Rádió Pagodája volt. Tudni kell, hogy a rádió főbejáratánál fekvő üvegépület egy nagy pihenő- és találkozóhelye volt az újságíróknak, színészeknek, rendezőknek, művészeknek. Itt lehetett kávézni, enni, inni és beszélgetni. A balsarokban reggelente mindig ott ült és kávézott Szilágyi Gyuri bácsi a humorista, Rapcsányi László, Bőzsöny Ferenc, Győri Béla, Király Edit, és körbe ülték őket a fiatal riporterek, hallgatták a vicceket, a régi történeteket.
A másik asztalnál olykor feltűnt Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula és Kaposy Miklós rendező is.
Egész nap nagy forgalom volt, jöttek a Rádiószínház felvételére Sinkovits Imre, Agárdi Gábor, Avar János, Kálmán György, Ruttkai Éva, Váradi Hédi, Tábori Nóra, Balázs Péter, Őze Lajos, Kállai Ferenc, Rátonyi Róbert, és sorolhatnám tovább, mert ott a Pagodában találkozott a magyar színházi világ. Barátságok szövődtek, riportok, interjúk készültek. Persze a televíziós, rádiós újságírók színe-java is ott találkozott.
Győrffy Miklós, Frei Tamás, Vicsek Ferenc, Petress István, Juhász Judit, Chrudinák Alajos, Sugár András, Kondor Katalin, Pásztor Magdolna, Novotny Zoltán, Vass István Zoltán, Szitnyai Jenő és megint csak hosszú-hosszú a sor. Országos napilapoktól is feltűntek a Pagodában, így Pintér Dezső, Kiss Gy. Jancsi, E. Fehér Pál, Apáti Miklós, Gazsó L. Ferenc, Franka Tibor, Szentmihályi Szabó Péter, Balaskó Jenő írók...
Egyszóval a rádió Pagodája alkotó műhelyként működött, az eszmecserék központjának számított. Aztán a választások előtti hónapokban minden megváltozott. Kezdett fagyossá válni a légkör. Elszigetelt, zárt csoportok alakultak.
A bőrfotelekben Havas Henrik és Forró Tamás szervezkedett, a Napkelte műsort gründolták. Nem tudtuk, hogy milyen pénzből. Ma már tudjuk, hogy egy napi többórás reggeli műsor sok millió forintba kerül. De miből készült? Ezt máig senki sem kérdezte meg.
Csak azt láttuk, hogy a Pollack Mihály téri parkolóban feltűntek egyes riporterek tulajdonában a számunkra megfizethetetlen Mercédeszek, BMW-ék. Hálózat rovatban írta meg Mező Gábor. Ahogyan a garázsmester Havas történetét is. Harminc évet kellett várni rá...>
Elmaradt a tavaszi nagytakarítás
Még a választások előtt, 1990 tavaszán sajtótájékoztatót tartottak az MDF központjában, a Bem téren. Sok újságíró jelen volt innen-onnan.
Ott vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz tisztogatás, nem lesz nagytakarítás a médiában, nem lesz valódi rendszerváltás. Minden marad a régiben. Itt már jelentkezett az MDF-SZDSZ paktum előszele.
Egykori tanárom, szakdolgozatom bírálója, Szabad György professzor, a Magyar Demokrata Fórum meghatározó személyisége ott azt mondta nekem: „meg kell tűrnünk őket. Nincs más lehetőség.”
Így vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a Csurka által meghirdetett ,,tavaszi nagytakarítás” nem valósulhat meg, hiszen a média szabályozása kétharmados parlamenti többséget ígényelt. A választások után világossá vált, hogy az MDF–FKGP–KDNP alkotta koalíciós kormány nem rendelkezett kétharmaddal.
Ezért is jöhetett létre az MDF–SZDSZ paktum, amelyet 1990. május 2-án az Országgyűlés megalakulásakor hoztak nyilvánosságra, amit az MDF részéről Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Salamon László, az SZDSZ részéről pedig Kis János, Tölgyessy Péter és Pető Íván írt alá. Horváth Attila alkotmánybíró korábban szerzőtársaival megírta A magyarországi médiaháború történetét. Az ő általa jegyzett fejezetben ezt írta erről: ,,Antall Józsefet a megállapodás megkötésekor elsősorban az ország kormányozhatóságának biztosítása, a nemzet iránt érzett felelősségtudat motiválta”.
A miniszterelnök ekkor még nem tudta, hogy az SZDSZ a későbbiek folyamán a megállapodás egyetlen pontját sem fogja betartani. Ugyanis a médiáról szóló IV. mellékletben deklarálták, hogy a nemzeti televízió és rádió, valamint az MTI nem lehet a pártpolitikai csatározások martaléka. Ezért a Televízió és a Rádió elnökeit, két alelnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Antall József így az MDF-SZDSZ paktumnak megfelelően 1990. július elsején a politológus Gombár Csabát jelölte a Magyar Rádió, augusztus 1-jén pedig a szociológus Hankiss Elemért a Magyar Televízió élére.
A két elnökjelölt kinevezését Göncz Árpád még aláírta, de a médiaháború erősödésével az újabb elnökök, alelnökök kinevezésének aláírását megtagadta. A közbeszéd szerint, mindig elgurult a tolla.
