baloldal
Az ördög jobb és bal keze
Állítólag Gyurcsány Ferenc feleségét nem szabad Gyurcsánynénak hívni. Jó. Belzebubnak mindegy, hogy Lucifernek, Mefisztónak, vagy Diabolosznak szólítom. Az ördög ördög marad.Szégyen, ahogyan az ellenzék viselkedik a Parlamentben - mondta Szili Katalin a Polbeatben (videó)
Mi az igazi ősbűn: hogy a rendszerváltás után a szocik összeálltak az addig harcos antikommunista SZDSZ-szel, vagy hogy az SZDSZ összeállt a kompromittálódott, kollaboráns szocialistákkal? - kérdezte Szili Katalintól, az autonómiatörekvések támogatásáért felelős miniszterelnöki biztostól, az Országgyűlés egykori szocialista elnökétől Huth Gergely és Stefka István a legutóbbi Polbeatben. A gyurcsányi nemzetellenes lépések miatt a szocialistákkal szakító politikus azt mondta: az MSZP-ben voltak olyan politikusok, köztük Gazsó Ferenc, akik 1990-ben valódi szociáldemokrata politikát akartak, és még az 1994-es "nosztalgiaszavazáskor" is lett volna esély erre az útra, de a párt fokozatosan a neoliberális irányba tolódott el. Ezt foglalta össze Galló Béla a "Mindig a haza" című portrékötetében is, azaz, hogy az MSZP mélyrepülésének az az oka, hogy képtelen önazonos lenni a meghirdetett szociáldemokrata úttal.Weber azt mondta, hogy nem a jobboldali választók és nem a Fidesz szavazataival akar nyerni
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje vérig sértette a magyar választókat - írta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.Elvarázsolt kastély
A magyar ellenzék olyan, mint az a gyerekcsoport, akiket a dadus az elvarázsolt kastélyban felejtett. Sem egymást, sem a kiutat nem találják, csak ácsorognak a csaló tükrök előtt, és hol magasabbnak, hol szélesebbnek, hol pedig megtöbbszörözve látják magukat.Köves Slomó: Lejáratja magát a baloldal a Jobbikkal
A magyar sajtó egy része abszurd módon elbagatellizálja és mentegeti a Jobbik egyértelműen antiszemita megnyilvánulásait; döbbenetes az, ahogy a Jobbik antiszemitizmusát most mentegetni akarók egy 180 fokos fordulattal szembemennek mindazzal, ami a magyar közélet meghatározó álláspontja volt a náci eszmék vonatkozásában az elmúlt harminc esztendőben - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Echo TV A nyolcas című műsorában G. Fodor Gábornak.Szocialista társkereső
Szépkorú, ám most is fiatalos, mindenre nyitott szocialisták keresik hasonló érdeklődésű, bevállalós társukat. Vállalhatatlan múlt nem akadály, minimum négy évig kitartó hozomány előny. Jelige: „hamar elválunk”.Érték / Értékelhetetlen
Azt, hogy Gyurcsány Ferenc klinikai eset, régóta tudjuk. Az egyre vadabb eszmefuttatásai viszont mostanra elértek egy olyan plafont, amit nem kellene áttörni. Esettanulmánynak mondjuk remek.KELLEMETLENT A HASZONTALANNAL
Én igazán, nagyon utáltam a hétfőket. A patájától a szarva tetejéig, de nem azért, mint az átlag, hanem mert hétfőnként úszni kellett. A szüleim kérlelhetetlenek voltak, de az edzőm, Judit néni biztatott: „Fokhagyma, te itt megerősödsz, egy-két év és stramm leszel”. Egy-két év? Le kellett ülnöm a párás medencetérben egy székre… egy-két év. Év. Aztán hat lett belőle.Ajánljuk még

















