Múlt héten ott hagytuk abba, hogy a létező szocializmus egyik eleme lett a „tervutasításos” offshore hálózat. Nehéz ezt az állítást összeegyeztetni a marxista alapokon nyugvó ideológia tankönyvi kritériumaival, pedig minden jel arra mutat, hogy a vagyoni egyenlőséget fennen hirdető kommunisták az első pillanattól kezdve a tőke logikája szerint cselekedtek. A hetvenes évekre kialakult Magyarországon egy erős érdekérvényesítéssel bíró, kapitalista értelemben vett pénzügyi elit, akik a kádári nyugati nyitás politikájának köszönhették gazdasági hatalmukat, kiterjedt kapcsolatrendszerüket. Kik voltak ők és mit is csináltak pontosan? A következő hetekben konkrét történeteken és azok nevesített főszereplőin keresztül pillantunk be a „gulyáskommunizmus” boszorkánykonyhájába. Sebestyén János következik.
A sorozat korábbi részeiben többször említettük már Frankfurtot, mint a kiépülő nyugati gazdasági kapcsolatrendszer egyik fő csomópontját. 1949-ben nyílt meg a magyar kereskedelmi kirendeltség a német nagyvárosban Bródy István vezetésével, majd utódja, Junger Károly volt az, aki sikeres gazdasági megállapodásokat ütött nyélbe a nyugatnémet kereskedelmi adminisztrációval az ötvenes évek elején. Korrupciós pénzeken alapuló lekötelezettségek rendszerét építette ki az érintett szaktárcák munkatársainak felhasználásával, ezzel igen kedvező éves export- és importkontingenseket tudott kiharcolni a magyarországi vállalatok számára.
Az ötvenes évek első felében a frankfurti kirendeltségen többnyire belügyes irányítás alatt álló emberek dolgoztak. Junger Károlyt is az államvédelem ügynökeként helyezték oda, tartótisztje – mint erről korábban már volt szó – a „körmös” Bauer volt. Az 1956-os forradalom napjaiban, illetve az azt követő időszakban az alkalmazottak többsége elhagyta a kirendeltség épületét, az emigráció mellett döntött. Újra kellett szervezni az irodát, és ekkor jött el a rivális szolgálat, a katonai felderítés ideje.
Egy újabb tökéletesen megbízható kommunista
Egy ismert mérnököt bíztak meg a kirendeltség újjászervezésével, egy megbízható elvtársat, aki semmiféle kereskedelmi gyakorlattal nem rendelkezett: Sebestyén Jánost. Sebestyén 1911-ben született kispolgári családban, 1934-ben végzett villamosmérnökként. 1936-tól aktívan bekapcsolódott az illegális kommunista párt tevékenységébe, állítása szerint Ságvári Endre közvetlen bajtársa volt. A háború alatt mentesítést kapott a munkaszolgálat alól, mivel hadiüzemben dolgozott. 1945-ben a Budapesti Elektromos Műveknél helyettes osztályvezetővé nevezték ki, majd 1946 őszén átkerült a Nehézipari Központba, ahol főosztályvezető, majd 1948-tól vezérigazgató-helyettes lett.
Gyors karrier. Tevékeny részt vállalt a nehézipar beindításában, és közreműködött „a vas és acél országának” felépítését célzó koncepció kidolgozásában, megvalósításában is. Saját kérésére 1949-ben a Nehézipari Beruházási Vállalat élére került, ahol kormánybiztosként felügyelte a Dunai Vasmű és Sztálinváros építését. 1954-től a nehézipari tárcánál miniszterhelyettesként az ország villamoshálózatának fejlesztésén dolgozott, majd 1954. október 9-től a Kiss Árpád vezette Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium munkatársa lett.
„Kérésemre 1957 májusában felmentettek és megbíztak a Külkereskedelmi Minisztérium Nyugat-Németország frankfurti kirendeltségének vezetésével” – olvashatjuk életrajzában.
Sebestyén János. Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna könyve
Meggazdagodni ment Frankfurtba
Sebestyénnek nem volt kereskedelmi tapasztalata, így csak egyetlen logikus magyarázatot találhatunk kinevezésére: személyében olyan szakembert telepítettek az NSZK-ba, aki korábbi beosztásainak köszönhetően tökéletesen ismerte a magyar ipar fejlettségi szintjét, hiányosságait, szükségleteit, így alkalmas volt a német technológia tanulmányozására és a szükséges termékek beszerzésére. Frankfurtban töltött évei során valóban hozott haza embargós technológiákat, de ennél sokkal lényegesebb, hogy megalapozta azon nyugatnémet nagy cégekkel az együttműködést, akik a Kádár-rendszer idején Magyarország első számú üzleti partnerei lettek.
Sebestyén ugyanis meggazdagodni és kapcsolatokat építeni érkezett az NSZK-ba. Az állambiztonság értesülései szerint azért kérte magát a frankfurti állomáshelyre, mert olyan beosztásba akart kerülni, „ahol jól lehet keresni, ahol jól lehet tartalékot gyűjteni”. Nem vakon választott. Junger Károllyal régi barátság kötötte össze – a titkosszolgálat szerint rokonok voltak –, így rajta keresztül ismerte azt a korrupciós kapcsolatrendszert, amit Junger kezdett kiépíteni.
A nyugatnémet cégek betörési szándéka a keleti piacokra vesztegetési pénzek forrását jelentette a közvetítő kereskedőknek, és Sebestyén nem akart kimaradni a jövedelmező üzletből.
A külkeres maffia kezdte átvenni az irányítást
A lassan-lassan körvonalazódó külkeres maffia állt a mérnök kinevezése mögött, hiszen olyan emberek támogatták tevékenységét, mint a már korábban sokat emlegetett „szürke eminenciás”, Nyerges János vagy éppen az ekkor még kevésbé ismert bankár, Fekete János. Érdekes beszámolókat lehet olvasni ebből az időszakból a frankfurti viszonyokról. Egy ott dolgozó belügyes ügynök hosszan panaszolta jelentésében Sebestyén illegális pénzügyeit, majd kitért arra, hogy
„annak ellenére, hogy az ellenforradalmat követő időben a kirendeltség vezetőjének és több beosztottnak disszidálása, és a nyugatnémetek ellenséges magatartása következtében igen nehéz körülmények között és itthonról csaknem támogatás nélkül kellett hosszú ideig helyt állniuk, mégis a kiutazó vezetők, Nyerges elvtárs a Külkereskedelmi Minisztériumból, valamint Fekete elvtárs a Devizaigazgatóságról, figyelmen kívül hagyva nehéz helyzetüket, azt jelentették idehaza, hogy politikailag és szakmailag gyönge a kirendeltség. Viszont alig néhány hónappal azután, hogy Sebestyén elvtárs kiérkezett Fekete elvtárs már dicséri a kirendeltséget.”
A mérnök-kereskedő kapcsolatban állt a korábban már sokat emlegetett Emil Hoffmann-nal is, akit „legmesszebb menőkig segített, nem zárkózott el attól sem, hogy titkoknak számító tájékoztatásokat is kiadjon” részére. (Emlékezzünk: Emil Hoffmann olyan információkkal seftelt a kor hírszerzéseinél, amelyeket innen-onnan szemezgetett össze. Sebestyén is az egyik hírforrása volt, akitől feltételezhetően „ajánlólevelet” is kapott, hogy a kádári vezetés bizalommal fogadja Budapesten.)
Sebestyén János és Hoffmann (1). Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna könyve
A BM helyett az MNVK-2. lett a kulcs
Sebestyén vezetése alatt gyorsan kicserélődött a frankfurti garnitúra, hozzá lojális emberekkel töltötték fel a kirendeltséget. Mivel a forradalom idején az államvédelem demoralizálódott, így 1956 végén és 1957 első felében a Belügyminisztérium a politikai rendőrség és a titkosszolgálat újjászervezésével volt elfoglalva, kevesebb figyelmet és energiát tudott fordítani a külföldi állomáshelyekre. Nagyobb mozgástere lett a rivális katonai hírszerzésnek, az MNVK-2-nek (Magyar Néphadsereg Vezérkarának 2. Csoportfőnöksége).
