bolgár györgy
Ungár Péter szerint Orbán maga Európa, Bolgár György pedig szereti a határkerítést. Mi van???
Olyan magasztaló dicséreteket fogalmazott meg Orbán Viktor európai és uniós politikája kapcsán Ungár Péter Bolgár György klubrádiós műsorában, hogy elsőre visszatekertünk, mert nem akartunk hinni a fülünknek. Bolgár azt várta, hogy talán majd együtt szapulhatják az unióval szemben álló, azzal folyton háborúzó, Bolgár szerint lépten-nyomon csak konfliktust kereső magyar miniszterelnököt, de akkorát kapott, hogy a fal adta a másikat. Ungár éppen az ellenkezőjével állt elő, egyébként meglepő módon, hiszen pártja, az LMP is kifejezetten a bevándorláspárti politikai erők táborát erősítette, talán erősíti mindmáig. A vita odáig fajult, hogy maga Bolgár úr is elismerte, kell a határokon lévő kerítés. Bizony!Már megint Magyarország katonai megszállását várják a haladók
A haladó véleményformálók egyik szuperképessége, hogy bármelyik orbáni sérelmükből váltás nélkül át tudnak kapcsolni egy másik orbáni sérelmükre. Bolgár György és kollégái a CEU iránti siránkozásból váltottak egy szempillantás alatt a Magyarországot elfoglaló – és nyilván 1947-hez hasonlóan azt a haladó erők kezébe adó – intervencióra. Illetve az annak elmaradása miatti siránkozásra. Bónusz ajándékként még az is kiderült, miért aggasztja a Művelt Nyugatot a magyar-orosz és a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése.Táncsicskák és Zsúrpubik
Nem túl örömteli, ám sajnos annál tagadhatatlanabb, hogy a politikai kommunikáció hangvétele a G-nap óta megváltozott. Remélhetőleg csupán ideiglenesen. De tény, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben arról beszélt, hogy a Jobbik egy zsúrpubi által vezetett csicska párt lett, valamibe nagyon beletrafált. Mégpedig azon a marginális részen, ahol azok az összefüggések lapulnak, amelyek csak bizonyos politikai fiaskók hatására válnak teljesen egyértelművé. Ilyen volt Vona Gábor Canossa-járása a Spinoza házban. De hogy a mélyebb összefüggéseket megértsük, utazzunk vissza az időben 2013. március 14-éig!Ajánljuk még













