Ami nekünk Erdély, a románoknak Moldova, az oroszoknak a Krím, az Szerbia számára Koszovó. Különleges érzelmek fűzik...
A feketék ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek, ez pedig az amerikai demokráciát alapjaiban ássa...
A kézivezérelt, jótéteménynek álcázott taktikai bevándoroltatás – mint minden, ami nyilvánvalóan óriási károkat okoz, szükségszerűen – valaki,...
Négy hónappal a választások után keményen egymás torkának esett Márki-Zay Péter, az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány...
Durva ellenzéki kritikák érik nap mint nap az Orbán-kormányt, miszerint az áprilisban újrázó kabineté a felelősség az...
A Jobbik új elnöke nem érti, miért jelentene hitelességi deficitet pártja számára, hogy a baloldali összefogás tagjaival...
Ha egyszer valamibe úgy igazán belefog a baloldal, akkor nehezen szabadul tőle. Ilyen az álhírgyártás is, amelyet...
Forrong a világ, rég nem látott háborúk és válságok gyűrűznek be az életünkbe. Amiről eddig azt gondoltuk,...
Mintegy húszéves előkészítés és négy és fél éves kivitelezési munka eredményeként nyitott meg májusban az erdélyi tájegység...
A mai napon veszi kezdetét a 33. Mladifest (Ifjúsági találkozó) Međugorjében (Bosznia-Hercegovina). Az öt napos rendezvénysorozatra több...
Az elmúlt fél évben Ukrajna, de főleg Zelenszkij valóságos szent tehénként haknizta körbe a világsajtót. Egy ponton...
Hugh Hefner alapította még 1953-ban a férfiaknak szóló erotikus magazint, a Playboyt, amelyben olyan hírességeket, szexszimbólumokat “sikerült”...
A szerbek és az albánok lakta „művi államban”, amelyet a legtöbb ország, sőt, az ENSZ sem ismer...
Hamarosan a végéhez közeledik a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) felújítása, amelynek eredményeképp tágasabb, jobban átjárható és megközelíthető...
Ha nő vagy és fekete, akkor biztos hős vagy, de minimum áldozat. De a hős jobb, még...
Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy az idei aszály nem egy véletlenül beköszöntött rossz év, hanem ennél...
Mai világunk azoknak a növényeknek és állatoknak a függvénye, amelyek sok millió évvel ezelőtt éltek a Földön....
Keress egy szép szigetet és vedd el egy kommunistától, avagy hogyan lett a Comore-szigetekből zsoldosparadicsom? Bob Denard...
A délvidéki Topolyáról első hallásra alighanem mindenkinek a szélmalom jut eszébe. Jogosan, hiszen amint a közismert nóta...
Ha továbbélő hálózatokról beszélünk, általában informális kapcsolatokra gondolunk, amelyet nehéz tetten érni, nehéz motivációjukat feltárni, a létező...
Budapesten, a VIII. kerületi Dankó utcában már az autóból kiszállva körbelengi az embert a vizelet áporodott szaga,...
Kemény fába vágta a fejszéjét Dobrev Klára, hiszen Magyarországot szeretné kormányozni. Az általa feltett lemezen természetesen egyetlen...
Alig egy hét telt el, de még mindig rendkívül sok beszámolóval találkozni az interneten, a közösségi oldalakon...
Abszurdnak tartja Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, hogy a Mazsihisz antiszemita vádakat fogalmaz meg Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde...
Kongói krízis, legyilkolt belga ültetvényesek, Patrice Lumumba, Moïse Tshombe, szakadárok Katangában, kommunista lázadók Angolában… A hatvanas, hetvenes...
Szokatlan időpontban, szombaton 11 órakor kezdte a Kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra...
Mi, magyarok, amennyi természetes vizünk van országszerte, lehetnénk egy óriási halas nemzet, ám a horgászat szeretetén kívül...
Hegedüs Zsuzsa náci beszédnek nyilvánította a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, így lemondott, majd mégsem, végül ismét; most meg...
Kilátástalan korszakba csöppentünk bele ebben az évben, de ne tegyünk úgy, mintha ne lett volna már ilyen....
Borzongató érzés belegondolni, hogy a zsidó állam megálmodója, Herzl Tivadar Budapesten született, és azok a hatások, amelyek...
A Karantén a szokásos mélypontokon kívül részletesen foglalkozott a Ferencváros pozsonyi kalandjával és csodaszámba menő fölényes győzelmével,...
Hazugságra épült az egész történelmünk – állítja egy radikális csoport, akik szerint a régészeknek abba kell hagyniuk...
A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult Tényi István a Jakab Péter által aláírt 80 millió forint értékű frakciószerződés...
Belenézve a napi háborús hírekbe, egyre többször halljuk, hogy az Orosz Föderáció külföldi zsoldosok állásait semmisítette meg....
Hulladékgazdálkodási előadói státuszban került alkalmazásba, 350 ezer forintos fizetéssel a szombathelyi önkormányzati tulajdonú vagyongazdálkodási cégnél a Czeglédy-ügy...
Az MCC Feszt az a buli, amelyiken szinte egyszerre lép fel Szijjártó Péter, Metzker Viki, Pixa, a...
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek...
Helytelen lengyelellenesnek, Lengyelország elárulásának felfogni a magyar álláspontot, különösen azért, mert az idő többször is bebizonyította már,...
Szili Katalin, az autonómiaügyek előmozdításáért felelős miniszterelnöki megbízott lesz a Polbeat csütörtöki felvételének vendége, amelyre kivételesen nem...
Az identitás nélküli ember, aki nem tudja elhelyezni magát se egyénileg, se közösségileg, olyan, mint a hulló...
Tegye fel a kezét, aki egy pillanatig is elhitte, hogy a pár hete – rendben, legyünk eufemisztikusak...
Taktikus, érett, játékkal, kiváló védekezéssel és remek helyzetkihasználással 4–1-re nyert a Ferencváros Pozsonyban, a Slovan otthonában és...
Mindig könnyeket csalnak a szemünkbe az olyan esetek, amikor bizonyos haladók, vagy woke vállalatok rájönnek arra, hogy...
A baloldal mind a mai napig nem tudott a kozmopolita, internacionalista vonatról leszállni. Tovább ül egy semmibe...
Most. hogy Orbán Viktor tusványosi beszédének egy részlete hatalmas felhorgadást keltett a balliberális oldalon, érdemes visszaidézni, mit...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS