A bolsevikok legnagyobb ellenfelei nem a tőke, illetve a tőkések voltak, hanem a hívő és/vagy önálló gondolkodású emberek, akiknek nem lehetett ellopni a lelkét. A mindent átlátó Márai Sándor fogalmazott így: hogy a kommunisták mindent vittek, végül a lelkünket is. Meg az erőnket, életerőnket is: kevesen tudják, hogy a magyar Varga Jenő találta ki a malenkij robotot… Erről és sok más egykor volt titokról irt Borvendég Zsuzsanna a PS-nek. Szokása szerint tudományos alapossággal, tűpontosan, s mégis élvezetesen.
A második világháború lezárása nem hozta el a várva várt felszabadultságot: az egyik gyilkos eszme fojtogató ölelését egy másik váltotta fel. 1944. március 19-én Magyarország a német megszállással elveszítette szuverenitását, majd a szovjet csapatok megjelenése évtizedekre konzervált egy kényszerpályát, amely gyökeresen ellentétes volt a magyar történelmi és kulturális hagyományokkal. A társadalmi-politikai berendezkedésünk három alapvető pillérét érte azonnali támadás: a szabadságot, a magántulajdont és a hitet.
A szabadság elvesztése a nemzeti önrendelkezés ellehetetlenítésén túl az egyéni autonómia megszűntét is jelentette. Miközben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjainak kiválasztására is erőteljes nyomást gyakoroltak a Vörös Hadsereg helyi szervei – az Ideiglenes Kormány személyi kérdései pedig egyenesen Moszkvában dőltek el – a magyarok milliói szenvedték el a legteljesebb megaláztatást országszerte.
Az ellenséges hadsereg előrenyomulása fájdalmat, szenvedést és rabságot hozott: kevesen élték meg felhőtlen felszabadulásként a háború végét és az új tavasz beköszöntét. Lányok, asszonyok meggyalázása, ártatlan civilek százezreinek elhurcolása csak a kezdet volt. A szovjetek a demokratikus kibontakozás lehetőségének hazug ígéretével terelték el a figyelmet a kommunista hatalomátvétel egyértelmű lépéseiről.
Elvették a lelkünket is
A sztálinista típusú totális állam néhány év alatt kiépült, magával hozva annak minden rémületes következményét. De a megszállók nem elégedtek meg a társadalom és a gazdaság szerkezetének végzetes átalakításával, azoknak saját képükre szabásával, többet akartak ennél: a lelkünktől is meg akartak fosztani minket.
Márai Sándornak nem voltak illúziói, őt nem tudta megfertőzni a bolsevik ideológia színlelt „humanizmusa”, mégis váratlanul érte a totalitarizmus teljessége:
Természetesen elviszi majd a disznót, a búzát, az olajat; a szenet és a gépeket, ez nem volt kétséges. (Akkor még nem gyanítottam, hogy embereket is visz.) De mit akar még, a disznón, a búzán és az olajon túl? A lelkemet, tehát a személyiségemet is akarja? Nem sok idő tellett bele és ez a kérdés nagy erővel harsogott, nemcsak bennem, az éjszakában és a magányos falusi házban. Megtudtuk, hogy mindezt el akarja vinni, és a tetejébe a lelkünket, a személyiségünket is akarja. Amikor ezt megtudtuk, ez a találkozás egy nemzet sorsán túl az egész világ számára más értelmet kapott
– írta visszaemlékezésében. Megrendítően pontos látlelet.
Elvenni Istent az emberektől
A bolsevizmus a történelem első totális eszmerendszere, amelynek kevés volt a kizárólagos politikai hatalom és a gazdasági javak teljes kisajátítása: a szellemet és a lelkeket is a saját szolgálatába akarta állítani. Az elme megfertőzésének technikáiról a múlt héten olvashattak, de még ennél is brutálisabb pusztítást végeztek az emberi lelkekben. Ez nem véletlen.
Nyikolaj Bergyajev: Az orosz kommunizmus értelme és eredete című munkájában külön fejezetet szentelt a bolsevizmus és a kereszténység viszonyának, amelyben kétségbe vonta, hogy a Leninék által uralomra juttatott ideológia egyszerűen politikai–gazdasági rendszer lett volna. A szovjet típusú diktatúra maga volt a totalitarizmus, amely egyeduralomra tört, vagyis a hatalma alá kívánta vonni az élet teljességét. Ennek legalapvetőbb és legfontosabb eleme maga az ember, akinek legszemélyesebb és legintimebb kapcsolatai határozzák meg személyiségét, gondolatait, cselekedeteit. És kivel van az embernek a legszemélyesebb kapcsolata? Természetesen Istennel.
Ez a kötelék még a legszűkebb családi közösségnél is mélyebb és intimebb lehet, ráadásul egy külső szemlélő számára ellenőrizhetetlen és nehezen befolyásolható. Vagyis a totális állam számára megengedhetetlen.
Istenek helyett Istenekként kezelve / Fotó: MTI
Nemet mondani a szeretetre és az együttérzésre
A bolsevizmus lényege abban ragadható meg, hogy nem intellektuális teóriaként tekintett önmagára, hanem vallásként viselkedett, hiszen csak egy vallás lehet ennyire intoleráns és fanatikus. Ebből pedig evidenciaként következett minden „rivális” kiiktatása, vagyis az egyház- és vallásüldözés.
A kommunisták előszeretettel hangoztatják, hogy ellenzik a keresztény evangéliumi erkölcsöt, a szeretet és a könyörület, az együttérzés erkölcsét. És talán ez a kommunizmus legszörnyűbb vonása
– írja Bergyajev.
A keresztény erkölcsiség nagyobb ellenség volt számukra, mint a burzsoázia. Lenin odáig jutott, hogy a keresztény kommunistát veszélyesebbnek tartotta, mint az ateista polgárt, annak a társadalmi osztálynak a képviselőjét, amelyet amúgy dekadensnek, kártékonynak és elpusztítandónak ítéltek. Miért? Az egyéni autonómia miatt, amely a keresztény hitből származott.
Nem a tőke, a hívők voltak az igazi ellenségek
Aki az örökkévalóság felé tekint, azt nem lehet eltántorítani az örök értékek tiszteletétől, az isteni parancsolatok követésétől és az ebből eredő szabad akarat felelősségétől. Ne lepődjünk meg tehát, hogy a bolsevikok legnagyobb ellenségei nem a nagytőkések voltak, akik többnyire maguk is messze kerültek a krisztusi tanításoktól, hanem a „reverenda nélküli papok” (Lenin emlegette így a hívőket), akik nem voltak hajlandók behódolni a materializmusnak. A kommunizmus a vallás helyére tört, át akarta venni Krisztus helyét az emberi lélekben.
A hívei számára a mennyországot lehozta a földre, és hangzatos szólamokkal rejtette el az idő jótékony távolába: ha minden erőfeszítéseddel dolgozol és emberfeletti áldozatokat hozol az új világ felépítéséért, az unokád már a földi Kánaánban nőhet fel – szólt az ámítás.
A vírus, amely 1917-ben elszabadult, nem az emberi életekben végezte a legnagyobb pusztítást – a százmillió halálos áldozat ellenére sem – hanem a lelkekben, amelynek következményei ma is beláthatatlanok. Még a magát ateistának valló Koestler is így ír erről:
… lehetséges, hogy ha az ember kizárja a rendszerből Istent, akkor valami megváltozik az anyagcseréjében, és attól a bacilus csak még inkább elszaporodik. Ha így áll a dolog, akkor a betegség valamikor a tizennyolcadik században, vagy még annál is korábban keletkezett, most válik a legpusztítóbbá, és ha engedjük, hogy természete szerint terjedjen, rettenetesebb ragállyá válik, mint a fekete himlő volt valamikor…
A legszélsőségesebb tőkekoncentráció
A szabadság és a hit mellett – amelyek nehezen választhatók szét akár a keresztényi szabad akarat, akár a lelkiismereti- és vallásszabadság felől közelítve – a harmadik alapvető érték, amelyet kivédhetetlen támadás ért, a magántulajdon volt.
A marxista alapokon nyugvó kommunizmus elméletileg a kapitalizmus kritikájaként született meg, de valójában a legszélsőségesebb tőkekoncentrációt valósította meg, amelyre valaha is példa volt a történelemben. Államosításnak nevezték azt a folyamatot, amelynek során egy szűk pártelit rendelkezésére bocsátották egy nemzet szinte teljes vagyonát anélkül, hogy bármiféle kontrollt építettek volna a rendszerbe.
Nem működtek még azok a szabályozó mechanizmusok sem, amelyek az általuk kizsákmányolónak titulált Nyugaton természetesek voltak: a piac, vagy akár a szakszervezeti mozgalmak. A kommunizmus valójában a kapitalizmus legextrémebb megnyilvánulásának tekinthető.
Már a megszállás előtt felépítették
Magyarországon a gazdasági élet kommunista megszállásának első állomása a külkereskedelem teljes ellenőrzés alá vonása volt: néhány moszkovita kifejezetten azzal a feladattal érkezett vissza hazánkba 1944 őszén, hogy megteremtse az árucsereforgalom feletti felügyeletet még az államosítások lebonyolítása előtt. Előképzettségüket a nemzetközi munkásmozgalomban szerezték, a Komintern és a szovjet titkosszolgálatok soraiban nevelődtek, többen szerepet vállaltak a nyugati baloldali hálózatok titkos finanszírozásának kiépítésében is.
A Tanácsköztársaság bukása után számos kommünár és népbiztos talált menedéket nyugati nagyvárosokban – elsősorban Bécsben és Berlinben – ahol bekapcsolódtak a földalatti hálózatok munkájába.
Varga Jenő / Fotó: Wikipedia
Varga Jenő és a Gulág “ötlete”
A sorozat korábbi részeiből már kiderült, hogy Leninék tudatosan használták a külkereskedelmet különböző titkos akciók fedésére, hiszen az áruforgalom egy élő gazdasági kapcsolatrendszer, amelyben állandó a pénzmozgás. Kiváló terep titkosszolgálati akciók lebonyolítására és illegális pénzek áramoltatására, ezért ez volt az egyetlen terület, amelyet Lenin egy pillanatra sem engedett a koncessziókat vásárló mágnások kezére.
A kereskedelmi hálózat hamar kiépült, és a közel nyolcszáz főt foglalkoztató berlini szovjet kereskedelmi kirendeltség adott otthont a Komintern pénzügyi központjának, amelynek létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Varga Jenő korábbi pénzügyi népbiztosnak is. Varga Jenő nevét mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hiszen az ő ötlete volt, hogy a hadifoglyokat kényszermunkába állítsák, vagyis háborús jóvátételként kezeljék és a legnyomorúságosabb körülmények között zsákmányolják ki az emberi munkaerőt – ennek az elképzelésnek aztán egyenes következménye lett civilek százezreinek elhurcolása a Gulág és a Gupvi táboraiba 1944/45-ben.
Tanítványa, Háy László szintén 1919-ben menekült Nyugatra, majd tanulta ki Varga mellett a kommunista hálózatok finanszírozásának minden apró titkát. Később már Moszkvából irányították a nemzetközi pénzmozgásokat, és itt kapcsolódott be a Komintern munkájába Vas Zoltán is, akit Rákosi Mátyással együtt cserélt ki a magyar kormányzat az 1848-as hadilobogókra 1941 tavaszán.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS