Borvendég Zsuzsanna sorozata: A nyugati újságírókat a kommunisták nyaraltatták

A MÚOSZ a kommunista titkosszolgálatok kiszolgálója volt a hidegháború idején. De – ahogy egy jól működő maffiának – a MÚOSZ-nak (és a mögötte álló szolgálatoknak) is szüksége volt számos egyéb szervezetre, intézményre ahhoz, hogy manipulációit sikerrel végre tudja hajtani. Különös figyelmet fordítottak a külföldi újságírókkal való kapcsolatokra, hiszen a kétpólusú világban a leghatékonyabb fegyver a társadalmak ideológiai megnyerése volt.

Érzékenyíteni kellett az embereket a bolsevik eszmékre, el kellett hitetni a világtörténelem egyik legembertelenebb rendszeréről, hogy a humanizmus zászlóvivője. Meg kell hagyni, tudtak valamit ezek a hálózatok, hiszen máig élnek az általuk elhintett tévhitek, sztereotípiák.

De nézzük meg, milyen intézményi ráépüléssel környékezték meg a hazánkba beutazó nyugati zsurnalisztákat, akik aztán vitték az álhíreket szerte a világba!

A „gulyáskommunista” fakenews tűzfészkei

A Press rezidentúra az összes érdekelt osztályokat tájékoztatja, hogy ez évben is korlátlan számban módjában áll újságírókat, újságíráshoz bármilyen tág értelemben kapcsolódó személyeket, idegenforgalmi szakembereket, idegenforgalomhoz bármilyen széles értelemben kapcsolódó személyeket IDEGENFORGALMI fedéssel hazánkba meghívni. A meghívás az Idegenforgalmi Tanács nevében történik, és annak bonyolítását a MÚOSZ keretében működő Budapress szolgálat végzi. A meghívás bármely időpontra eszközölhető, de kívánatos, hogy ne csak a csúcsszezonra szűküljenek azok.

– adta tudtára az érintett szervezeteknek a Press rezidentúra 1969-ben.

Szurdi István, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke megnyitja az “Utazás hazai tájakon” című idegenforgalmi kiállítást a Néprajzi Múzeumban.
MTI Fotó: Németh Ferenc

Az újságírók utaztatásához, a külföldi sajtómunkások Magyarországra hívásához – amely a kádári országimázs fontos része volt – természetesen az idegenforgalommal foglalkozó hivatalok együttműködésére is szükség volt, különböző fedőszervezetek összehangolt tevékenysége kellett ahhoz, hogy a beutazó külföldi újságírók folyamatos ellenőrzés alatt legyenek. A Press rezidentúrával nagyjából egy időben felállított Országos Idegenforgalmi Tanács (OIT) rendszeresen részt vett a külföldi újságírók beutazásának és itt tartózkodásának megszervezésében. A tanács egyaránt kapott feladatokat az állambiztonságtól, az MNVK-2-től, vagyis a katonai hírszerzéstől és a KGB fedőszervezeteként működő Nemzetközi Újságíró Szervezettől (NÚSZ). A megkörnyékezni szándékozott nemzetközi újságíró-szervezetek képviselőit a Press rezidentúra kezdeményezésére – a Budapressen keresztül – az OIT hívta meg Magyarországra, és a NÚSZ tulajdonában lévő programszervező iroda, az Interpress, illetve a katonai felderítés segítségével létrehozott Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat (IPV) kalauzolta őket, többnyire pedig a balatonszéplaki NÚSZ üdülőben szállásolták el ezeket a vendégeket.

„Független és objektív” tájékoztatás

A Budapress szolgálat 1969-ben kezdte meg működését, és feladata a külföldi sajtóorgánumok tájékoztatása Magyarország helyzetéről, az ország belső életéről volt, vagyis a kádári propaganda terjesztésének egyik központi szerve volt. Eredetileg a MÚOSZ-on belül jelölték ki a szervezeti helyét, azonban már 1971-ben az MTI Külföldi Adások Szerkesztősége keretében működött, 1977. január 1-től pedig önálló szerkesztőség lett a hírügynökségen belül, Budapress Sajtóügynökség néven. A Budapress munkatársainak egy része – 1983-ban a szerkesztőség létszáma 42 fő volt – valamelyik hírszerző szerv hálózati kapcsolataként tevékenykedett, így a Budapress munkájáról rengeteg jelentés született. A részleg vezetői posztját egy időben Borbély Endre töltötte be, aki a NÚSZ prágai központjában is alkalmazásban állt, és több fekete-afrikai útja során egyengette a szovjet befolyásolási politika érvényesülését a térségben. A Budapress és a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának feladatai közül a nyolcvanas évek elején kiemelték a beutazó külföldi újságírók kíséretére és tájékoztatására vonatkozó feladatot, és egy újabb fedőszervezetet hoztak létre, ez volt a Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda, rövid nevén a Pressinform. (Ez szintén egy rendszerváltást is túlélő titkosszolgálati fedőszerv volt, a következő részben részletesebben is szólunk róla.)

