amnesty international
Az Amnesty Horvátországra is rászállt, amiért védik a határaikat
Az Amnesty International elnevezésű Soros-ügynökség legújabb "jelentésében" Horvátországot, illetve a horvát határőröket vádolta meg azzal, hogy meglopják és megverik a menekülteket a határon. A szervezet a "Szakadék szélére lökni: erőszak és kegyetlenkedés a migránsok felett a balkáni útvonalon" címet viselő fogalmazványában kifejti: az európai kormányok szerintük elsőbbségben részesítik a határok védelmét a nemzetközi törvények betartásával szemben, és nemcsak szemet hunynak a horvát rendőrség erőszakos fellépései felett, hanem ezt pénzügyileg is támogatják.Dagad a botrány az Amnestynél - Számos vezető lemondana a zaklatások, öngyilkosságok miatt
Felajánlotta lemondását az Amnesty International (AI) befolyásos nemzetközi emberi jogvédő szervezet legfelsőbb vezetőségének több tagja, s helyi idő szerint pénteken közzétett levelükben egyben bocsánatot kértek a szervezetben a hatalmaskodás, zaklatás és nyilvános megalázás miatt uralkodó rossz munkahelyi légkör miatt. A szervezet vezetője szerint ugyanakkor "veszélyes időket élünk, és az Amnestyre nagyobb szükség van, mint valaha".Ez akár lehetne provokáció is - Az Amnesty keresztényvédő próbálkozásait értékelte Azbej Tristan
Bár az Önök szélsőségesen bevándorláspárti szervezetétől provokációnak is hathat az üldözött keresztények iránt kifejezett szolidaritás, levelüket több okból is biztató jelként értelmezem - reagált Azbej Tristan államtitkár az Amnesty International Magyarország megkeresésére, amelyben egy kínai (!) keresztény egyház érdekében emeltek szót. A sorosista Amnesty szélsőségesen bevándorláspárti civil szervezetként a valóságérzékelés új mezsgyéjére lépett, amidőn a világ legüldözöttebb vallásaként elismert kereszténység kínai problémái iránt fejtett ki újkeletű érdeklődést, noha eddig a migránsok szabad beáramlása és az LMBTQ-jogok jelentettek egyedüli fogódzót számukra a világvalóság-érzékelésben. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár hozzátette: reményei szerint az Amnesty megfontolja "a népirtásoknak kitett, fenyegetett, diszkriminált, több százmillió keresztény ember alapvető emberi jogainak, lelkiismereti és vallási szabadságának elkötelezett jogvédelmét is", hasonlóképpen a kisebbségi magyarok problémájához.Nemi és faji megkülönböztetés, öngyilkosságok és napi megalázás az emberi jogokért küzdő Amnesty Internationalnál
"Mérgezőként" jellemezték munkahelyi körülményeiket az Amnesty International londoni székhelyű Nemzetközi Titkárságának munkatársai abban a külső vizsgálatban, amit tavaly azután rendeltek el, hogy a jogvédő szervezet két munkatársa is öngyilkos lett - írja a Guardianra hivatkozva a 444.hu. A KonTerra Group által végzett, pszichológusok által vezetett vizsgálat eredményei szerint a londoni központban rendszeresen alázták, zaklatták a munkatársakat, akiket még nemi és faji alapon is diszkrimináltak.Dömötör Csaba a PS-nek: Összefonódik a "civil aktivisták" és a brüsszeli politikusok tevékenysége
Ahmed H.-t mosdatta Demeter Áron, az Amnesty International “szakértője” szombaton a függetlenobjektív24.hu-n. Erről portálunk cikket is közölt. Az ügy kapcsán villáminterjút készítettünk Dömötör Csaba parlamenti államtitkárral arról, hogyan érvényesül Magyarországon a “Stop Soros” törvénycsomag, valamint Ahmed H. mártírként való beállítása miképp egyeztethető össze egy magát függetlennek kikiáltó portál részéről.Szívszorító videóban mosdatja a terrorizmus miatt elítélt Ahmed H.-t a 24.hu (videó)
Videóban mosdatja Ahmed H.-t a 24.hu. A megható kisfilmben a kritika és kérdések nélküli monológot mondó Soros-szakértő azt fejtegeti, hogy az Iszlám Állam terroristái elől menekülő Ahmed H.-t a magyar hatóságok az üldözőivel azonosították, vagyis ezáltal őt is terroristának bélyegezték. A kilenc útlevéllel utazó férfiről egyébként a valóságban semmi nem igazolja, hogy menekült volna; állítólag 15 éve nem hagyta el Ciprust, ráadásul schengeni útlevéllel is rendelkezik a civil szervezetek szakértői szerint.A 2006-os gyurcsányi terror képei végre eljutottak Nyugatra!!!
Sajnos 2018-as keltezéssel. Mert az fel sem merül bennünk, hogy a közismerten filantróp, világszintű civil szervezet egyik vezetője, aki mindig igazat mond egyébként, tudatosan azt hazudja, hogy az elmúlt napokban a rendőrség túlzott erőszakot alkalmazott a tüntetők ellen Budapesten. A sebesült rendőrök és tüntetők száma egyébként szintén ezt támasztja alá, hiszen egy sérülést imitáló parlamenti képviselő rohammentős ATV-be szállítással nyilván száz sérült rendőrnél is többet ér.Az Amnesty potentátja szerint Budapesten lovasrohamot, vízágyút és hanggránátot vetettek be a tüntetők ellen – reagált a Belügyminisztérium
Massimo Moratti, az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettese állásfoglalásában Budapest helyett nyilvánvalóan egy másik európai fővárosban történtekre reagál. Egy olyan rendőri beavatkozásra, ahol a tüntetők ellen hang-, víz- és könnygázgránátokat, vízágyúkat, lovasrohamot vetettek be. A Belügyminisztérium a következő közleményben reagált Moratti vádjaira:Ajánljuk még

















