2018-as választás
A kárpátaljaiak szerint a magyarországi ellenzéki pártok gyűlöletkampányt folytatnak a határon túli magyarok ellen
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek.A Jobbik programja a pogrom: akasztana a cukipárt bajai elnöke
Felakasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor (képünkön jobbra), a Jobbik bajai elnöke. Az utóbbi napokban több ellenzéki politikus is akasztással fenyegetőzött. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek szombaton a történtekről azt mondta: felháborító, elfogadhatatlan és példátlan a Jobbik politikusának megnyilatkozása, ezért felszólítják, azonnal mondjon le, és felszólítják Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy pártjában azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket.Választás 2018: rekordot dönt a külképviseleteken szavazók száma
Csaknem tizenkétezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, várhatóan minden korábbinál többen jelentkeznek majd külképviseleti szavazásra – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombaton az MTI-nek.Nézőpont: másfélszeres a kormánypártok előnye az egész ellenzékkel szemben
Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal – a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék –, mint az ellenzékkel együtt – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.Siófokon a Jobbik feküdhetett le az MSZP-nek: vicces álkampányt folytat a jelöltjük
Újabb be nem vallott ellenzéki háttérpaktum látszik kibontakozni Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol eddig mindössze ketten gyűjtötték össze az áprilisi választásokon való induláshoz szükséges mennyiségű ajánlásokat. Egyikük Witzmann Mihály, a Fidesz-KDNP jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselője, kihívója pedig a kalandos életű "sztárügyvéd" Magyar György, aki az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Bár a legtöbb Jobbik-jelölt a héten már leadta a szükséges ötszáz ajánlást, a titkolt MSZP-Jobbik-paktum, azaz a koordinált jelöltállítás újabb bizonyítékaként értelmezhető, hogy a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ezt nem tette meg, kampány gyanánt pedig egyedül járja a választókörzetet, a felkeresett falvakban senkivel sem találkozik.Dübörög a kampánybiznisz – Pesten 400 forint egy ajánlás ára
93 párt van jelenleg nyilvántartásba véve, akad ezek között azonban olyan párt is, név szerint a Közös Nevező párt, amiről feltehetőleg az emberek nagy része még csak kósza hírből sem hallott, mégis 50 db ajánlásért húszezer forintot ígérnek egy facebookos álláskereső csoportban.Mégis izgalmas lehet a választás, Budapesten jelöltetné magát képviselőnek Kelemen Annácska
Képviselőjelölt szeretne lenni Kelemen Annácska, az egykori pornószínésznő csütörtökön a Fecebook-on jelentette be szándékát, az hölgyre péntek reggelig lehet szavazni az általa megadott emailcímen – írta a Magyar Idők.Szelényi: A béna ellenzék saját impotenciáját mentegeti
Nem igaz, hogy az Orbán-kormány leválthatatlan, „ezzel a béna ellenzék akarja impotenciáját mentegetni” – nyilatkozta Szelényi Iván a 168 Óra csütörtöki számában megjelent interjúban. Hozzátette: „a tehetséghiányt nem lehet sirámokkal takargatni”. A szociológus ugyanakkor úgy látja, Orbán Viktor retteg és ideges, amin azért döbbent meg, mert érthetetlen a kormányfő félelme ebben a nyertes pozícióban.Múltjáról magyarázkodva keménykedik a kormányváltásról álmodozó Vona
Homályos előéletének és botrányos kijelentéseinek relativizálásával az áprilisi országgyűlési választáson való aktív részvételre kérte hallgatóságát Kőszegen csütörtökön Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, magas részvételi arány mellett szerinte ugyanis lehetséges a kormányváltás.Ajánljuk még