Békés Márton: Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia

Az Ákos-dalszövegekben rejlő, jövőbe mutató mélyrétegről írt elemzést a Látószög blogon Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, előrebocsátva: „a kortársak mindig a legkevesebbet tudják saját korukról” (Stefan Zweig), kivéve a költőt, aki rejtelmes tudása birtokában nem utólag kutatja vagy csupán másoknál jobban ismeri, hanem magában hordja a kort, amelyben él.

Mint Békés Márton kifejti, gyakran emlegetik, hogy a múlt sci-fije a jelen valósága, ugyanakkor a tudományos fantasztikum akkor aktuálisan korszerű és marad időszerű, ha nem pusztán meglévő jelenségeket extrapolál vagy éppen teljesen elrugaszkodik minden ismert körülménytől, hanem ha a történelmi kor egyik-másik elemét változtatja csak.

Pontosan ilyen az orosz–ukrán háború kitörése előtt egy évvel (!) született Ákos-középlemez, Az utolsó békeév címadása, a rajta hallható, eljövendő csatára hívó, manicheus felvetésű Fel a szívekkel-lel, illetve a 2012-ben kiadott 2084 című album azonos címet viselő előhangja

– írja a szerző. Békés Márton felidézi, hogy Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia; ez hallható ki a Bonanza Banzai közismert, Induljon a banzáj! című dalában is, amelyben az alábbi sorok is szerepelnek: „Nyugati a zene, de keletre tart, / És nem állja útját se tenger, se part. / Persze nem biztos, hogy jót tesz neked, / Ha kiszolgálják az ízlésedet.” A cikk szerzője úgy véli, míg a részlet első két sora maga volt az 1989-es év földrajzi-kereskedelmi záróegyenlege,

a második kettő viszont csak most, egy emberöltővel később érthető igazán, pontosan abban a történeti kontextusban, amelyet a nyugati ízlésnek a kelet-európai népeken aratott diadala teremtett.

Hozzáteszi: főleg, ha mindehhez hozzátesszük a rákövetkező sorokat, amelyek szerint „a múltad beszédes, a jövőd hallgatag”, mert hiszen „jövőd még nincsen, a múltad már nem kеll”. Mint megállapítja,

a keleti múltat mindenestül rögvest megtagadó és a nyugati jövőt készen kapva kötelezően választó korparancs nemcsak elvette a rendszerváltoztató népektől a győzelem lehetőségét, hanem egyszersmind a Nyugat függelékévé tette őket, gazdasági-katonai és politikai-kulturális szempontból egyaránt, aminek közös magyarázata az, hogy megtagadták tőlük a saját történelemhez való jogot.

A szerző kitér a 2019-es Idősziget című középlemez Hazatalál című dalára is, amelyben megfogalmazódik a globális otthontalanság érzése, valamint az idő- és térbeli lokalitás eredendősége, amit akár örökérvényű létproblémának vagy éppen korszerű hazafiasságnak is nevezhetünk. A dalszöveg ugyanakkor úgy is fogalmaz: „Talán pont ez az a kor, / Mikor a felesleg végre leforr. / Dühöng a fősodor, / A kedve búskomor. / Mert fordul a szél, / És frissülnek mind az áramlatok, / Nem csoda, ha félnek azok, / Akik nem éppen ártatlanok.” Békés Márton szerint a sorokból az tükröződik, hogy

tisztulást hozó, az általánossá vált értéktelenséget végre valahára visszaszorító időszak következik, amelyben „fordul a szél”, új áramlatok érkeznek és a múlt árnyai tovatűnnek.

Hozzáteszi:

igen, pontosan ez az a kor: fordul a szél, új kezdet nyílik, történelmi fordulópont közeleg, vagy már egyenesen benne is vagyunk abban a korszakban, amire mindig is vártunk. És hogy mi is ez a kor? – azt mindenki pontosan tudja.

Az Ákos dalok némelyike választ ad az új rend milyenségére is. Békés Márton ezt az Új törvény című szám refrénjéből vezeti le, azaz: „Új lesz a törvény. / A régi lesz / Az új törvény. / Az égi lesz / Az új törvény. / A régi lesz / Az új törvény.” Ezzel kapcsolatban kiemeli:

a korszaktudat nem egy menetrendszerű választási győzelmekből fakadó „örök április”, hanem állandó korfeladat.

A teljes elemzés itt olvasható.

Forrás: Látószög blog; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt