1968-ról legtöbbünknek a prágai bevonulás jut először eszébe. Kádár kérdés és kétség nélkül teljesítette a szovjet parancsot és irányította a magyar katonákat a szomszédaink ellen, miközben a magyarok többsége összeszorult gyomorral figyelte a híreket, hiszen nem sokkal korábban mi is átéltük, ahogy szabadságunkat sárba tiporták a kíméletlen lánctalpak. Arról azonban kevesen tudnak, hogy Magyarország nem pusztán katonai segítséget nyújtott ekkor a megszállóknak, hanem politikai háttérmunkában is sokat tett azért, hogy a szovjet típusú rendszer szilárd maradjon Csehszlovákiában.
Hetek óta Siklósi Norbert sajtóbirodalmának sötét ügyeiről, a kommunista titkosszolgálat és a média összefonódásának izgalmas történeteiről olvashattak ebben a sorozatban, de mielőtt más vizekre eveznék, még egyszer visszatérek a médiacár tevékenységéhez. Siklósi szürke eminenciásként irányította a hazai újságírást, sorsok és egzisztenciák felett döntött. Irgalmat nem ismerő „rendteremtőből” vált a kegyet gyakorló és nagyvonalú hatalmassággá, aki a konszolidáció megteremtése után megélhetést biztosított és ezáltal lekötelezte azokat az újságírókat, akiket korábban a partvonalra szorított. Kitapasztalta, hogyan kell bánni a „rendbontókkal”, miképpen lehet visszaszorítani a kritikai megnyilvánulásokat az írástudóknál, és tudását nem pusztán hazánkban kamatoztatta.
Húzd meg – ereszd meg
Korábban már olvashattak arról, hogy a MÚOSZ főtitkáraként Siklósi szoros együttműködésben tevékenykedett a KGB egyik fedőintézményével, a Nemzetközi Újságíró Szervezettel (NÚSZ), annak kincstárnoka is volt 1966-tól. A NÚSZ központja Prágában működött, így Siklósinak hivatalból kellett napi kapcsolatban állnia a csehszlovák újságírókkal. A sajtóirányítás terén komoly tapasztalatokkal rendelkező Siklósitól tanácsokat vártak a jelentős liberalizációt meghirdető cseh politikusok, úgy gondolták, példával szolgálhat a kádári konszolidáció viszonylagos szabadsága számukra is. Csak egyet felejtettek el: Magyarországon az enyhülést egy kegyetlen represszió előzte meg, vagyis volt miből visszavenni, volt honnan engedni.
1968 márciusában Siklósi a csehszlovák Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium Tájékoztatási Főosztályának vezetőjével tárgyalt Prágában, aki a magyarországi sajtóirányítást tekintette mérvadónak. Beszélgetésük során jelezte, hogy érdekelné őket a kádári kultúrpolitika gyakorlati oldala, meg szeretnék ismerni közelebbről, hogyan működik a főszerkesztői eligazításokon alapuló öncenzúra hazánkban. Az augusztusi katonai beavatkozás azonban kerékbe törte a prágai reformokat, a Varsói Szerződés tagállamainak agressziója egyértelmű üzenet volt Moszkvából a cseh sajtó számára is: a beavatkozást megelőző fél évben a csehszlovák újságok viszonylagos szabadsága, a rendszer kritikájának óvatos, ámde egyértelmű megfogalmazása elfogadhatatlan a szovjet vezetés számára. Siklósi is ezt az üzenetet erősítette meg, amikor a magyar sajtóirányítás képviselői közül elsőként utazott Prágába a megszállás után.
A sajtószabadság felkent védői
Siklósi 1956 után már levezényelt egy tagrevíziót a MÚOSZ soraiban, félreállított mindenkit, akinek évekre visszamenően egyetlen gyanús mondata is megjelent valahol nyomtatásban. Majd a megfegyelmezett zsurnaliszták közül azokat, akik hajlandók voltak beállni a sorba, lassan-lassan visszaengedte a szerkesztőségekbe. Határozottan kijelölte a mozgásteret, mindenki tudta, hol vannak a határok és azt is megtapasztalhatták, mi történik, ha esetleg átlépik azokat. Ilyen előzmények után lehetett csak megvalósítani a sajtócenzúra sajátos légkörét, „az agyamban kopasz cenzor ül” irracionális valóságát.
A prágai kollégák még a katonai beavatkozás után is a magyar rendszert tekintették példának, de Siklósi türelemre intette őket: felhívta a figyelmet arra, hogy nekik nem az 1968-as magyar viszonyok az irányadók, hanem az 1957-esek. Ha már sikerült az ellenzéki hangokat elhallgattatniuk, a csehszlovák újságíró-társadalmat „megtisztítaniuk”, vagy legalább megfélemlíteniük annyira, hogy a rendszer feltétlen kiszolgálói legyenek, majd akkor tekinthetik példának a jelenlegi magyar helyzetet.
Néhány évtizeddel később, a bársonyos forradalom időszakában és azt követően a NÚSZ-t komoly támadás érte, amiért nem állt ki a csehszlovák újságírók mellett a megszállást követően. Láthatjuk, hogy nem pusztán hallgatott a szervezet, hanem éppen az ellenkezőjét tette annak, amit egy szólásszabadság mellett elkötelezett érdekvédelmi szervnek tennie kellett volna.
1969 májusában, éppen abban az időben, amikor megkezdődtek Csehszlovákiában az újságírók elleni retorziók, a NÚSZ Végrehajtó Bizottsága Balatonszéplakon tartotta rendes ülésszakát. Egy ügynökjelentésből tudhatjuk, hogy az ülésszak az előre megírt beszédek felolvasásából állt; kényesen ügyeltek arra a szervezők, hogy véletlenül se kerüljön sor vitára a megjelentek között. Az Ausztriából érkezett újságírók tiltakoztak az ellen az állambiztonsági jelentés szerint, hogy Siklósi „tűzzel-vassal kikényszerítette”, hogy felszólalásukban ne érintsék a csehszlovák helyzetet. Maga az ülésszak érdemi munkát keveset hozott, viszont annál több mulatozást, balatoni fürdőzést és reprezentatív fényűzést, amely a résztvevők számára is visszatetszést keltett.
Hírszerzők Prágában
A prágai bevonulással kapcsolatban még egy fontos epizódot meg kell említeni, amelynek hátterében szintén a NÚSZ-t kell keresni. 1968 augusztusában a magyar hírszerzés ügynököket telepített Prágába, hogy segítsék az ottani magyar külképviseletet az információszerzésben. Önmagában ez a tény kevésbé figyelemfelkeltő, hiszen az adott – kritikusnak mondható – politikai helyzetben érthető, hogy a szomszédos ország kormányzatának első kézből van szüksége az információkra. Meglepőbb viszont – legalábbis első olvasatra –, hogy a hírszerzés sajtófelügyelettel foglalkozó rezidentúrájának tisztjére, Szolnok Péterre esett a választás.
Szolnok Péter nem kispályás játékos volt. 1947-ben lépett be az ÁVO állományába, először a levélellenőrzésen, majd a Központi Elhárító Osztályon dolgozott. 1950-ben az amerikai elhárító alosztály vezetését bízták rá. 1953-ban egy évre a Szovjetunióba került tanulni, képzése után több külföldi állomáshelyre is kihelyezték. 1955-ben a londoni rezidentúra vezetésével bízták meg, ahol 1960-ig teljesített szolgálatot. 1964-ben kapott megbízást arra, hogy szervezze meg Rio de Janeiróban a hírszerző rezidentúrát, ahonnan 1966-ban érkezett vissza. Ezután került a MÚOSZ-ba szigorúan titkos állományba. 1967-től tehát SZT-tiszt volt a MÚOSZ berkein belül, majd a Press Rezidentúra megszervezése után ő lett az első vezetője a titkosszolgálati sajtófelügyeletnek. Önéletrajzából kiderül, hogy miért őt küldte a hírszerzés elsőként Prágába a beavatkozás után szinte azonnal: mert „kb. két éve intenzív munkakapcsolatban álltam a Prágában székelő Nemzetközi Újságíró Szervezettel, annak minden funkcionáriusát személyesen ismertem”.
Tudjuk, hogy a szovjet blokk országainak hírszerzése munkamegosztásban dolgozott, így sokat sejtető lehet az a tény, hogy a prágai tavasz eltiprása után éppen a média területén szolgálatot teljesítő tisztet küldtek hazánkból Prágába. A Nemzetközi Újságíró Szervezetben, mint a szovjet titkosszolgálat egyik frontszervezetében a magyar tagszervezet volt az egyik legaktívabb, feltehetően a munkamegosztásban ránk részben a sajtóbefolyásolás és a propaganda feladatok ellátása jutott. Így válik érthetővé és kap jelentőséget az a tény, hogy Siklósi és Szolnok szinte azonnal a bevonulás után a cseh fővárosba utazott. Szolnok kijelentése – miszerint
Mi voltunk az első civilek a bevonulás után
– és a tény, hogy hamarosan Siklósi is Prágába érkezett, azt támasztja alá, hogy a NÚSZ – áttételesen a szovjet titkosszolgálat – utasításait teljesítették a megszállt ország fővárosában. Így érthetővé válik Szolnok diplomáciai botrányt okozó tevékenysége is, ugyanis magyarországi felettese utasítása és engedélye nélkül próbálta meg beszervezni a magyar követségre menekült Oldřich Švestka főszerkesztőt és Rudolf Barákot, Csehszlovákia korábbi belügyminiszterét. A botrányba fulladt „egyéni” akció után Szolnokot figyelmeztetésben részesítették, de 1971 szeptemberéig mégis ő látta el a Press Rezidentúra vezetését.
Szolnok egyébként később is Siklósi hálózatszerűen felépülő kapcsolatrendszerének tagja maradt, hiszen a rendszerváltoztatás előestéjén a korábbi részekben már megismert és a vagyonátmentésben felhasznált Interedition nevű leányvállalat vezetőségéhez tartozott.
Vezető kép: indafoto.hu/Friedmann Endre
Mogyar Elemér
2022-11-18 at 01:52
E Gaspar: Az RT egy masik szélsőség orosz szemszögből. 1848-ban ugyanugy rabolintott Nagy-Britannia es Franciaország az orosz-osztrak intervenciora(foleg az előbbi finanszirozta Ausztriat mar 100+ eve a kölcsöneivel) sőt már a Rákoczi szabadságharc is a külföldi segítség elmaradasa miatt bukott el. Ezek a következő evszazadokban sem fognak valtozni. Ukrajnat sem a ket szep szemeert segitik, ahogy Koszovot sem. Az amerikai beke es hippimozgalmak mögött is alltak orosz erdekek(+lefogadom a woke mögött is) es vica-versa. A legtöbb ukrán katona is hisz az igazában manapság megha zsoldosok mellett is harcol.
Kopanyi Endre
2022-11-18 at 01:44
TS2022-09-18 at 11:14
Nekem a hazmesterem az ott volt a bevonulasnal. Volt a csehek(vagyis szlovákok? – mivel a magyarok szlovak területen voltak) között olyan hülye, aki lövöldözött rájuk a kisebb falvakban, csak erről kussolni kellett a sajtóban(a fegyvertartas az a kommunizmus idejen is liberalisabb volt arrafele, kb mint Jugoszláviában) .A többivel egyet ertek: mar a Monarchia alatt is kihuztak magukat mindenből, ugy 1939-45 között is. A romanoknál is sunyibbak, utobbiak azért bealdoztak a sajatjaik közül is sokakat.
Kopanyi Ferenc
2022-11-18 at 01:34
“Siklósi 1956 után már levezényelt egy tagrevíziót a MÚOSZ soraiban, félreállított mindenkit, akinek évekre visszamenően egyetlen gyanús mondata is megjelent valahol nyomtatásban. Majd a megfegyelmezett zsurnaliszták közül azokat, akik hajlandók voltak beállni a sorba, lassan-lassan visszaengedte a szerkesztőségekbe. Határozottan kijelölte a mozgásteret, mindenki tudta, hol vannak a határok és azt is megtapasztalhatták, mi történik, ha esetleg átlépik azokat. Ilyen előzmények után lehetett csak megvalósítani a sajtócenzúra sajátos légkörét, „az agyamban kopasz cenzor ül” irracionális valóságát.”
Legalabb megtudtuk, hogy nem Aczél Gyuri bá találta ki egyedül a belső cenzort. Csak volt egy recept. Gyanitom a szovjetek adtak a tanacsot es itt kiserleteztek ezzel…
vélemény
2022-09-24 at 23:47
E. Gaspar2022-09-18 at 12:36
Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni ostobaság.
Welszibard
2022-09-24 at 18:20
E. Gáspár hozzászólónak üzenem én is:
Meg kellett, hogy dörzsöljem a szememet, nem Berecz János “ellenforradalomról” írott fenyegető könyvének reinkarnációját látom-e? Annak a Berecznek a könyvét és sorait amelyet kétszer is elolvastam, hogy a szörnyűséges parlamenti sortűzről esik-e benne akár egy árva szó is? Hát nem! Berecz nem tud arról, hogy a Parlamennél 130 magyar embert golyószóróval lemészároltak, majd ezek a gyilkosok később busás kitüntetéseket kaptak!
Arról a Bereczről van szó, aki 1986-ban megfenyegette a lázadozó Magyar Irók Szövetségét a Bajza utcai székházban, de kiútálták és kipfújolták őt onnan, majd bosszúból egy évig megkurtította a támogatásokat.
E. Gáspár szerint kik lőttek a Parlement előtti tömegre a FM padlásáról? Olvasta a szemtanú, Kéri Edit szinésznő könyvét?
Nem akarom Amerikát védeni, mert 56-ban is átvert bennünket, és most is csak a nagyhatalmi érdekeit nézi nálunk és Ukrajnában is. Százszor fontosebb volt neki a Szuezi-csatorna akkor. 56 a legtisztább magyar forradalom volt amiben a legmegtaposottabb prolik és parasztok is résztvettek. És után aőket ítélte halálra egy magát “munkáshatalomnak” hazudó szovjetbérenc Kádár kormány. Nem véletlenül zavarodott össze Kádár utolsó, Nagy Imrét emlegető beszéde.
Mindent láttam személyesen
2022-09-18 at 13:20
@E.Gáspár.
“a szálakat az Egyesült Államok mozgatta és helyi anarchistákat felhasználva keltettek zűrzavart, ami pillanatok alatt erőszakká fajult. A forradalmárok kulcsemberei tehát nem hősök, hanem külföldi megrendelésre dolgozó (gyakran náci) ügynökök”
Kisfiam, jó lenne már túllépni BERECZ JÁNOS: Az ellenforradalom tollal és fegyverrel, HOLLÓS ERVIN: Kik voltak és mit akartak, HOLLÓS-LAJAI: 1) Hidegháború Magyarország ellen /1956 2) Drámai napok, 3) Köztársaság tér 1956 című, a Kádári véres megtorlást igazolni igyekvő kurzus propagandakiadványainak szajkózásán.
Kádárék több embert végeztek ki, mint Haynau. Aki részt vett az utcai harcokban, azt egyrészt gyilkosságért ítélték el( függetlenül attól, hogy saját hazáját, otthonát védte az orosz intervenciós csapatoktól), másrészt mindig kevertek valami kreált közbűntényt is az ítéletbe, nehogy az elitélt politikai fogolynak minősíthesse magát.
A fent említett kurzus kiadványok előszeretettel hoztak vadászpuskás, bricsesznadrágos “horthysákat” mint fő szervezőket, de hallgattak a most a Terror Háza múzeum oldalán kiállított fiatalon meghalt, kivégzett munkásokról, az orosz tankok által szétlőtt körútról, a Kossuth téri tömegmészárlásról, a Nemzeti Múzeum kiégéséről, melyben megsemmisült a teljes afrikai trófeagyüjtemény, a kiégett várbeli levéltárról, ahol megsemmisült a teljes középkori iratanyag.
Kevés pofátlanabb dolgot tudok elképzelni, hogy épp Wittner Mária közeli halála idején is ilyen aljas, hazug történelemhamisító mondatokat képes valaki leírni, mint:
“az orosz beavatkozás nélkül polgárháború és káosz lett volna ezeknek az országoknak a sorsa.”
E.Gaspar talán a Magyar Szovjet Baráti Társaság tagja? Apuka munkásőr, anyuka pártcsoport bizalmi?
“Túl sok gyanús történet kerigett eddig is 56-ról.” De az azért nehezen elképzelhető, hogy “külföldi megrendelésre dolgozó (gyakran náci) ügynökök” hagyták volna őrizetlenül a Soroksári úti szigorúan őrzött FÉG( fegyvergyárat) biztosítottak volna teherautókat, hogy a rádió ostromóinak fegyvert szállítsanak. Vagy Balczó Andrástól tudjuk, hogy az Astoriánál a nyilvános telefonfülkékbe “valakik” puskákat és lőszert tettek. A II VH-t lezáró egyezmény értelmében Magyarországon azon a jogon tartózkodhattak orosz csapatok, hogy elláthassák az Ausztriában lévő csapataikat, akiknek a szerződés értelmében 1955-ben ki kellett vonulniuk. Ezzel megszűnt a magyarországi tartózkodás legitimációja.
