alternatíva németországnak (afd)
Hiába az egyik legerősebb párt az AfD, továbbra sem mer közeledni hozzá a baloldalhoz húzó CDU/CSU
Jövő hét vasárnap, február 23-án tartják Németországban az előrehozott szövetségi parlamenti választásokat, amelyre régen nem látott társadalmi feszültségek és gazdasági stagnálás közepette kerül sor. Az Olaf Scholz által vezetett SPD-Zöldek-FDP koalíciós kormányának házassága már a kezdetektől fog nehezen indult, és később sem tudta elviselni a rá nehezedő nyomást, amely végül az koalíció szétesésével végződött. Néhány országgal ellentétben, Németországban kivételes esetnek számít, ha a Bundestag nem tölti ki a mandátumát és idő előtt feloszlik. A Scholz által kezdeményezett bizalmi szavazás is csak a negyedik volt 1949 óta. De, ami késik, nem múlik – mondhatnánk.Az AfD kancellárjelöltje szerint Németország CDU/CSU-AfD koalíciót akar
Halléban tartotta kampánynyitó rendezvényét mintegy 4500 résztvevővel az Alternatíva Németországért (AfD) párt szombaton, négy héttel a február 23-án esedékes előrehozott parlamenti választások előtt. A rendezvényen mondott beszédében Alice Weidel, a párt társelnöke és kancellárjelöltje bírálta a jelenlegi migrációs, gazdaság- és energiapolitikát.Musk üzent az AfD kampányrendezvényén: "a civilizáció jövője múlhat a német választáson"
Van egy bevándorló származású milliárdos az Egyesült Államokban, aki úgy gondolta, hogy beleszól egyes országok választásaiba. Azaz több is van, de mivel az egyik most a jobboldalon tűnt fel, felsírt a liberális világ.Kocsmai igazságok – Az év eddigi legmerészebb mondata: akár még egy CDU-CSU-AfD koalíció is lehet Németországban?
Elelmélkedtünk Magyar Péter ünnepek alatt elkövetett ámokfutásán és az 2025-ben ránk váró politikai, világpolitikai és európai, főleg uniós környezeten. A kilátásaink jelentősen javultak, de a most már végképp külföldi ellenőrzés alá került magyarországi ellenzék valószínűleg el fog menni a verbális erőszak végső határáig és csak remélhetjük, hogy nem térnek vissza nyilas és kommunista őseik módszereihez. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok!
Ha talán Németországban nem is, az egykori NDK-ban átalakulni látszik a pártrendszer nyugatról átszármaztatott része. E sorok írása idején (vasárnap este) Brandenburgban az SPD ugyan megnyerte a tartományi választást, de csak 1-2 százalékkal kapott többet, mint az AfD. a Sahra Wagenknecht Szövetsége néven futó új nacionalista baloldali párt pedig valószínűleg hajszállal megelőzi a CDU-t. A zöldek pedig valószínűleg kiesnek a tartományi törvényhozásból.Kitört a pánik Berlinben, hogy nem lesz európai élettér keleten, pedig kiszámolták, hogy lesz
A német humor méltó legendás hírnevére. Itt van rögtön Nicolas Füllkrug válogatott futballista vezetékneve. Nem győzünk kacagni. A másik meg az, amikor vezető német politikusok arról elmélkednek, hogy nem stimmelnek a számok a keleti fronton, és ebből akár baj lehet.Elsöprő győzelmet aratott az AfD, remegnek a baloldali pártok - Íme a németországi exit poll eredmények
Tarolt a CDU és az AfD a németországi tartományi választásokon. A jelek szerint a (kelet-)németeknek tényleg elegük van a kormány elhibázott bevándorlás politikájából, hiszen nem csak a baloldal történelmi szintű negatív rekordot szerzett a szavazatokból.Átírhatja Brüsszel terveit a német tartományi választás
Vasárnap délelőtt megnyíltak a szavazóhelyiségek és elkezdődtek a parlamenti választások két németországi tartományban, Szászországban és Türingiában. A szavazatok most azonban nem pusztán ennek a két tartománynak a jövőjéről döntenek, de befolyásolhatják a német országos politika elkövetkező éveit, sőt akár magát az Európai Unióra is hosszútávú hatással lehetnek, hiszen mindkét országrészben történelmi győzelmet arathat a jobboldal.Hatalmas fordulatot hozhatnak a német tartományi választások – Megállíthatatlan az AfD
Szeptember 1-jén két fontos kelet-németországi tartományban, Szászországban és Türingiában is tartományi választásokra kerül sor. A tét nagy, és jelzésértékű a német kormány számára is, hiszen az AfD megállíthatatlannak látszik, és rohamosan nő a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) népszerűsge is.Ajánljuk még