Az Öreg
A bűnökre emlékeztetni kell! – Móczár Gábor és az Öreg
A szovjet hadsereg 1944-es bevonulásával kezdődött a kommunista leszámolás Magyarországon, és eltartott az 1970-es évek közepéig. Óvatos becslések szerint a koncepciós perek nyomán több mint 1200 embert végeztek ki, de több százra tehető azoknak a száma, akiket tárgyalás nélkül agyonvertek, illetve eltüntettek különböző fogolytáborokban. Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója volt az Öreg vendége.A kommunista hatalom mindenről akart tudni, hogy bármikor, bárkit meg lehessen zsarolni – Temesi Ferenc és az Öreg
Temesi Ferenc Kossuth-és József Attila díjas író 1956-ban 7 éves volt. Osztálytársaival, szüleivel eufóriaként élte meg ötvenhatot, de így volt mindenki, mert soha nem volt ilyen egységes az ország, mint akkor. Temesi szerint, ha nagy a baj, akkor összefogunk, de békében a magyar egymásnak farkasa. Regényíróként először a Por című kétkötetes regényében írta le 1985-ben azt a szót ötvenhatról, hogy felkelés. Ez akkor is veszedelmes volt. Műveiben a Híd, Pest, Bartók, Kölcsön idő vissza-vissza térnek az emlékek.A magyarságkutatás ellenlábasai – Kovács Bence archeogenetikus és az Öreg
Kásler Miklós professzor, a Magyarságkutató Intézet alapítója, főigazgatója alapos genetikai, régészeti, antropológiai, történészi vizsgálataival kezdtük el kutatni, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk? Az már most kiderült az Árpád-házi királyaink csontjaiból, hogy az őseredet nem finnugor, hanem eurázsiai. Kovács Bence archeogenetikussal beszélgetett az Öreg.A kommunizmusban táncházat csinálni forradalom volt – a Muzsikás együttes prímása és az Öreg
Burokban éltünk, azt hittük, ez a teljes látóhatár – utalt ezzel Sipos Mihály népzenész az ötvenes, hatvanas évekre, amikor nem lehetett még a szomszédos szocialista országokba sem utazni és a kommunista hatalom titkolta, hogy a határainkon kívül is élnek magyarok. Sipos csak a hetvenes évek elején ismerte meg az erdélyi, székely, csángó népzenét, itt találkozott Kallós Zoltán népdalgyűjtővel, kutatóval, akitől sokat tanult. Sipos Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, a Muzsikás együttes prímása, az MTA Pszichológiai Intézetének korábbi matematikus munkatársa volt az Öreg vendége.Az űrhajózás is a technológiai függetlenségünk része – Ferencz Orsolya és az Öreg
Az országgyűlési képviselő fontosnak tartja a technológiai szuverenitást is az ország függetlensége mellett, és ezért léptünk be abba az elit klubba, amelyik képes embert küldeni az űrbe. Természetesen a beszélgetésben olyan aktuális kérdések is előkerültek, mint Bese Gergő bukása és Orbán Viktor miniszterelnök kötcsei eligazítása. Ferencz Orsolyával beszélgetett az Öreg.A baloldal sértett embereket használ fel a céljaihoz – Németh Szilárd és az Öreg
Magyar Péter és Borbély Lénárd mögött egyaránt brutális baloldali médiakampány áll, és kimutatható, hogy mindketten közpénzeket és külföldi támogatásokat használnak fel gátlástalanul. Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz alelnöke úgy látja, nem véletlenül vették most elő a sértett, egykori „NER-lovagokat”.Átok ül a Nemzeti Színházon! – Nemcsák Károly és az Öreg
Nemcsák Károly szerint a Nemzeti Színház a színházak sorában kiemelt és fontos hely, de folyamatosan pellengérre van állítva. Azzal kezdődött minden, hogy 1965. március 15-én felrobbantották a Blaha Lujza téren a Nemzeti Színházat. Mindezt a kommunista rendszer, Kádár János vezetésével szenvtelenül tette, nem törődve a színészek és az emberek tiltakozásával. Nem csak a nemzet színházát robbantották fel Székely Bertalan és Lotz Károly freskóival együtt, de megalázták a magyar nemzetet, népet azzal is, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepnapján robbantottak. Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház igazgatója volt az Öreg vendége.A szocialista pártnak vége! – Szili Katalin és az Öreg
A szocialista párt egyik vezető tisztségviselőjeként Szilik Katalin 2010-ben a címben szereplő kijelentés kíséretében lépett ki az MSZP-ből. Úgy érezte, hogy egy baloldali párt így nem politizálhat, már akkor lehetett látni, hogy az MSZP „feloldódott a liberálisokban”. A legnagyobb hibának azt látta az Országgyűlés egykori MSZP-s elnöke, hogy a szocialisták nem merték felvállalni az egykori nagy párt szociáldemokrata értékeit, magát a szociáldemokrataiságot.A kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát – Bábel Balázs és az Öreg
A címben szereplő idézet, „a kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát” Vaszary Kolos hercegprímástól származik, aki a honfoglalásunk millenniumán ezzel kezdte ünnepi beszédét. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt az Öreg vendége.Jogi köntösben indítottak háborút Magyarország ellen – Hack Péter alkotmányjogász és az Öreg
A jog eszközeivel folytatnak háborút Magyarország ellen – szögezte le Hack Péter, az ELTE Jogtudományi Egyetem tanszékvezető tanára – a tét pedig Európa jövője.Az Európai Unió Európa-ellenes politikát folytat – Máthé Áron és az Öreg
Ami ma az euroatlanti civilizáció nyugati felén zajlik az Máthé Áront kísértetiesen Lenin és a bolsevikok családellenes politikájára emlékezteti. Magyarország jövője a visegrádi országokra épülő közép-európai összefogásban van, az ellenérdekelt felek között pedig egyaránt ott vannak a kontinens megosztásában érdekelt oroszok, a nagyhatalmi törekvéseket mindig kiszolgáló térségbeli posztkommunisták és Európai nyugati felén bimbódzó amerikai törekvések. A történész úgy látja, hogy mindezek ellenére a térség országai képesek lesznek együttműködni, hiszen a történelmi gyökerek mélyebbek annál, hogy a pillanatnyi nagyhatalmi nyomás felülírja azokat, és végül az Európa-pártiak is le fogják győzni az Európa-elleneseket. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese volt az Öreg vendége.Nem véletlen a magyarok békepártisága – Földi László és az Öreg
Normalitás vagy abnormalitás! – ma erről szól az ideológiai háború szerte a világban. Azaz arról van szó, hogy ki akar normálisan élni, és kik azok, akik nem engedik, hogy az emberek többsége normálisan éljen. Földi László titkosszolgálati szakember, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke volt az Öreg vendége.A háttérhatalmak a sajtón keresztül uszítják az embereket egymás ellen – Breuer Péter és az Öreg
A két gyilkossági kísérlet, Fico szlovák miniszterelnök és Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi elnökjelölt ellen nem a bal- vagy jobboldal műve volt, hanem a gyűlöleté. A háttérhatalmak a sajtón keresztül folytatott gyűlöletkampányukkal akarják megtartani vezető szerepüket, ezért uszítják az embereket egymás ellen. A káosz az érdekük, hogy ne legyen béke és nyugalom a világban. Breuer Péter, a Heti Tv alapító tulajdonosa volt az Öreg vendége.Az angolszász civilizáció egyedül akarja uralni a világot – Loránt Károly közgazdász és az Öreg
Az angolszász harc a világuralomért részben békés eszközökkel folyik, máshol valódi háborúba torkollik. Szoktuk ezt háttérhatalomnak is nevezni, de pontosabb a neoatlantizmus és a mondializmus. Mind a kettő az angolszászok vezette katonai és politikai tömb győzelme után kialakult világrendet jelenti és az azt hirdető, népszerűsítő ideológiát. Loránt Károly közgazdász volt az Öreg vendége.Az Európai Bíróság döntése kísérlet a magyar nemzet ellenállásának megtörésére – Gaudi-Nagy Tamás és az Öreg
Felháborítónak tartja Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője az Európai Bíróság (EUB) ítéletét, valamint azt a brutális bírságot, amivel hazánkat sújtották. A jogvédő szerint az uniós bírság legfőbb célja a szupranacionális modell alá történő bedarálás, hogy megtörjék azoknak a nemzeteknek az ellenállását, akik nem akarnak az általuk szorgalmazott multikulturális, globalista világba tartozni.Árnyékkormányból árnyékellenzék lett a választások után – Kavecsánszki Ádám és az Öreg
Kavecsánszki Ádám a választás reggelén azzal ébredt, hogy a Fidesznek az Európai Parlamentben 14 mandátuma lesz. Igaz, ő a Fidesz–KDNP listáján a 15. volt, de azt ő amúgy is a habon lévő cseresznyének gondolta. A valóságban persze nem így történt, a kormánypártok listája 11 mandátumot nyert. Hazai pályán egyértelmű helyzet alakult ki, az egész ország narancsba borult; nem véletlenül lett árnyékkormányból árnyékellenzék. Az Öreg Kavecsánszki Ádámmal, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökével elemezte az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat.A magánpénz-birodalom tolja Európát a háborúba – Boros Imre és az Öreg
A Békemeneten hoztuk a formánkat – állapítja meg Boros Imre, aki szerint akár félmillióan is hitet tettek a béke mellett. Ezt azért hangsúlyozta, mert bár a német sajtó és a televízió semmit nem hozott a Békemenetről, viszont az úgynevezett közösségi médiában (Facebook, Tik-tok, YouTube...) jelentős áttörés volt az eddigi hallgatáshoz képest. Tízezrek gratuláltak Orbán Viktornak, üdvözölték a magyar Békemenetet és sokan felvetették, hogy miért nem lehet Németországban a békéről beszélni, miért nem lehet a háború ellen felszólalni.Negyedik világháború biztos nem lesz! – Szakály Sándor és az Öreg
Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba, persze az akkori politikai elitnek is megvan a maga felelőssége. Most, az új világméretű konfliktus kezdetén Szakály Sándor Széchenyi-díjas magyar történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója leszögezte, hogy ha valamelyik hatalom felelőtlenül megnyomja a gombot, akkor már negyedik nem lesz, mert nem lesz világ.Optimistán bele a reménytelenségbe! – Nagy Feró és az Öreg
„Nem én utáltam a rendszert, hanem ő utált engem. A Kádár-rendszer gyűlölt” – vallja Feró, akit a rendőrök néha véresre vertek dalaiért. Amikor Jerikó falainak leomlásáról énekelt, a rendőrök úgy vélték, hogy a Kádár-rendszer összeomlására utalt; egy csapat rendőr és nyomozó a koncert közben berohant a színpadra és leállították a koncertet. Érthető, hogy Nagy Feró nem zárta szívébe a diktatúrát. Ennek ellenére soha nem adta fel – erre utal a címbéli hitvallása, az „Optimistán bele a reménytelenségbe!” is.„Mi már harminc éve figyelmeztettünk a keresztény Európára leselkedő veszélyre” – Németh Sándor és az Öreg
Németh Sándort – aki egyike volt azoknak, akik az 1970-es évektől elindították a karizmatikus keresztény mozgalmat, amely 1989-ig a közösség földalatti (underground) vallásként működött – a Kádár-rendszer üldözte, betiltotta, zaklatta. Az Öreg vendége ezen a héten Németh Sándor vezető lelkész volt, aki a 2021-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 34. legbefolyásosabb személyisége.A politika maga alá gyűrte a kultúrát! – Alexa Károly és az Öreg
A kulturális szféra leképezi a parlamenti pártok összetételét, és ezért beszélhetünk egyáltalán a kultúra szabadságáról – szögezte le rögtön Alexa Károly a beszélgetésünk elején. Az irodalomban, a színház- és filmművészetben különböző csoportok alakultak ki, Egyesek a balliberális oldalra húznak és eszeveszett ellenségei a nemzeti, keresztény felfogásnak. Mások meg a jobboldalhoz. Alexa Károly József Attila-díjas magyar irodalom- és művelődéstörténész, kritikus, író, közíró, egyetemi oktató volt az Öreg vendége.A nemzeti kultúrát őrizni kell, és az nincs ingyen – Püski István és az Öreg
A kiadót, amely most végveszélybe került, mert anyagi okok miatt nem tudják tovább fenntartani, az édesapa, Püski Sándor alapította 1939-ben, nyolcvanhat éve. Az intézmény csaknem száz évig szolgálta a nemzeti kultúrát, fedezett fel újabb és újabb népi, nemzeti írókat, könyveik megjelentetésével sokszor megmentve számos írót az éhenhalástól vagy a feledés homályától. A Püski-könyvkiadás sok nehéz időt élt át, a nyilas időktől a Rákosi- és Kádár-korszakokig, vagy a menekülés évtizedeit New Yorkban, de ilyen nehéz helyzetbe még nem került a nemzeti könyvkiadás, mint éppen a nemzeti kormány idején. Püski István, a Püski Kiadó vezetője volt az Öreg vendége.Mi magyarok ezer szállal kötődünk egymáshoz – Potápi Árpád és az Öreg
A Kárpát-medence magyarjai a szétválasztás ellenére ezer szállal kötődnek egymáshoz. Nemcsak a nyelv, a kultúra, a több mint ezer éves történelem és hagyományok kötik össze a magyarságot több történelmi korszak mélypontjai után, hanem a szabadságharcokban edződött hazaszeretet is. Ennek a szellemiségnek a folyamatos gondozására jött létre 2010-ben a nemzetpolitikai államtitkárság, amelynek felelős államtitkára Potápi Árpád János.Ajánljuk még































