Az utóbbi hetekben belobbant kultúrharcos hisztériáról (amihez a közvetlen közegemben L. Simon László a Figyelőben megjelent cikke szolgáltatta a gyújtóst) be kell vallanom, hogy már az okait sem igazán értem. Ennek oka lehet kulturálatlanság, általános közöny az ún. magaskultúrával szemben vagy egyszerűen az, hogy nem vagyok beavatott, a magyar kultúra vágóhídján nem lettem megbillogozva. Ezért nem lehetek egyik oldalnak sem a szigorú, esztétikai-társadalmi kontraszelekcióval kimért kulturális gettójának rabja, ezért nem ismerhetem a teljes egészében érdektelen szakmai hálót, a függési viszonyokat, egyes szereplők túlélésének feltételeit. Jobb is ez így. De olykor-olykor ez a közeg, mint egy öreg, sokszor megpróbált, útszéli kurva a magányosan utazó, éjszakai autósoknak mutogatja magát (egyes neves szerzők, a rendszer gátlástalan stricijei egész életműveket építenek fel erre). És az, ami a vita alól kilátszik, abban van valami tisztátalan, valami bűnös, ami mellett nem léphetünk el szó nélkül.
Kezdjük ott, hogy a jobboldali kultúrfront húsz-harminc éve nem tud felmutatni egyetlen csúcsteljesítményt sem. Ha egyéni munka árán mégis létrejön bármi, ami túlmutat a “kultúrán”, az szinte azonnal a tagadás legkülönbözőbb barbár és okkult rítusainak esik véráldozatául. Vagy egyszerűen menekülnek, szétszóródnak előle, mint a villámcsapás után fellángoló erdőtűztől a tudatlan vadak. De létezik egy tragikomikusabb szcenárió is: egyszerűen agyonverik egymást azzal, amit végre megtaláltak, mint a 2001: Űrodüsszeia váratlanul megvilágosodó emberszabásúi a kőkeményre kiszáradt, de gyilkolásra tökéletesen alkalmas lábszárcsonttal. Ha egyik oldal sem azzal foglalkozna, hogy éppen kinek jutott a nagyobb húskonc és ki érdemelne még sokkal többet, hanem mindenki a munkára, az alkotásra adná a fejét, lehet, hogy még valami ki is jönne belőle.
Mert az író attól író, hogy ír. Ilyen egyszerű. Ez nem önmenedzsment kérdése, nem társasági státusz kérdése, hanem a cselekvésé.
A zsírosbödön körüli tolongás mára úri passzióvá vált (mint a vadászat), és a liberális kultúr-megmondóemberek csak annyiban különböznek a jobboldali kultúr-megmondóemberektől, hogy az előbbiek hosszú évek alatt már rentábilissé tették a saját buborékjukon belül folyamatos állami dotációból összemekkmesterkedett garázsművészetüket (beleértve a senkit sem érdeklő felolvasóesteket, a százötven példányban eladott versesköteteiket, a válltöméslapogató kritikai beltenyészetet), míg a jobboldaliak még csak most ébrednek, és szintén központi támogatásból próbálják újratermelni saját maguknak a függés legújabb struktúráit. Amiből mű aligha fog születni, de legalább minden jóságos, főállású íróbácsi és -néni be tudja fizetni hó végén a főtáv-rezsit, el tud menni kényelmesen az írótáborba és polgáriként megnevezhető, kellemesen félburzsoá életet tud élni, bármely tetszőlegesen kiválasztott belváros kávézójában. Mindezt a közönség számára fellelhető munka és teljesítmény nélkül, akár a magyarfociban.
Az íráshoz nem kellenek a birodalom farkascsecsén kitartott megaintézmények, nem kellenek a senkit se érdeklő írótalálkozók, feleslegesen, kurva sok forintból megdizájnolt irodalmi folyóiratok, lényegében még pénz sem kell, csak kettőhúsz szükséges a falba, amivel be lehet fogni, meg lehet ülni a gépet, ezt az átkozott fekete vadlovat, vagy szépen lassan megszelídíteni, mint egy őrült és karcsú derekú lányt.
Sőt laptopból sem kell almácskás, a célra bőven megfelel a legolcsóbb kínai vas, amin elfut a jegyzettömb vagy valami régi wörd. Külön csak erre a célra, a mindenféle állami ösztöndíjakkal felszentelt idő sem kell, mert lehet éjszaka, a fárasztó munka után, a bennünk növekvő sötétségben és annak ellenére is írni. Aztán majd alakítjuk a körülményeket, ahogyan tudjuk, ahogyan akarjuk.
