bede zsolt
Így NEM tartóztatták le Bede Zsoltot
Mint tudjuk a baloldal akkor és abban hazudik, amikor és amiben akar. Most például egy igazoltatásból csináltak rabosítást, de ez esetben kicsit nagyobb az öngól a szokásosnál, mert az alany Bede Zsolt, akitől egy kicsit berezelt a selyemmajom, messiásúr egy kicsit túl gyorsan kürtölte tele a Facebookot a saját marhaságaival. Megint. Zsolt meg szokásához híven jót röhög.A 444 már nem szerelmes Zuckerbergbe, és a megcsalt szerető minden dühét levezetné rajta
Szomorú, ha egy szerelem véget ér. Általában mindkét fél szenved, de akiben van tartás, azután sem pocskondiázza elvesztett kedvesét, hogy a románc megszakadt. Nem úgy a 444, akik hosszú, egyébként fizetőfal mögé rejtett cikkben kezdték darabokra szedni Mark Zuckerberget, mert a Meta fura ura úgy gondolta, most már inkább mégis számít neki a szólásszabadság.Kukába került a ferencvárosi szivárványos szék (Videó)
Bár a ferencvárosi szivárványos pad szenvedései véget értek, újabb kálváriával bővül a kerület története. Kihelyeztek ugyanis egy LMBTQ-színekre mázolt széket a pad helyén, amit annak rendje és módja szerint azóta a kukába vágtak.Az Ügy – A Nemzeti Jogvédő Szolgálat harca a kettős mércével (Videó!)
A napjainkra totálisan elmérgesedett közbeszéd, a közösségi médiában való egymásnak feszülés azt eredményezi, hogy a politikai nézetkülönbségbe ütköző emberek egyre erőteljesebben adnak hangot véleményüknek. Egyre gyakrabban hallunk testi kontaktusba, dulakodásba torkolló vitákról, amelyeket – történjenek bármely politikai oldal részéről vagy hatására – természetesen elfogadhatatlannak tartunk. Az viszont abszolút nincs rendben, ha kettős mércével mérik a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítást. Ha az egyik oldalnak mindent lehet, minden a szólásszabadság része, a másik meg mindenért a bíróságon találja magát... Az Ügy riportja öt történetet mutatott be: mindegyik főszereplő vagy elszenvedője, vagy aktív közreműködője volt valamilyen nézet- vagy véleményütközésnek, amely büntetőeljárással végződött. Ez az öt eset jól mutatja, hogy a jog mérlege mintha nem egyformán mérné a jobb- és baloldali embereket... Az ügyekben közös, hogy a törvényességért és az egyenlő bánásmódért a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, illetve annak vezetője, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd harcol a hatóságok és bíróságok előtt.Elhajtották a Vadhajtások munkatársát Jakab utcafórumán (Videó)
Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal számára addig tart a sajtószabadság, amíg a számukra kellemetlen témák nem kerülnek nyilvánosságra. Most Jakab Péter utcafórumán támadtak egy tudósítóra, mert a Jobbik pedofilbotrányáról érdeklődött.A sok támadás miatt új szerverre költözik a Vadhajtások, addig nem tesznek ki új posztokat
Posztok tömegének tanúsága szerint döbbenten vette tudomásul a Vadhajtások.hu olvasótábora a szerkesztőség vasárnap délutáni bejelentését, miszerint rajtuk kívülálló okok miatt egy időre leáll a "legvadabb hír- és véleményportál". Az okokat sokan találgatták, a járványhelyzettől a hackertámadásokig több lehetőség is felmerült – ez utóbbi nem áll távol a valóságtól. "Annyi informatikai támadás éri a Vadhajtások.hu-t, hogy ha egy balliberális portált csak negyedennyi érne, már diktatúrázva itt vernék az asztalt a brüsszeliták" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Bede Zsolt szerkesztő, aki arról is beszélt, hogy eddig voltak rések a pajzson, az oldal napok óta annyira lassú volt, hogy naponta százával kaptak üzenetet miatta. Úgy döntöttek, új, kevésbé sebezhető szerverre költöznek át és formailag is megújulnak, hogy a választási kampányban technikailag maximális biztonságban működhessen a portál.Hadházy elütötte a Vadhajtások tudósítóját?
Hadházy Ákos ki sem szállt autójából, miután elütötte a Vadhajtások egyik tudósítóját - írja a portál. Az incidens egy hétfői tüntetésen történt, Bede Zsolt pedig akkor sérült meg, amikor nyugtatót akart elhelyezni a politikus autójának szélvédőjén.Gyanúsított lett a Hont Andrást inzultáló Bede Zsolt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki Bede Zsoltot - írja a police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a csütörtöki, Niedermüller Péter kereszténygyűlölő kijelentései miatt megtartott békés tiltakozáson Bede szóváltásba keveredett a HVG-s Hont Andrással. Bede Zsolt az újságírót szidalmazta, meglökte, valamint a szemüvegét is levette.Ajánljuk még