Nem messze a strasbourgi zsinagógától, egy 62 éves járókelőt minden előzetes vita vagy szóváltás nélkül megkéselt egy férfi. Később azt mondta, hogy azért, mert kipát viselt.
A megszúrt férfi nem esett össze, sőt, még arra is volt ereje, hogy megakadályozza a támadót abban, hogy még egyszer megszúrja. A támadó elmenekült, a férfi pedig betámolygott a közeli étterembe, ahol maga húzta ki hasából a kést, a személyzet pedig azonnal hívta a mentőket és a rendőröket. A megszúrt embert kórházban ápolják, centiken múlt az élete: ha támadója egy-két centivel máshol szúrja meg, akkor meghal. A támadót nemsokára elfogták. Kiderült, hogy 2010-ben egy strasbourgi trafikban már megtámadt egy zsidó embert, őt is összeszúrta. Akkor megúszta a börtönt, mert a pszichiáterek szerint elmebeteg. Néhány évig kezelték, de mint most kiderült, egy idő után egyszerűen kiengedték. A támadó azt mondta a rendőröknek, hogy a zsidó világösszeesküvés ellen harcol.
PS/Express.co.uk, Fotó: Twitter
khm
2016-08-21 at 12:44
Ugyanis az 500 évvel ezelőtti társulatból,gyakran hangzik el,hogy “fogjatok meg,mert megölöm”.
Na akkor érdemes kivárni,hogy egyáltalán sérül-e valamelyik. Igen ritkán ölik meg egymást.
khm
2016-08-21 at 12:41
Konkrét beilleszkedési vággyal tette,és a kiabálása is csak ezt erősíti.
Hehe,hehe.
Alex
2016-08-19 at 21:29
Hát igen. De minden esetre Soros György továbbra is támogatja a bevándorlást. Tehát zsidók pénzén jönnek ide, ezt akarják meghálálni..