December elsejétől léphet életbe, de visszamenőleges hatállyal már november közepétől érvényes lehet a megváltozott menekültügyi eljárás Ausztriában, amely a kérelmezők számára szigorított, meghatározott időszakra szóló menekültstátust biztosítana, valamint a családok egyesítését is határozott feltételekhez kötné.
A belügyminisztérium által kidolgozott terv szerint az időszakos menekültstátust csak korlátozott ideig, az eddigi öt év helyett legfeljebb három évig biztosítanák. Ha ezek után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, kiutasíthatják a menekülteket az országból, ha viszont igen, akkor még két évig meghosszabbíthatnák a dokumentum érvényességét. Amennyiben ezek után sem javul az adott menekült anyaországában a helyzet, a státus határozatlan időre lenne biztosítható. Az esetleges családegyesítés érdekében a menekültnek jövedelmet, betegbiztosítást, valamint a család elhelyezésére alkalmas szálláshely rendelkezésre állását kell igazolnia.
Azok esetében, akiknél a menekültstátus nem jöhet szóba, csupán úgynevezett kiegészítő védelmet kaphatnak, az új törvény szerint a jelenlegi egy év helyett három év után történhet meg a családegyesítés. A szóban forgó kiegészítő védelem azoknak jár, akik a genfi egyezmény szerint nem tekinthetők menekültnek, azonban számukra az esetleges halálbüntetés vagy más jellegű önkény miatt mégis veszélyes lehet visszatérni a származási országba.
A kísérő nélkül érkező kiskorúaknak családegyesítés során nem kell az előírt anyagi feltételeket teljesíteniük. Ausztriában januártól októberig 63 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be. A kormány év végéig több mint 85 ezer benyújtott kérelemmel számol.
Forrás: MTI
khm
2015-11-03 at 16:14
Dikk mán!
Azt hittem a szárnyas betétet ( kaput szárnyakkal) fogják továbbfejleszteni. Mégiscsak szebb lenne kovácsoltvasból…:)
Erre föl a nagy lóalkatrészt.
Már megint a liberállatias szárnyalás. Na szívjatok csak bátran továbbra,hogy lebeghessetek. Lehet,hogy a rituális nyakelvágásra sem fogtok felébredni. Amúgy a kutya sem fog sóhajtozni a “Swager”-ek után. Pedig biztos,hogy ott is vannak normális emberek,csak csupán a nem normálisokat szavazták a parlamentjükbe.