A legfontosabb, hogy legyünk őszinték magunkkal, mert sok emberrel hitetik el az ilyen kulturális felépítmények, hogy szükségünk van rájuk, hogy ők kivételezettek, létezésük állandó szükségszerűség.
Amikor pedig az illető kipislant a mátrixból és meztelenségét látva ráébred, hogy mindaz, amit kvázi kikapart magából, lényegében értéktelen, akkor célszerűen lesz alkoholista, szépen-lassan belefullad a piába, esetleg mások életét szarja szét, mondván neki lehet, mert művészet van.
Akkor inkább, azt mondom: semmi művészet.
Az írók kinevelése nem állami feladat. Az állam feladata, hogy megtanítsa a betűvetést mindenkinek. A többire, a másra ott van a rögös út, a tiszta bizonytalanság, ami még egy írónak sem ártott, főleg harminc-negyven alatt. Tapasztalatot nem lehet az akolmelegben megszerezni, a fentebb említett irodalmi gittegyletekben legfeljebb azt lehet elsajátítani, hogyan fogja az egyik megborult fiatalíró a másik ájult fejét okádás közben, a vécécsésze fölött.
Közösségi élménynek elmegy, de nem közfeladat és nem lehet közteher ezeknek az improduktív kultúrgettóknak az életben tartása. Az írás magányos műfaj, részeg verekedés a fenyegetően üres papírral, az ember egzisztenciája szempontjából pedig egyértelmű döntés, olyan, mint hadba vonulni, egy háborúba, aminek csak a magunkra vállalt sorsszerűség és véletlen jelöli ki a végét, pontosan és ösztönösen, akár a mesterlövész az utolsó töltényt.
Ez pedig az ember elidegeníthetetlen sajátja, a leglényege, ezt nem adhatja oda semmiért, senkinek, mert ha ezt feladja (akár önként, akár kényszerből), akkor nem író már, csak egy politikai tiszt, egy komisszár, akit majd felzabál és kiokád magából a következő, éppen arra vánszorgó kiéhezett, zsugorodott gyomrát gyűlölettel betöltő, mindent végigkoplaló, mindent elviselő kurzuszombi.
Hungarian Catholic NGO’s
2018-07-07 at 03:52
Kedves Szerencsés Úr!
Idéztük az Ön egyik cikkét, úgy illik, hogy tájékoztassuk róla: https://wp.me/pa0qpW-4G
Szeretettel: magyar katolikus NGO-k
Dominik
2018-07-02 at 09:48
Az írónevelés nem állami feladat, de a magaskultúra támogatása igen. Pályázatokkal, ösztöndíjakkal, képzésekkel igenis segíteni kell a pályakezdő tehetségeket, mert ezzel a kulturális tőkénket növeljük. Természetesen anélkül, hogy valamilyen ideológiai elvárást vagy pressziót gyakorolna az állam.
Héja
2018-07-02 at 09:38
Felebarátaim. Csupán Németh László egy 1957-ben írt mondatára bátorkodom felhívni szíves figyelmeteket.
Így szól: “Félő, hogy a magyar irodalomból nemsoká csupán magyar nyelvű irodalom lesz.”
A szenvedő, éhen haldokló művész, mint az alkotás szükségszerű velejárója az egyik legostobább toposz.
Se szeri, se száma a nyomorgó, tudatosan elhallgatott, háttérbe szorított remek magyar íróknak és költőknek. Az idézett L. Simon verseőnek, embernek egyaránt hitvány. Valójában egy menedzser-földbirtokos. Nincs ezzel semmi baj, csak a kultúrát, főképp a szépirodalmat hagyja békén. Indoklásul csupán egyetlen verssorát idézem: “Megbaszom a zsidó kurvát”.
Neki ez a formabontó posztmodern költészet.
Vele és kalandor társaival nem foglalkozom, de Szerencsés D. Márton cikkírónak újfent javasolom: próbáljon a kortárs magyar szépirodalomban elmélyedni. Jobban tenné, mint hogy saját magából épp ezen a portálon bolondot csinál.