Ügynökök a Balaton parton

Balatonszéplakon 1965-ben nyílt meg az üdülő, amely ugyan a MÚOSZ kezelésében állt, de valójában a NÚSZ, vagyis áttételesen a KGB nemzetközi szállodája volt. Erről a nyaralóhelyről már olvashattak többször is a Hálózat rovat rajongói, hiszen Mező Gábor írásaiból értesülhettünk például arról, hogy az ifjú Apró Piroska is szolgálta szovjet elvtársait Balatonszéplakon: jelentéseket írt az itt nyaraló külföldi újságírókról. (Nyilván a legfőbb feladata nem a jelentések megírása volt, hanem a kiszemelt sajtós bizalmának a megnyerése.) A szállodának nem a profittermelés volt a célja, hanem a NÚSZ (vagyis a KGB) politikai szándékainak elősegítése, ezért jóval áron alul értékesítették a férőhelyeket, rengeteg ingyenes programot biztosítottak a vendégeknek, így az üzemeltetési költségek messze meghaladták a bevételeket, ráadásul a nyugati vendégek miatt az ellátás színvonalát is magasan az akkori hazai átlag felett kellett tartani. A Nemzetközi Újságíró Szervezet csak erkölcsi támogatást nyújtott az üdülő számára, a MÚOSZ kénytelen volt kigazdálkodni az állami dotációból a szükséges költségeket. A vendégnapok kb. 77%-át külföldiek vették igénybe, vagyis a szálló elsősorban a szovjet titkosszolgálat által kiszabott feladatokat hajtotta végre, de ennek költségét a magyar állam fizette.

Egy „csodálatos” vállalat

Az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat (IPV) egy igazán különleges cég volt a szocialista Magyarországon. Pár résszel korábban már olvashattak arról, hogy Siklósi Norbert, a kádári Magyarország médiacárja, a MÚOSZ-on belül már 1957-ben létrehozta az idegenforgalmi szakosztályt, hogy beléphessen egy nemzetközi szervezetbe, a FIJET-be, amely remek kiindulási pontnak számított a nyugati világ elleni ideológiai hadviseléshez. Brüsszelben meg is alapították ekkor a Dokumentációs Központot, magyar vezetéssel. Ezen kívül 1971-ben létrehoztak egy fedőcéget is Budapesten a FIJET-vel közösen, amelynek megszervezése MNVK-2., vagyis a katonai titkosszolgálat feladata volt, a vezetői tisztséget pedig maga Siklósi Norbert látta el: ez volt az IPV. A cég természetesen a titkosszolgálatok fedőszerve volt, és mint ilyen, a pénz nem számított. Hiába a FIJET volt az alapító, egyetlen fillért sem kellet beleadnia az alaptőkébe, az egészet a MÚOSZ állta, így az irányításba sem szólhatott bele a nyugati tulaj. Amiért jelentősége volt a külföldi jelenlétnek, az az adócsalás, hiszen így jelentős kedvezményben részesült a vállalat és mentesült a magyar adó- és vámszabályok alól.

Csodálatos vállalat volt, foglalkoztak itt mindennel: újságírással, könyvkiadással, filmgyártással, turizmussal, kiállításszervezéssel, konferencia- és rendezvényszolgáltatással és mindennel, amit a vezetőség jóváhagyott. A vezetés pedig a rendszer kegyeltjeinek rokonságából állt: a kormányfő fia, a politikai bizottsági tagok vejei, menyei szépen megfértek az ipari arisztokrácia és a külkereskedelmi cézárok pereputtyával. Ennél a vállalatnál már a hetvenes évek második felében százezreket lehetett keresni legálisan, szerződésben rögzítve. Mellette pedig annyit, amennyit az összeköttetések csak lehetővé tettek.

– ezt Práczki István, egykori hírszerző tiszt írta a visszaemlékezésében. Práczki az MNVK-2. tisztje volt, és számos gazdasági vállalkozás megszervezésével bízták meg a hetvenes években, az IPV-nél is dolgozott fedésben. Hangsúlyozom: százezreket lehetett keresni, miközben az átlagkereset a hetvenes évek közepén érte el a havi háromezer forintot… Siklósi után Teszár József lett a vállalat vezetője, aki 1977 és 1989 között látta el ezt a tisztséget. ’89-ben Fazekas István lett az igazgató, aki ekkor 2300 USD fizetést kapott munkájáért. Ez az összeg nagyjából 145 ezer forintnak felelt meg akkori értéken, az átlagfizetés 10 ezer forint körül mozgott, és hozzá kell tenni, hogy a meglóduló infláció sem fenyegette a dollárban kapott fizetést.

A hazánkban tartózkodó Mihail Alekszandrovics Solohov irodalmi Nobel-díjas szovjet-orosz elbeszélő, regényíró író (b) sajtófogadást tart a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Népköztársaság úti székházában. Mellette Siklósi Norbert, a MÚOSZ főtitkára (k) és Gellért Endre újságíró.
MTI Fotó: Keleti Éva

És mit kaptunk mi az IPV-től? A mérhetetlen pénzbőség nyilván a propaganda terjesztését szolgálata, ahhoz pedig számos nemzetközi eseményt kellett szervezni. Ők hozták létre és tartották meg évről-évre a Budapesti Tavaszi Fesztivált, de neves sportesemények megrendezéséből sem maradtak ki. Az autó-motor sport hazai felvirágoztatásában is tevőleges szerepük volt, már a vállalat alapítása után nem sokkal raliversenyeket rendeztek, 1989–90-ben pedig részt vettek a Hungaroring Rt. megalapításában, 40 millió 700 ezer forintos részesedés befizetésével. Saját filmstúdióval rendelkeztek, amelyről az a hőskölteménybe illő legenda terjedt el, hogy állami finanszírozás nélkül, önerőből tartották fenn magukat a kezdetektől. Ebből természetesen annyi volt igaz, hogy már akkor kapitalista üzletpolitikával működtek, amikor még Magyarországon híre sem volt a szabad versenynek vagy a szabad piacnak – és ehhez megkapták a pártállami támogatást.

Vezető kép: A megnyitó vendégeinek egy csoportja az 50 szobás, 140 személyes Hotel Interpress Nemzetközi Újságíró Üdülő éttermének teraszán, a közigazgatásilag Siófokhoz tartozó Balatonszéplakon.
MTI Fotó: Balassa Ferenc