A pártállami diktatúra keretei között ez a gazdasági-pénzügyi hálózat titkosszolgálati segítség nélkül nem működhetett volna. A háború után a Moszkvából hazatért, ott kiképzett kommunista vezetők kezdték meg a tereprendezést, ők bízták meg feladatokkal az elsőként beavatott garnitúrát és teremtették meg munkájukhoz a szervezeti hátteret. Ekkor még az államvédelemnek, illetve eleinte a Gazdaságrendészeti Osztálynak, vagyis a belügyi titkosrendőrségnek dolgoztak – gondolhatunk itt akár Nyergesre, Fekete Jánosra vagy Jungerre.
Állambiztonsági kiképzés. Forrás: Fortepan.hu/BM Filmstúdió
Kádár sem bízott az egykori ÁVH-ban
A forradalom után fokozatosan megváltozott a helyzet. A Varsói Szerződés 1955-ös létrehozásával a tagállamok honvédelmi szervezetei – így a felderítés is – közvetlen szovjet irányítás alá kerülve egyre fontosabb szerepet kaptak a blokk-közi együttműködés területén. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Kádár nem bízott az Államvédelmi Hatóság örökébe lépő állambiztonságban, hiszen ők vetették börtönbe az ötvenes évek elején. (Persze a bizalmatlanság ellenére gátlás nélkül felhasználta őket a megtorlások során.)
Az MNVK-2. pozícióit erősítette az is, hogy felderítési területe részben a Duna-völgyi hadműveleti irányban volt meghatározva, amely Ausztriát és Dél-Németországot foglalta magába, tehát a frankfurti kereskedelmi kirendeltség eleve fontos bázis volt számukra, hiszen diplomáciai képviselet, ahova katonai attasét lehetett volna hivatalosan delegálni, ekkor még nem létezett az NSZK területén.
Sebestyén kinevezésével lehetőséget láttak arra, hogy átvegyék az irányítást a kirendeltség felett a belügyi rivális érdekkörtől. „Úgy néz ki, hogy Sebestyén János elvtárs személyében most került először politikailag megfelelő ember a képviselet élére” – olvashatjuk a katonai felderítés jelentését, amely így zárul: „Sebestyén elvtárs szavaiból azt lehetett kivenni, hogy fokozatosan kicserélik őket [ti. a kirendeltség alkalmazottjait]. Itt lehetne majd esetleg bekapcsolódni, ha újak kiküldéséről van szó. A jelenlegiek mind be voltak vonva a társszervezet munkájába.” Mindez azt bizonyítja, hogy a katonai titkosszolgálat bízott abban, hogy Sebestyén segíteni fogja őket pozícióik erősítésében.
Állambiztonsági megfigyelés. Forrás: Fortepan.hu/BM Filmstúdió
Nem csalódtak. Az elkövetkező néhány év során számos olyan külkereskedő került ki a német állomáshelyre, akik az MNVK-2. megnyertjeiként tevékenykedtek, és emellett Sebestyén szolgálatában álltak hosszú évekig.
Frankfurt a külkeres maffiahálózat bölcsője volt, akiknek Sebestyén alatt sikerült igazán beágyazódniuk a német nagyvállalatok érdekeltségi körébe. Az ötvenes évek végére Sebestyén körül kialakult egy zárt csoport, amelyet itthonról Nyerges és Fekete támogatott, és leglátványosabb eredményeik közé tartozott, hogy növelték és biztosították a nagy nyugatnémet konszernek (például: Siemens, Krupp, Mannesmann) részesedését a magyar piacokon. Hatalmuk és befolyásuk töretlen maradt egészen a nyolcvanas évekig.
Sebestyén 1959 második felében tért vissza Magyarországra. Két és fél éves kiküldetése idején megalapozta a jövőjét: kiterjedt kapcsolatokat épített különböző multinacionális nagyvállalatok vezetősége felé, akik később is „hálásak” maradtak a piaci pozícióik védelméért a nagyhatalmú mérnök-kereskedőnek. Sebestyén János a hatvanas évek elején ugyanis olyan megbízatást kapott, ahonnan kedvére manipulálhatta Magyarország kereskedelempolitikáját: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság alelnöke lett. Mit jelentett ez és miért volt fontos? Jövő héten innen folytatjuk!
Vezető kép: Sebestyén János és Hoffmann egy állambiztonsági fotón. Forrás: ÁBTL, Borvendég Zsuzsanna könyve
A sorozat korábbi részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Facebook
Twitter
YouTube
RSS