börtön
Rétvári Bence: Közép-Európa legkorszerűbb, high-tech okosbörtöne épül Csengeren
Magyarország, sőt Közép-Európa legkorszerűbb börtöne épül Csengeren, az ezerötszáz férőhelyes, high-tech okosbörtönben videóanalizáló és helymeghatározó rendszer is működik majd - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.„Együtt teremténk: osztályrészemet követelem”
Az ember tragédiájában olvashatjuk a fenti mondatot, midőn Isten végzett a világ megteremtésével, elébe járulnak az angyalok, s az őt – a többiekkel ellentétben – dicsőíteni nem hajlandó Lucifert elzavarja magától. De Lucifer nem hagyja magát ilyen könnyen lerázni, s mint „a tagadás ősi szelleme”, követeli a részét a teremtett világból. Meg is kapja: övé a két fa az Édenben, amelyeket az Úr megátkoz (és amelyek aztán majd Ádám és Éva bűnbeesését és Édenből való kiűzetését is okozzák).Kétszáz kilóra hízott a börtönben egy férfi, emiatt pedig házi őrizetbe került
A 34 éves olasz férfi egy kenyérmorzsán veszett össze kedvesével, akit aztán 57 késszúrással ölt meg. Állítása szerint nagyon szerette a nőt. A fogdán aztán az egyébként is testes férfi felszedett magára 80 kilót, így most 200 kilót nyom. Speciális diétára lenne szüksége, de mivel ezt a börtönben nem tudják számára biztosítani, házi őrizetbe helyezik át."Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn a Hunnia-ügy három terheltjének bebörtönzése"
"Példátlan botrány és nyílt sebként izzó erkölcsi bűn, hogy míg a 2006-os – közvetve halálos áldozatokat is követelő – karhatalmista terrort elrendelő Gyurcsány Ferenc háborítatlanul éli életét a zabrált Apró-villában, ahol a hatalom újbóli megragadására és Magyarország idegen érdekeknek történő alávetésére sző gyalázatos terveket, addig tisztességes hazafiakat, példás családapákat börtönbe hurcolnak a nemzetrontó Gyurcsány rendszer ellen – önkényesen terrorcselekménynek minősített – állítólagosan elkövetett, ellenállási akciók miatt, kényszervallatással szóra bírt emberek vallomásai és koholt bizonyítékok alapján" - írja a Kúria ítéletére reagálva a Budaházy Bizottság az Igazságtételért.Az igazságszolgáltatás abszurduma
Ez a csütörtöki nap is csak egy nap volt, épp olyan mint a többi. Reggel felkelt a nap, a felnőttek munkába vagy más fontos dolgukra mentek. Őszi szünet okán a kisgyermekek iskolába, óvodába nem. Eltelt ez a nap is. Sokak számára nem történt semmi különös. Csak hat kisgyermek várta haza hiába az édesapját. Tián Csaba négy, dr. Szücsi Frigyes két gyermekét most könnyeiket visszanyelő édesanyák próbálják nyugtatni, szelíd szavakkal, mert tudják, hogy erősnek kell maradni, még akkor is ha, ez most mindennél nehezebb. "Apa hazajön, meglásd. Hogy mikor, nem tudom, de haza fog jönni és minden nap várjuk" - mondogatják, míg a kicsik el nem alszanak. Csak az igazságkereső ember némán is tomboló dühe nem alszik el, míg van még fikarcnyi remény, hogy talán helyreállhat a rend.Vajon megúszhatja a börtönt Greta Thunberg?
Greta Thunberg még ebben a hónapban bíróság elé áll – emelte ki a svéd Breitbart hírportál. Úgy tudni, a svéd klímavédelmi aktivista korábban nem engedelmeskedett a rendőrségi felszólításnak, hogy hagyja el a fosszilis tüzelőanyagok ellen szervezett tüntetés helyszínét, amely az év elején Malmö egyik kikötőjét zárta le.Egy tévé miatt verték halálra az egyik rabot a szombathelyi börtönben (Videó)
Tévézés miatt veszett össze két rab, ám a vita annyira elfajult, hogy halálos bántalmazás lett a vége. A megvert férfi olyan súlyos nyaki és gerincsérüléseket szenvedett, hogy a kórházban elhunyt – írja a Blikk.Férfibörtönbe kerül egy transznemű brit nő
Lexi-Rose Crawford kilenc évet fog eltölteni férfibörtönben – írta meg a Daily Mail brit bulvárlap. A férfinek született személy most nőként identifikálja saját magát, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – miután kiengedték a börtönből, ahova egy 15 éves lánnyal való szexuális tevékenység miatt került – ezúttal egy másik női ismerősét erőszakolja meg a péniszével (with her penis) – számolt be a Mandiner.Ajánljuk még

