HACSAK!!
Nem éri külső, vagy belső támadás Magyarországot. Ezt készítette elő az orosz titkosszolgálat, de nem számítottak ekkora hólabda effektusra.
Rákosi és a kézivezérelt ÁVO olyan mértékben sértette meg a nemzet önérzetét, hogy a palackot nem lehetett visszadugaszolni, a délutánra tervezett békés tüntetés átment egy forradalmi felkelésbe.
Gáspár! Apuka véletlenül nem lőtt kifelé a Köztársaság téri pártszékházból???
E. Gaspar
2022-09-18 at 12:36
Még februárban láttam az orosz RT-n egy dokumentumfilmet, amin az ukrán helyzetet összehasonlították az 56-os és a 68-as történésekkel. Mindhárom esetben közös, hogy a szálakat az Egyesült Államok mozgatta és helyi anarchistákat felhasználva keltettek zűrzavart, ami pillanatok alatt erőszakká fajult. A forradalmárok kulcsemberei tehát nem hősök, hanem külföldi megrendelésre dolgozó (gyakran náci) ügynökök. Sajnos mindig is gyanítottam, hogy nem annyira fekete-fehér a kép, mint amilyennek látni szeretnénk. Túl sok gyanús történet kerigett eddig is 56-ról. Az oroszok mára beletörődtek abba, hogy belőlük lett a főgonosz, de a valóság az, hogy az orosz beavatkozás nélkül polgárháború és káosz lett volna ezeknek az országoknak a sorsa. A bevezetőben említett “kíméletlen lánctalpak” nem a szabadságunkat tiporták sárba, hanem azért jöttek, hogy megvédjék az egyszerű embereket.
TS
2022-09-18 at 11:14
Ja, szegény és kemény csehek, bedobták a cementet az autóba a magyar turistákhoz. Meg leszerelték az utcatáblákat. 1939-ben meg rázták az öklüket a németek felé. Meg élénken tiltakoztak, amikor a csehszlovák állam a magyar komcsiknak 1956-ban egy vagon gumibotot küldött. Ja, nem. És ezekre számítunk, mint V4-es kurucokra az EU-ban.
Vizi János
2022-09-18 at 08:39
Azon a nyáron szereltem le 1968-ban. A Blaha Lujza téri aluljáróban vettem meg az Esti Hírlapot, mely címoldalon hozta a megszállás tényét. A leszerelt katona egy hónapig még honvédségi állományban marad, így előzték meg a leszerelést követő kilengéseket, mert afölött a katonai ügyészség itélkezett.
Úr Isten, alig szívtam civil levegőt, mehetek vissza, ráadásul megszállóként!-futott át rajtam a felismerés. De nem így történt. A Dunántúli egységek ( első lépcső) egész nyáron készültségben voltak, őket dobták át. Én az Alföldön szolgáltam, így nem került rám sor.
3 történet ebből az időből.
1) A katonai menetoszlopokat úgynevezett forgalomirányító katonák irányították, akik nagy orosz IZS márkájú motorokkal közlekedtek. Ők voltak az elsők, majd az utolsók, akik elhagyták a fontosabb elágazásokat. Egyik ilyen forgalomirányítónak egy faluban elszakadt a meghajtó lánca, a motor mozgásképtelenné vált. A falusiak lapátokkal agyonverték a katonát, aki osztálytársam bajtársa volt.
2) Prágában a lakosok leszedték az utca névtáblákat, több helyen DUBCEK ULICE feliratot helyeztek ki az utcasarkokra- számolt be erről nyitrai ismerősöm.
3) Barátom szülei szervezett autóstúrán vettek részt a megszállást követően az akkor még egyesült Csehszlovákiában. Ezen valami húsz autó vett részt. Amikor a kis autós karaván áthaladt a prágai Károly hídon, az utolsó autóba az út javításán dolgozó melósok egy lapát cementet dobtak be a nyitott ablakon keresztül az utastérbe. A hatást el lehet képzelni
Ferenczi László
2022-09-18 at 07:50
Buliból mentünk haza gyalog a szomszéd faluból,szembe jöttek a fehér csíkkal jelölt teherautók, éreztem, baj van, egész éjjel hallgattam a “szabadeurópát”!