áremelkedés
Szlovéniában eltörölték az üzemanyagárstopot – Elképesztő drágulás lett a vége
A hatósági árszabályozás nem működik, és el kell törölni, hogy a világpiaci árakat követhessük – ezt hallgattuk az ellenzéktől az egész kampány alatt. Szlovénia példáján azonban láthatjuk, hogy milyen is lenne, ha ők lennének kormányon: alig törölték el az intézkedést szomszédunkban, a normál benzin ára mintegy nyolc százalékkal, a gázolajé pedig több mint húsz százalékkal emelkedett.Elszálltak az ingatlanárak Magyarországon
Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között – hívta fel a figyelmet a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva az MTI-nek eljuttatott elemzésében szerdán. A jelentős drágulás ellenére a magyarországi ingatlanok árszintje az európai országok között így is a középmezőny végén helyezkedik el.Romániában rekordmagasan áll az üzemanyag ára
Romániában elérte a 8 lejt (627 forint) kedden az üzemanyag ára egyes benzinkutaknál, ami rekordmagasnak számít - adta hírül kedden a román média.Háromszorosára ugrott az áram ára a svédeknél
Nem kíméli az energiaválság a svédeket sem: az áram ára például háromszorosára nőtt, ami azt jelenti, hogy egy 130 négyzetméteres ingatan kifűtése több mint ezer euróba kerül. A kormány ezért most elkülönített 590 millió eurót annak érdekében, hogy a legkiszolgáltatottabb háztartásokat segítse. Sokan pedig alternatív rezsicsökkentő megoldásokat keresnek, például a háznak csak egy részét fűtik, lezárnak szobákat vagy fűtési eszközként inkább a fát választják.Csaknem száz százalékkal emelkedik a távhő előállításának költsége Romániában
Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között a román energiaár-szabályozó hatóság által jóváhagyott új hőenergia-tarifák alapján. A legnagyobb növekedést Barlad, Nagyvárad és Arad városok hőerőműveinek hagyták jóvá: ott 95, illetve 96 százalékkal kerül többe a hőenergia előállítása.Lekapcsolták a fűtést Temesváron, drámai a helyzet a magas energiaárak miatt
Több mint ötvenhatezer lakásban és öt kórházban kapcsolták le a távfűtést kedd délben Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete alatt működő Colterm távfűtési társaságot fizetésképtelenné nyilvánította a Temes Megyei Törvényszék, a szolgáltató pedig elzárta a gázcsapot. Az egyik gázszolgáltató 80 millió lej (5,76 milliárd forint) kifizetéséhez kötötte a gázcsap megnyitását.Vizsgálódik a GVH az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható vadnyugati állapotok miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésében a piacon –olvasható a GVH közleményében. Felidézik: Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke is részt vett a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs múlt pénteki ülésén, ahol többek között napirenden voltak a kormány javaslatai az építőipari alapanyagár-robbanás kapcsán. A testület ajánlásait ezen a héten tárgyalhatja a kormány.Fékezhető az építőanyag árrobbanása
Komoly árcsökkentő hatásuk lehet az építőanyag-piacon tervezett állami beavatkozásoknak. Cél, hogy az építőanyag-kínálat a lakossági és gazdasági igényeket szolgálja, ne pedig a külföldi tulajdonú piaci szereplők extraprofitját növelje – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Nagy Márton, a miniszterelnök főtanácsadója.Egyre értékesebb a termőföld
Tavaly tíz százalékkal csökkent a termőföldet érintő tranzakciók száma és nyolc százalékkal kisebb termőföldterület cserélt gazdát, mint 2019-ben. A NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP termőföld-értéktérképből kiderül, hogy az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen: országos átlagban öt százalékkal drágult a termőterület. Mindez azt jelenti, hogy egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld napjainkban az akkori ár közel háromszorosáért értékesíthető – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