Botár Attila
2018-07-20 at 14:37
És itt még egyszer Németh László, bár más a korszak, de a tüneteggyüttes mintha a régi lenne: “Minél ijesztőbben nőtt a magyar ügy, annál nagyobb ára volt a kacsintó magyarnak, aki két-, sőt három- vagy négyértelmű mosollyal adta a várnagyok tudtára: én nem vagyok vadember, engem játsszatok ki ellene, velem megalkudhattok.” (N. L: Kisebbségben) Hát igen. Élő típusok: a “Vadember” és a “Kacsintó magyar.”
amarna
2018-07-02 at 06:25
….persze a borászatban—gondoltam !!!!!
amarna
2018-07-02 at 06:24
L Simonról pedig csak annyit—hogy bár én jobboldali vagyok—de a tanácsom a számára,hogy inkább kapáljon a kókler un.festő öccsével együtt —mint írogasson—mert a papájuk színvonalát alulról szagolják !!!!
amarna
2018-07-02 at 06:15
A cikkből is-mint ahogy az összes véleményezésből is a butaság süt!!!
MA NINCS IRODALOM,CSAK HABLATYOLÁS !!!
Percemberek önéletrajza vagy celebek könyvecskéi—-
Az utóbbi időkben nem vettem úgynevezett ” verses” kötetet sem…mert karafiáthféléket nincs kedvem a kezembe venni—-hiszen NEM versek–és ennyi!!!
MEGJEGYZEM–MINT AHOGY A SZÍNHÁZ—A MAGA IGAZI ÉRTELMÉBEN,A NAGY ÖREGEKKEL EGYÜTT MEG IS SZŰNT !!!!
ADDIG LEVESZEM A POLCOMRÓL ÉS ÚJRA-OLVASOM A K Ö N Y V E I M E T !!!!!
irysz
2018-07-02 at 01:48
Talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban…
„Irtózatos harag fogan az emberben azt látván, hogy mit művel az emberekkel ez a globalizációsnak hazudott világ. Minden porcikámban haragszom azokra, akik közösségről, nemzetközi világról beszélnek – és az egész csak a pénzről szól.
Ez nem az én világom. Az én világom az, ahogy járom a Kárpát-medencét, Szlovákiától Románián át Szerbiáig – és minél messzebb érek Budapesttől, annál közelebb kerülök a hazámhoz.
Csak visszajönni rettenetes. Ha most lennék harmincéves, elmennék Budapestről. És ez a háború – bármennyire is elhallgatják az uzsorások és tolvajok kezében lévő tömegkommunikációs eszközök – mindmáig éles, kemény és folyamatos. És felderíthetetlenül sok apróság teszi ki.
Egészen a felvilágosodásig jelen volt Európában egyfajta közép, vagy másképp fogalmazva az asztralitás, ami a szellem és a test közötti kapcsolatot tartja fenn, és fejti ki erre a világra.
Ez az asztralitás sérült meg súlyosan a felvilágosodás következtében, és váltak benne hamis képzetté azok, amik korábban a Középben megfelelő helyen voltak.
A magyar népben is ez az igazi probléma ma: a közép hiánya. S talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban. Nem tud igent és nemet mondani, hanem “ha innen nézem ilyen, ha meg onnan, akkor olyan”, és persze minden relatív, és egyéb sanda szövegek.
De mindezt csak azért teszi, hogy függetlenítse magát az élet különböző problémáitól. A függetlenségét hangsúlyozza – holott az elkötelezettségét kellene…”
Makovecz Imre
A fentiekben a világhírű építőművész a cikkíró hitványságára is rámutat.
irysz
2018-07-02 at 01:42
Micsoda hitvány alak maga is, Szerencsés D. Márton!
————————————-
Talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban…
„Irtózatos harag fogan az emberben azt látván, hogy mit művel az emberekkel ez a globalizációsnak hazudott világ. Minden porcikámban haragszom azokra, akik közösségről, nemzetközi világról beszélnek – és az egész csak a pénzről szól.
Ez nem az én világom. Az én világom az, ahogy járom a Kárpát-medencét, Szlovákiától Románián át Szerbiáig – és minél messzebb érek Budapesttől, annál közelebb kerülök a hazámhoz.
Csak visszajönni rettenetes. Ha most lennék harmincéves, elmennék Budapestről. És ez a háború – bármennyire is elhallgatják az uzsorások és tolvajok kezében lévő tömegkommunikációs eszközök – mindmáig éles, kemény és folyamatos. És felderíthetetlenül sok apróság teszi ki.