A tavaszi nagytakarítástól így már nem kellett félni. Haraszti Miklós szabaddemokrata politikus azt hangoztatta, hogy szó sem lehet elbocsátásokról, a politika nem avatkozhat be a sajtó ügyeibe. <Érdekes hozzáállás egykori „ellenséges-ellenzékitől”, ha az volt valaha egyáltalán.> A rádióban és a televízióban kezdtek kicsomagolni a hithű liberálisok és a volt pártdiktatúra kiemelt emberei. Ekkor a folyosóra kidobált marxista könyveket már nem szedték össze. Eldobták, mint a koszos rongyot. Így jutottam hozzá Rákosi Mátyás elvtárs piros könyves beszámolójához, amit a Magyar Dolgozó Pártja II. kongresszusán mondott el. De lett Lenin, Sztálin és Marx összesem is. Ideológiailag így „felkészültnek” mondhattam magamat. Máig őrzöm ezeket az ereklyéket.
És akkor már senki sem köszönt vissza
Egyszóval maradtak az elvtársak és minden maradt a régiben. Azaz mégsem. Közben Pálfy G. István, a Híradó és A Hét új főszerkesztője áthívott a televízióba 1990 júniusában, hogy vezessem A Hét című műsort. Ehhez magyarázatul szolgál, hogy előzőleg, 1990. január 4-én, a Minisztertanács kinevezte Nemeskürty Istvánt a televízió élére. Nemeskürty feladata a televíziózás nyugodt működésének biztosítása volt az országgyűlési választásokig. Megalakult az MTV megválasztott elnöksége Chrudinák Alajossal, Czigány Györggyel, Horváth Ádámmal, Dömölky Jánossal, Kővári Péterrel, Gombár Jánossal, Pálfy G. Istvánnal és Vitray Tamással.
Az elnökség első intézkedésként leváltotta Aczél Endrét a Híradó és A Hét éléről. Nemeskürty a Híradó és A Hét főszerkesztőjévé ekkor Pálfy G. István nevezte ki.
Az köztudott volt, hogy Pálfy Pozsgay Imre államminiszter embere volt. A nyolcvanas évektől az MSZMP-n, majd később az MSZP-n belül is dúlt a harc a megveszekedett bolsevisták, az új, kommunista színezetű gazdasági haszonélvezők és a nemzeti, népi baloldal között. Pálfy G. István magasszintű irodalmi műveltsége, múltja és kötődései miatt is a népi, nemzeti baloldalhoz tartozott. Kinevezői megbíztak benne. Ettől kezdve Pálfy G. István az MSZP, az SZDSZ és hűséges médiájuk célkeresztjébe került. Méghogy nemzeti televízió lesz, a vidék Magyarországának bemutatásával! Ezt a balliberálisok nem tűrhették.
Ekkor érkeztem én Pálfy hívására – nyilván szövetségesként – a túlerőben lévő lakájmédia ellensúlyozására. Bár ott volt az MTV-ben Chrudinák Alajos Panorámája, a Parabola, mint erős oszlop a nemzeti oldalon, mégis meg kellett erősíteni a napi hírek valóságtartamát, a társadalom demokratikus átalakulását a folyamatos hazugságözönnel, dezinformációval szemben. Örömmel mentem a televízióba, hiszen tőlem nem volt idegen sem a nemzeti, sem a népi gondolat és főként nem a rendszerváltozás sikere.
Műsorvezetésem A Hétben kiverte a biztosítékot. Ezt több jelből tapasztaltam. A rádióban továbbra is dolgoztam. Az egyik Napközben után lementem a Pagodába egy kávéra, és szerettem volna könyvet vásárolni B. Nagy László filmkritikus özvegyénél.
Ahogyan beléptem, mindjárt köszöntem a velem szembe jövőnek Zentai Péternek (Zentuccio) és Nej Gyurinak. Ők köszönés helyett hátat fordítottak. Jelzem, hogy addig mindkettővel jó viszonyban voltam. Aztán elment mellettem Mihancsik Zsófia, neki is köszöntem. Már csak félrefordított arcát láttam. Szénási Sándor is átnézett felettem. Szente Laci ezt már nem merte velem megtenni, végül is én ajánlottam be Holakovszky István rovatvezetőnél a belpolitikai rovatba.
Szente köszönt, de nagyon fanyar volt az arca. Lacival is kiváló viszonyban voltam, amikor építkeztem, akkor még Bakonyi Petivel, Haeffler Andrással segítettek is az alap kiásásánál.
A liberálisok szerint csak képzeltük a lövészárkokat
Mi történt itt? Ezek parancsra cselekszenek? Oda a barátság, a kollegialitás, mert a bolsevista diktatúra helyett demokrácia lett? Csak, mert másként képzeljük el ennek megvalósítását, s végre sutba dobhattuk az önkontrollt, a parancsra lépést? Ez a baj? Igazából Szalay Hanna magyarázta el A hét tévedése című írásában, az akkor még nagyon liberális Magyar Hírlapban, hogy mi lehet itt a háttérben. Ídézek néhány gondolatot az újságírónő jegyzetéből: ,,E helyről jelentem Stefka Istvánnak, hogy Magyarországon nincsenek lövészárkok...Hozzátenném, hogy nekem nincsen különösebben sok barátom, de senki sem fordítja el az utóbbi időben a fejét köszönés helyett, és vica versa. Ugyanez áll az ismerősökre is...
Ha A Hét műsorvezetője lövészárokban érzi magát és kelleténél több elforduló tekintetet tapasztal, talán nézzen a tükörbe, és magában keresse az okokat. Ugyanez tanácsolható azoknak, akik hasonlóan nyilatkoznak, mert való igaz: nem tegnap hallottam ilyen vélekedést.”
Ennyit Szalay Hanna kritikájáról. Azóta is keresem magamban, hogy vajon miért jelentettem akkor Stop táblát. Hiszen a liberálisokat mindig a nyitottság, más nézetek elfogadása jellemezte. Vagy mégsem?
Folytatjuk.
