2018-as választás
Gyurcsány két köbméter vízdíjat is elengedne, ha kormányra kerül
Egyszerű javaslata van a Demokratikus Koalíciónak (DK), ne alkudjunk meg ezzel a világgal, mert a jelenlegi kormány nem egyszerűen hibázik vagy téved, hanem tönkreteszi a hazánkat - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke szerdai nagykanizsai fórumán. Részletesen is szólt arról, hogy javaslatuk szerint havonta az első két köbméter víz és az első 50 kilowattóra villany díját mindenkinek elengednék.Orbán Viktor Dunaújvárosban: Biztonságot, védelmet, erőt ma a kormánypártok házatáján találni
Nem engedhetjük át a bevándorlásról szóló döntéseket külföldieknek, brüsszelieknek,vagy bárki másnak – ezt mondta a miniszterelnök a dunaújvárosi D+TV-nek adott interjúban. Orbán Viktor kiemelte, a választási kampány szempontjából a legfontosabb dolog, hogy Magyarországot megőrizzük magyar országnak.Plakátkiállítás a balliberális kerítésbontókról
Kerítésbontók címmel szervezett plakátkiállítást a Fidelitas a fővárosban az Olimpiai Parkban annak bemutatására, hogy a balliberális politikusok mit is gondolnak a magyar határ védelméről – írja a 888.hu. Az ifjúsági szervezet vezetője az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón hozzátette, azért kellenek a plakátok, hogy megmutathassák, hogyan is vélekednek a baloldali politikusok a határzárról.Fővárosi épületrongálókkal, agitátorokkal erősít Márky-Zay
Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a vasarhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.A Fidesz szerint Czeglédy visszaél a joggal és csak szökni akar
Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat. „Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni" – fogalmazott.A jogerős nyilvántartásba vétel után dönthet az ügyészség Czeglédy választási indulása ügyében
Az ügyészség csak Czeglédy Csaba egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségének jogerős nyilvántartásba vételét követően dönthet a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus ügyében – közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán. A valasztas.hu-n szereplő adatok szerint a Vas megye 1. számú, szombathelyi székhelyű választókerületben legalább ötszáz választópolgár ajánlásának átadásával Czeglédy Csabát független jelöltként bejelentették a választókerületi választási bizottságnál.Szél Bernadett neve lassan összeforr a pénzosztás folytonos ígérgetésével
Az LMP kormányon 300 milliárd forintot biztosítana a közszféra bérválságának felszámolására - mondta a párt miniszterelnök-jelöltje szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett tarthatatlannak nevezte, hogy számos önkormányzati dolgozó bére 2008 óta nem emelkedett, amit a falurombolás csendes, de hatékony eszközének nevezett.Dobrev: A Fidesz csalni fog – Niedermüller: Orbán miatt drogoznak a fiatalok
A biztos kormányzás tuti receptje a kudarc – vontuk le a következtetést a Demokratikus Koalíció keddi kampányeseményén, ahol Dobrev Klára igyekezett meggyőzni a Marczibányi térre ellátogató néhány nyugdíjast, hogy a már ezerszer leszerepelt Bauer Tamás és Niedermüler Péter Magyarország megmenekülésének letéteményesei. A párt nemcsak kormány-, hanem rendszerváltásra is készül az áprilisi országgyűlési választások után, ezért olyan titkokat is megoszt szimpatizánsaival, mint például: Magyarországon a gazdag emberek többet keresnek mint a szegényebbek, aminek természetesen Orbán Viktor egyszemélyi diktatúrája az oka. Orbán nemcsak despota, hanem a fiatalok egészségének megrontója is: Niedermüller szerint a miniszterelnök miatt dizájnerdrogoznak a vidéki fiatalok, mert nem járhatnak számítástechnika oktatásra. A pártnak a jelek szerint mostanra kiforrott a médiastratégiája, az újságírói kérdésekre testületileg perekkel fenyegetőznek. Gyurcsány Ferenc alakulata megtalálta a megoldást a migráció kérdésére is: ha áprilisban győznek, másnap megszűnnek az ellenőrzések, a határvédelem, és az jön ide, aki csak akar.Le a kalappal! - Dopeman teljesen odavan az Orbán-beszédért (VIDEÓ)
Kegyetlen a csávó, le a kalappal – mondta Youtube-videójában Dopeman a miniszterelnök évértékelője kapcsán. Bár a rapper korábban Orbán fejet is rugdosott, sőt elindult a baloldal színeiben a Józsefvárosban, most mégis elismeréssel szólt a miniszterelnök ellenzékkel kapcsolatos véleményéről, amellyel szerinte „mindenkit kinyírt” már a kampány elején. Úgy vélte, az ellenzék statiszta Orbán Viktor játékában, „az egész brigád Orbán tányérjából eszik”.Ajánljuk még