Egészen a felvilágosodásig jelen volt Európában egyfajta közép, vagy másképp fogalmazva az asztralitás, ami a szellem és a test közötti kapcsolatot tartja fenn, és fejti ki erre a világra.
Ez az asztralitás sérült meg súlyosan a felvilágosodás következtében, és váltak benne hamis képzetté azok, amik korábban a Középben megfelelő helyen voltak.
A magyar népben is ez az igazi probléma ma: a közép hiánya. S talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban. Nem tud igent és nemet mondani, hanem “ha innen nézem ilyen, ha meg onnan, akkor olyan”, és persze minden relatív, és egyéb sanda szövegek.
De mindezt csak azért teszi, hogy függetlenítse magát az élet különböző problémáitól. A függetlenségét hangsúlyozza – holott az elkötelezettségét kellene…”
Makovecz Imre
“
gyozo2018
2018-07-01 at 21:37
“Az író egy magányosan kóborló ragadozó, aki nem járhat az állami etetőhelyre”
Ezt intézd a liberálfasiszta szószaporító kóklereknek, a “filmrendező” gányolóknak, a gagyifestőknek, gagyifilmeseknek.
Ne azoknak, akiket alapból kizártok mindenféle támogatásból, híradásból, akiket lenyomtok, elhallgattok, perifériára toltok!
Te is afféle “megmondó” alak vagy. Közéjük való.
kamcsatka
2018-07-01 at 20:09
Ahogy draga Ármay Béla tanarur mondta
“Sírj sírni…tanulj meg verset irni
Nagyot akarsz mindenáron, tanulj szarni kerekparon”
Az oreg Ady kortársa volt Nagyváradon.
Jopar
2018-07-01 at 19:47
Az írók ritkán gazdagok születésüknél fogva. Legjobb, ha homokba dugom a fejem és úgy olvasok, hogy leszarom, hogy hogyan élt, hogyan kuncsorgott, hogyan adta el a lelkét egy kis sikerért, ismertségért, kis honorért. Politikailg, meg annak volt szerencséje, aki fiatalon meghalt. A régi “nagy” írók, költők, legtöbbje ugyanúgy eladta magát élete hosszabb-rövidebb szakaszán. A mű a lényeg, ilyen furcsa az írói lét.
MISZTÓTFALUSI
2018-07-01 at 18:08
Ez a szerencsétlen írás a Ps-nek szégyene, hogy leközölte!Ha szerzője nem elkötelezett sehova, akkor inkább hallgasson /NE írjon/!
Nemcsak egyszerűen a “zsírosbödön”-ről van szó!
“Nem kötelező a nemzeti érzés, de akiben ez nincsen meg, az ne akarjon annál az asztalnál ülni, amelyiknél a nemzet sorsáról döntenek!”(Illyés Gyula, Párizs,1947 Febr. 10)Ez érvényes kultúra művelőinkre-teremtőinkre is!!!Vagyis:a magyar író/költő legyen kötelezően nemzeti elfogódású, vagy ne mondja magáról, hogy “magyar”!!!Annál inkább, minthogy a Nyugathoz képest,mely nemzetei nem voltak soha létükben úgy veszélyeztetve, mint a magyar -nem is születhetett olyan irodalmuk,mint a magyar,amelynek szükségszerűen létfentartónak kellett lennie,ha már a nemzethalál réme fenyegette a magyarságot!!!Ezt a küldetését/feladatát kezdte rombolni a befogadott galiciánerek magyarul író társasága:Farkas Gyula:”Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914″, Németh László:”Kisebbségben” c.tanulmányát etc.
Irysz
2018-07-01 at 19:18
A szerző a zsírosbödön tetejéről szónokol.
Fogó
2018-07-01 at 19:43
Ennél bonyolultabb a helyzet. Ha valóban a zsíros bödön tetejéről szónokol, akkor ennyi volt, ennyit írt és kész. El kell felejteni és nem az örökös intrikákban élni. Aki viszont nincs a zsírosbödön tetején, -legalábbis úgy hiszi, hogy nincs ott- annak többet-jobbat-alaposabbat-igazabbat kell írnia. És még kiadót se kell keresnie, mert ha nem az éhenhalás ellen küzd, és méltatlan ahogy bánnak vele, akkor felteszi a netre és kész.
irysz
2018-07-02 at 01:47
Fogó
2018-07-01 at 19:43!
Ne haragudj, de ez a hülyeség.
Botár Attila
2018-07-01 at 16:43
Sajnos, ha szóba kerül – és szóba került – a verseny (Hóman Bálintot idézte L. Simon. L.: “Azoknak, akik a saját sikertelenségüket a liberálisok már nem létező túlzott támogatásában látják, Kassák nyomán azt tudjuk üzenni: művekkel csak művek vitatkozhatnak. Jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget. A kultúrában sosem lesz béke, a kultúrharc természetes dolog, csak nem mindegy, mi a harc célja. Hóman ezt világosan megfogalmazta: >>Nem békét akarok a művészetben, én a művészetben versenyt akarok…<<”
A versenynek, ha már verseny, azonos feltételek kell(ene) folynia. Amit föntebb ír, ráadásul Hóman Bálinttal megerősítve – jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni – arra bölcsen rákérdezhetünk: miben is? Az olyan absztrakciókban, amelyeket már egy Goethe hagyott itt, azóta is vitatnivalóként (tehetség). Jobb? Okosabb? És?
Folytathatnám eme „színvonalas” követelménysort, de ne botránkozzunk meg, nem efféle üres absztrakciók: kurvább, hegyesebb könyökkel rendelkező, hajlósabb gerincű, nagyobb hangerejű, tisztesség ne essék szólván: keményebb seggű….stb. Kritériumok, amit L. S. L. „kifelejtett”, s ezekben nincs egyenlő versenyfeltétel, bár megfoghatóbbak.
Aztán meg: „A munkabér, a munkaerő ára” – meg az ő cincogása, sőt némasága…. (József Attiláé volt az idézet.) Lásd: a tiszteletdíj, hogy előkaparjam „a betevő falat témáját”. A volt államtitkár (L. Simon), a volt képviselő (Kukorelli) – tévé-beszélgetésük folyamán – ezt is figyelmen kívül hagyja. Mennyit fizetett a Nyugat egy versért, azt a Radnótiné naplójából is megtudhatjuk. Olyan nem volt, hogy nem fizetett valamelyik lap, mert valóban verseny volt. (A könyvnap, ma Ünnepi Könyvhét, a szociálisan rászoruló írók segélyezésére és nem a kiadók versenyeztetésére volt hivatva. Lehet utálkozni, mert Horthy-korszak. Mostanság? Bejegyzett – „államilag garantált” – orgánumok nem fizetnek honoráriumot a szerzőknek. (Tisztelet a kivételnek.) Valószínűleg nincs miből.
Irysz
2018-07-01 at 17:03
Mégis csak van miből, nézd meg a könyvesboltok kirakatait, nézd meg a magyar filmművészetet kivégző Vajna Hollywood-i stílusú, ócska, primitív abrakját!
Irysz
2018-07-01 at 16:39
Gratulálok az orcátlan, pökhendi cinizmusához.
Mintha nem maga a valóság lenne, hogy ugyanúgy átmentették a kádári-aczéli támogatottakat, a kádár-kor kultúapparatcsikjaitt, akik a mai napig egymásnak adják a kilincset a kulturális intézmények, kuratóriumok élén, s döntenek arról, hogy kik a tűrtek, tiltottak, támogatottak. Kik kapnak támogatást a könyvük kiadására, az alkotásaik kiállítására.
Mintha nem úgy működnének a kuratóriumok, hogy egy-egy, már évtizedek óta bebetonozott lobbi küldené oda a képviselőit, hogy egyet neked, egyet neki, egyet nekem elven ítéljenek.
Milyen alapon orcátlankodik, hogy a “kultúrjobb” nem tud felmutatni csúcsteljesíményt!?
Főleg, ha a kiadásra, bemutatásra nem is kap semmiféle támogatást.
Ugyanakkor szabályosan dől a pénz a magyart gyalázó kultúrszemétre, a könyvesboltok tele ócska, igénytelen, a szellemi szélhámosságot kimerítő takarmánnyal.
Pröhle pofátlansága pedig vérlázító, amikor összegzi, hogy a kultúra egyetemes, kvázi magyar kultúra nincs, vegyük tudomásul, hogy a gyilkosságra uszító, szófosógép Konrád írófejedelem, a magyar csak egy feledhető középszer.
A szerző felcseréli az okot az okozattal.
