alkotmánybíróság
Nem volt alaptörvény-ellenes az SZFE-hallgatók félévének felfüggesztése
Az SZFE Facebook-oldalán írták meg a hírt, miszerint nem alkotmányellenes az, hogy tavaly novemberben felfüggesztették az oktatást az SZFE-n. Az Alkotmánybíróságot még a volt SZFE hallgatói önkormányzata kereste meg az ügyben. A kezdeményezésüket elutasították, mert a Kormány 2020. november végén hatályba lépett rendelete értelmében a járványügyi helyzet idején a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatók; ez esetben az érintett félév nem számít bele a finanszírozott félévek számába.Közösen álltak ki a magyar jogászok az alaptörvény mellett
A Magyar Jogászgyűlés hitet tesz a jogállamiság mellett azzal, hogy jogállamot csak jogállami módon – az alaptörvény és a jogszabályok maradéktalan betartásával – lehet építeni – közölte Bánáti János, a Magyar Jogászgyűlés elnöke és Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közleményében.Az Alkotmánybíróság nem adott igazat az MTVA-székházat ostromló baloldalnak
Az Alkotmánybíróság szerint is kiegyensúlyozottan tájékoztatott a közmédia, a testület ugyanis egyhangúlag elutasította az MSZP panaszát, amelyet a Kúria korábbi döntése ellen nyújtott be – írja a hirado.hu. Hozzáteszik: a legfőbb bírói testület már februárban megállapította, hogy kiegyensúlyozott volt az a beszélgetés az M1-en, amelynek a témája az ellenzéki képviselők MTVA-székházban történt akciója volt. Az Alkotmánybíróság most kimondta: a szerkesztői szabadság jegyében az ellentétes nézeteket a riporter vagy a műsorvezető is ismertetheti – számolt be az M1 esti Híradója.Az Alkotmánybírósághoz fordul a párbeszédes V. Naszályi a bérlakástörvény miatt
Alkotmánybírósághoz fordul az I. kerület a bérlakástörvény miatt – írja az atv.hu. Mint V. Naszályi Márta mondja, azt még eldöntik, hogy összefognak-e más önkormányzatokkal, vagy önállóan fordulnak jogorvoslatért.Az Alkotmánybíróság kimondta: nem alaptörvény-ellenes a lex SZFE
Döntött az Alkotmánybíróság, nem alaptörvény-ellenes a lex SZFE – írja az Index. Az Alkotmánybíróság elutasította a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó törvény és a felsőoktatási törvény egyes rendelkezései elleni bírói kezdeményezést. A testület hivatalos közleménye szerint azonban a fenntartónak a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására kellő időt, az érdemi javaslattétel megfogalmazására pedig lehetőséget kell biztosítania, amelyet nyomon követhető módon figyelembe kell vennie a döntéshozatalban – fogalmaznak.Koppant a Momentum: elutasította az Alkotmánybíróság a gödi polgármester indítványait
A kormány 2020. április 18-án különleges gazdasági övezetté nyilvánította a város ipari parkját, benne az épp az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorgyárat óriás beruházással létesítő Samsunggal. Göd momentumos vezetője az Alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban elutasította a Balogh Csaba által benyújtott indítványokat.Az Alkotmánybírósághoz fordult Áder János a hulladékgazdálkodási törvény ügyében
Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult az Országgyűlésben előző héten elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn. Az államfő – a hivatala honlapján elérhető – indítványában hangsúlyozta, hogy bár a törvény több rendelkezése kifejezetten pozitív változást jelent, alkotmányossági szempontból több ponton aggályos.Ajánljuk még

















