Azt tervezem, hogy mindenkit beperelek – ezt válaszolta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Echo TV Informátorának...
Elmondása szerint az esélyesebb jelöltre, eszerint önmagára szavazott Karácsony Gergely hétfő reggel a Nyugati téren, ezzel pedig...
Március 24-én dönt a rettegett halálosztó, Magda Marinkó feltételes szabadlábra helyezéséről a szegedi büntetés-végrehajtási bíró – tudta...
Ahmed H.-t mosdatta Demeter Áron, az Amnesty International “szakértője” szombaton a függetlenobjektív 24.hu-n. Erről portálunk cikket is...
Emmanuel Macron francia elnök pribékjei gumilövedékkel kilőtték a szemét a sárgamellényes tüntetők egyik vezéralakjának, Jérôme Rodriguesnek, aki a...
Két személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) abban a korrupciós ügyben, amelyben már a...
Vajon tényleg Soros György ideológiai trójai falova a CEU? Árt-e, vagy inkább használ a magyar társadalomnak, tudományos...
Bemutatom a “magyar maffia” újabb tagját: Alpári “Julius” Gyulát. Alpári azon internacionalista, kozmopolita kominternesek közé tartozott, akik...
Egyre többször kerül szóba az önkormányzati választások tétje, ezen belül is főleg a főpolgármesteri poszt hozza lázba...
Miért vannak szinte minden magyar erasmusos diáknak lengyel, olasz, vagy éppen brazil haverjai, és nem németek meg...
Politikai sikertörténetnek is elkönyvelhető a mai nap, hiszen Karácsony Gergely bemutatta főpolgármesteri programját. A volt miniszterelnök-jelölt, EP-képviselőjelölt,...
Az ellenzék annak ellenére igyekszik elhitetni a választókkal, hogy rosszabbul élnek, hogy a gazdaság adatai és a...
Videóban mosdatja Ahmed H.-t a 24.hu. A megható kisfilmben a kritika és kérdések nélküli monológot mondó Soros-szakértő...
Válaszoltak a PestiSrácok.hu megkeresésére azok a középiskolák, amelyeknek egy-egy tanáráról írtuk meg a napokban, hogy tanári minőségükben...
“Aki a mocskos tolvajokat megy fotózni, annak nem is kell itt dolgoznia” – állítólag ez, a Fidesznek...
Interjút adott a volt simicskista Magyar Nemzet utódjának, a Magyar Hangnak Judith Sargentini, aki nem lopta be...
M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi...
Bajnai Gordon, aki maga is sok tapasztalatot szerzett az ellenzéki castingok terén, egy Karácsony Gergely Facebook-oldalán közzétett...
Fáj a baloldali antiszemitizmusról szóló narratíva a haladóknak, szóval az Index kanyarított is egy részletes cikket, hogy...
Soros György Davosban egyeztetett Pierre Moscovici brüsszeli pénzügyi biztossal, a zárt ajtók mögött pedig valószínűleg hazánk sorsáról...
Kitartóan eredménytelennek bizonyultak az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ) és az autógyár közt szeptember óta folytatott bértárgyalások,...
2019 legelső közéleti nóvuma az önmagáért tüntető, a teljesen önmaga hatása alá került politikus. A Hadházy Ákos...
A 24.hu Orbán Viktor állítólagos gyűlöletpropagandájáról szóló cikkét osztotta ki nyelvtanórán az egyik fővárosi szakképző iskola tantanára,...
Száz éve addig hergelték a tömeget a bolsevikok, amíg sikerült őket rávenni a szocialista (!) és munkáspárti...
Az éghajlatváltozás is hozzájárul a fegyveres konfliktusokhoz és az elvándorláshoz, így volt ez a szíriai polgárháború esetében...
Pityinger László (Dopeman) és Jeszenszky Zsolt volt Ambrózy Áron és Dezse Balázs vendége a szokásos keddi Polbeatben....
Staudt Gábor, a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője személyesen vett részt azokon a találkozókon, ahol egy Magyarországon...
Rendkívül kínos házivideóval jelentkezett az őszödi vlogger, hogy elmagyarázza kedves mindnyájunknak, miért volt gyalázatos bűntett ráuszítani az...
Ma este a Legfőbb Ügyészség előtt gyűltek össze az ellenzéki pártok a párton kívüli Hadházy Ákos és...
Eger városát akarták megtisztítani a bűnözéstől, hát vertek, verekedtek. Azt pedig, hogy ki a bűnöző, az emberek...
Nagy vitát gerjesztett főleg az ellenzéki, de még a kormánypárti sajtóban is az a tévéműsor, amelyben azt...
Hiába cáfolta maga az intézmény, hiába közölt valós adatokat a honvédelmi miniszter, az LMP-s Demeter Márta szerint...
Újabb személyt gyanúsít vesztegetéssel a 4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta...
Fontos a mai nap az Európai Unió egyes politikusai számára, hiszen Soros György is megjelenik Davosban és...
Az Egyesült Államokban sok furcsaság megesik; a bigott, álszent és beteges liberalizmus egyre komolyabb társadalmi problémákat okoz,...
Száz éve, 1919 februárján a bolsevikok által felheccelt tömeg megtámadta a szociáldemokrata Népszava szerkesztőségét, majd miután az ablakokból...
A nemzeti érzelmű magyarok felheccelésén kívül más célja aligha van annak a kezdeményezésnek, amely Magyarország jelenlegi területét...
Három súlyos zacskó ötforintossal járult hozzá a Bayer Zsoltra kirótt sérelemdíj kifizetéséhez vitéz Kozma Simon képzőművész, a...
Tízezrek tüntetnek Athénban Macedónia névváltoztatásának görög parlamenti ratifikációja ellen a napokban. Az összecsapásokban 25 rendőr és két...
Minden demokrata föllélegezhet: ezentúl a sok százmilliós kárt okozó korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított szocialista Czeglédy Csaba barátja és...
„A legnagyobb sebeket nem az épületek lerombolása ejtette, hanem a kivándorlás. A keresztény kegyhelyek múzeumokká válnak, az...
Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról – összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti...
Hol máshol, mint a Polbeatben eresztjük össze a politikai szekértáborok két nyughatatlan arcát, a neokon pszichotrénerek által lenőgyűlölőzött,...
Erős intézménynek tűnik a Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik...
Végéhez érkezett a vörösiszapper megismételt büntetőpere a Győri Törvényszéken. Az ítélethozatal előtti utolsó tárgyalási napon az utolsó...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS