Pesti Srácok

Az Öreg

Magyar romkocsmává züllesztette a parlamentet - Az Öreg vendége Takács Péter, fideszes országgyűlési képviselő

Stefka István Az Öreg június 15.
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.

Elszámolás helyett, leszámolás - Az Öreg vendége Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész

Stefka István Az Öreg június 8.
Elszámolás helyett, leszámolás - mondja keserűen a színész arra kérdésre, hogy mi lesz a színházi világgal, hogy egy fenyegető, megfélemlítésre kész kormány jutott hatalomba. Amikor a nemzeti, konzervatív gondolkodású Fidesz hatalomba került 2010-ben, akkor nem az volt az első dolga, hogy tisztogasson. A Nemzeti Színházban az igazgató, Alföldi Róbert kitöltötte a mandátumát és utána hirdettek pályázatot. Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját még a TISZA kormányra kerülése előtt lemondásra szólították fel. Milyen világ ez? - beszántják a patrióta színházakat, a törvényesség, az emberség, a művészi tehetség semmibe vételével? - kérdezte az Öregben Benkő Péter.

Korlátozott szuverenitás - Az Öreg vendége Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója, egyetemi tanár

Stefka István Az Öreg május 25.
Az elmúlt 126 év magyar történelme többször korlátozott szuverenitással járt, sőt voltak időszakok - az 1944. március 19. német megszállás, 1945-től a 40 évig tartó szovjet megszállás és kommunista diktatúra-, amikor lényegileg a teljes függetlenségünket elveszítettük- magyarázta a történész, egyetemi tanár. Szakály Sándor a műsorban felidézte: Magyarország a legnehezebb időkben is próbált némi polgári demokráciát kiharcolni, vagy valamiféle ,,gulyáskommunizmust" , de többnyire a kisérlet elbukott.

Az új miniszterelnök ördögűzése - Az Öreg vendége Szalai Piroska, fideszes országgyűlési képviselő

Stefka István Az Öreg május 18.
A mérnök-közgazdász a beszélgetés során pontokba szedi, hogy az új miniszterelnök, Magyar Péter eddig hányszor hamisította meg a valóságot, hányszor ferdített, amikor olyan színben tüntette fel Magyarországot, mintha Európa legszegényebb országa lenne. Szalai Piroska szerint Magyar Péter ezzel nemcsak a hazánkat, hanem saját magát is lejáratja.

Magyarország Európában az egyik legrégebbi jogállam - Horváth Attila Az Öregben

Az Öreg május 4.
Magyarország Európában az egyik legrégebbi jogállam - ezt fejtegettük Dr. Horváth Attila alkotmánybíróval, utalva rra, hogy az Unióból Magyarország jogállamiságát kérdőjelezik meg rendszeresen. A professzor példának hozta, hogy a több mint ezer éves jogállamiságunk első királyunk, Szent István törvényeitől eredeztethető, amit követtek az Árpád Házi királyaink törvényei, az 1222-ben kiadott Aranybulla, amely az angol Magna Charta (1215)  után Európa  második történeti alkotmánya.

Szabadság nemzete, szabadság nemzedéke - Az Öreg vendége Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője

Stefka István Az Öreg március 2.
Szabadság nemzete, szabadság nemzedéke - ezt a találó jellemzést a magyarságról Halkó Petra fogalmazta meg. Ugyanis a mai fiatal korosztály beleszületett a szabadságba. A mai fiataloknak nem kell azzal a nehézséggel szembenéznie, hogy melyik egyetemre menjen, hol tanuljon, Magyarországon vagy külföldön, milyen származása van, legyen-e vállalkozó vagy nem, egyszóval ma Magyarországon a lehetőségek tárházát találhatjuk, amivel csak élni kell - magyarázta Halkó Petra- s ezt a helyzetet szüleinknek és nagyszüleinknek köszönhetjük.

A némaság törvénye - Az Öreg vendége Felvidékről Somogyi Alfréd lelkész

Stefka István Az Öreg február 2.
A magyarellenességéről, a kollektív bűnösségről, diszkriminatív jellegéről elhíresült Benes-dekrétumot nyolcvan év után a szlovák parlament 2025. december 23-án újra élesítette. Ezek szerint, aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a második világháború utáni ,,békés" rendet, az hat hónapi szabadságvesztéssel büntetendő. Az Öreg Apácaszakállas református lelkészével beszélgetett.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.