Aki szóhoz sem juthat, milyen alapon ítéltetik meg?
Szerencsés D. Márton!
Volt magának szerencséje a magyar irodalom ” csúcsteljesítőihez”, mestereihez, -így kapásból,Kiss Déneshez, Döbrenteihez, Kiss Benedekhez, Kocsis Istvánhoz…-, kapnak-e akár töredéknyi támogatást, publicitást, mint amit a liberális, világpolgár szellemi szélhámosok kapnak?!
Ön milyen alapont bunkózza le őket azzal a szárított lábszárcsontral? Egyáltalán, Ön kicsoda?!
Azok a magyar írók, költők, képzőművészek, építőművészek, akik vállalván magyarságukat, kereszténységüket, nemzeti elkötelezettségüket sokkal magasabb művész színvonalon alkotnak, vagy elhallgattatnak, vagy az illegalitás határát súrolva jelennek meg, vagy ha nemzetközi szakmai elismertségük elvitathatatlan, mint pl. Makoveczé, akkor gáncsolják, lekicsinylik, megbélyegzik, ütik-vágják.
Úgy tenni, mintha nem lenne maga a valóság, hogy a világnézet meghatározza a kulturális szférában a támogatottságot, becstelenség!
Mint ahogy az is, hogy középszerű alakok kapnak jogosítványt a kulturális élet irányítására, akik erőst hajlamosak asszimilálódni, konfrintációt nem vállalva simulnak bele abba a trágyadombba, ami 90 óta a magyar kultúrára rárakódott.
A kormány, a kormányfő deklaráltan a keresztény -magyar kultúra, a nemzeti kulturális hagyományok őrzését, mentését, ápolását tűzte ki célul!
KI képviseli ezt tetteiben is?! A cinikus, ultraliberális Prőhle?! A szellemi szélhámos Szőcs, a pornóköltő-pincemester L.Simon?
S ha egy remekírótól csak 100 kötetet vesznek meg, az az ő hibája, vagy a kulturális kormányzat oktatási és kultúrpolitikájáé?!
Gyalázat!
KOZSÓMÓZSÓ
2018-07-01 at 17:43
Leváltotta Emmanuel Macron Franciaország budapesti nagykövetét
vérgőz
2018-07-01 at 16:30
igen is, meg nem is…
mert azért jól jön egy kis segítség (úgy szakmai, mint anyagi), ha van ahol/amiből kiadasd a műved.
Ezt a másik oldal inkább megkapja, ott több esély van a túlélésre, arra, hogy ne csak az asztalfióknak dolgozz.
Héja
2018-07-01 at 16:25
Még csak annyit: Szerencsés nevű szerencsétlen állítja: “A jobboldali kultúrfront 20-30 éve nem tud felmutatni egyetlen csúcsteljesítményt sem”. Szerző míveltsége nemhogy hiányos – egyszerűen nincs neki. Nem vagyok a papája, sem boldog őse, ezért a jeles nemzeti szerzők, írók, költők hosszú listájával nem fárasztom. Írását ostoba provokációnak tekintem. Egyben javaslom: vergődjön még, mielőtt újra tollat (klaviatúrát) fog.
Héja
2018-07-01 at 16:10
Végigolvastam a T. Szerző hosszúkás szövegét.
Sok évszázados kultúrharcot intéz el pár nagyképű mondattal. Pár évtizedes kultúrharcot fitymál. Bármilyen oldali írókat, művészeket okítgat, hogy kell “a szent tűz” nevében elhamvadni, netán éhen halni.
T. Szerzőt felkérem, fenti förmedvényéért egy fillér honoráriumot se vegyen föl. Ha pedig ingyen írta és van jövedelme, rúgjon be jó alaposan.
Fentieket egy olyan fickó írta, akinek több ezer oldalas prózai munkássága szinte minden példánya elfogyott, mások sűrűn hivatkoznak rá, különböző tévéműsorokba ingyen hívják szerepelni, és így tovább. Ehhez képest az irodalomtól teljesen idegen területen (is) dolgozik, hogy magát és a családját fenntartsa. Öt éven át írt közel 900 oldalas könyvéért írd és mondd: kettőszázezer forint honoráriumban részesült.
Csokonai szerint “az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. Bizonyára én is az vagyok, de hála Istennek legalább Szerencsés D. Márton nem.
pál
2018-07-01 at 15:54
nagyon fincsi ;)))