action for democracy
Közel hatvanmillió forint landolt Aczél Endre fiának vállalkozásánál a guruló dollárokból
A dollárbaloldal kampányában egy sor régi szereplő is felbukkant. Olyan is van ugyanakkor, akinek régi családi kötődése is van a balliberális elithez. Ilyen a néhai Aczél Endre fia, Aczél László, akinek vállalkozása már 2021-ben, azaz a választás előtti évben óriásit nőtt. A cég vélhetően fontos szerepet töltött be a dollárbaloldalon, mert a Korányi Dávid-féle Action for Democracy közvetlenül, három részletben utalt Aczél vállalkozásának közel hatvanmillió forintot - számolt be a Magyar Nemzet.Az Action for Democracy kifejezetten a magyar választások befolyásolására kaphatta a milliárdos összegeket
Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója.Varga Judit tájékoztatást kért az Európai Bizottságtól, együttműködtek-e az Action for Democracyval
Az igazságügyi miniszter a magyar kormány nevében kérte az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy a testület együttműködött-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel. Varga Judit a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy levelet küldött Věra Jourová értékekért, átláthatóságért és jogállamiságért felelős uniós biztosnak, az Európai Bizottság alelnökének.Soros György fiával találkozhatott Korányi, mielőtt gurulni kezdtek a dollárok
Dollár-diplomáciai ügyekben is rendkívül aktív lehetett Karácsony Gergely volt tanácsadója, Korányi Dávid, aki hivatalos programja szerint közvetlenül azelőtt tartózkodott egy rendezvényen Soros György fiával, hogy a hazai baloldalt alaposan kistafírozták volna Amerikából. A Magyar Nemzet birtokába került lista szerint a 2022. februári müncheni biztonságpolitikai konferencia szerepel Korányi hivatalos külföldi utazásai között.Lebuktatta felesége, a híres magyar modell Korányi Dávidot
Az RTL Klub műsorában lényegében elárulta Mihalik Enikő modell, Korányi Dávidnak, a főpolgármester korábbi főtanácsadójának felesége, hogy a családjával több mint egy éve nem hagyták el az Egyesült Államokat. Ebből arra lehet következtetni, hogy Korányi több mint egy éven keresztül távmunkában végezte máig nem részletezett főtanácsadói feladatait a Városházán – havi kilencszázezer forintért.Nemzeti Információs Központ: még be sem jegyezték az Action for Democracyt, máris tolta a pénzt a magyar baloldali kampányba
Annyira kellett a pénz a magyar baloldalnak (kampányra), hogy szegény Action for Democracyt még rendesen be sem tudta jegyeztetni Amerikában a Demokrata Párthoz köthető egyik csatolt szervezet – derült ki a Nemzeti Információs Központ által közreadott információkból. Mint ismert, korábban még csak hárommilliárdnak megfelelő guruló dollárról lehetett tudni, időközben ugyanakkor felbukkan egy ismeretlen hátterű svájci alapítvány is, így jelen tudásunk szerint már négymilliárd forintot égetett el a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyaroraszága Mozgalom fedőszervezetének révén a magyar baloldal a kampány során.Elképesztő, az eddig ismertnél jóval nagyobb összeg landolt a dollárbaloldal számláján
Újabb bizottsági részjelentés lett nyilvános: a baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd forinttal segítette a magyar ellenzéket.Még a kampányban dolgozók sem tudhatták, kiknek fizet a dollárbaloldal
A Célpont stábjának nyilatkozva a Mindenki Magyarországa Mozgalom egykori dolgozója körbeutalásokról és átforgatott pénzekről beszélt. Amint a HírTV műsorából majd kiderül: szerinte még a kampányban dolgozók sem tudhatták, kikhez gurulnak az Action for Democracy dollárjai.Jászberényben is amerikai pénzből kampányolhat a baloldal
Márki-Zay Péter nem tud leállni, továbbra is ezer örömmel fecsegi ki a dollárbaloldal minden apró titkát. A finanszírozási botrány ugyanis nem ért véget: amint a bukott miniszterelnök az ATV műsorában elfecsegte, a jászberényi időközire is jutott még a tengeren túli „támogatásból”.Ajánljuk még

















