borvendég zsuzsanna
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Csak ebben az egy ügyben százmilliárdos nagyságrendben lopták meg az országot
1980 júliusában az Állambiztonság III/II-es Csoportfőnöksége, azaz a kémelhárítás „Árulók” fedőnéven nyomozást indított. A kémkedés gyanújával megfigyelt két személy Russay István és Heinrich Korzil voltak, az olajügyes történetünk két főszereplője. Az elmúlt hetekben olvashattak már a Mineralimpex vezérigazgatójának és az osztrák üzletembernek nem éppen dicső előéletéről, valamint arról, hogy miképpen hozták létre az olajkereskedelemre szakosodott vegyesvállalatukat, a bécsi Mineralkontort. Most lássuk, mire is kellett ez a cég!Borvendég Zsuzsanna sorozata: Rablóvezérek voltak egytől egyig a rendszerváltás vezető kommunistái
1973-ban, egy-két hónappal a vegyesvállalatokat engedélyező rendelet kiadása után, Russay István és Heinrich Korzil vezetésével megalakították a Mineralimpex bécsi leányvállalatát, a Mineralkontort. Az előző részben olvashatták, hogy a cég létrehozása körüli időkben a szovjet titkosszolgálat megfigyeltette a hazai kémelhárítással Korzil mozgását, de a jelentésekben szó sem esik a cégalapításról, ugyanakkor a Mineralkontor megszületése után hirtelen megszűnt a szovjetek érdeklődése az osztrák üzletember felé.Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: Az USA már jóval a rendszerváltoztatás előtt felismerte a Magyarországban rejlő üzleti lehetőségeket – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Már a ’80-as évek elején elkezdődött az a folyamat, amely az USA kelet-európai térfoglalását jelentette. Magyarországgal speciális céljuk is volt. Először a gazdasági térhódítást készítették elő, kihasználva, hogy Magyarország a térségben kivételként nem protekcionista gazdasági rendszert működtetett - állítja Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa. A ’80-as évek második felétől aztán a politikai, kulturális gyarmatosítás is megkezdődött. Ebben tevékeny szerepet játszott a CIA, akit akkoriban Mark Palmer nagykövet képviselt Magyarországon, ugyanakkor a rendszerváltáskor más titkosszolgálatok is rendkívül aktívak voltak hazánkban - mondja Borvendég Zsuzsanna. Mindez azonban már egy régóta tartó folyamat záróakkordja volt, hiszen a '60-as évektől megkezdődött a kapcsolatfelvétel a kádári Magyarország és az USA között. Az olyan üzletemberek, mint Cyrus Eaton, Armand Hammer célul tűzték ki, hogy a szocialista blokkban a Szovjetunió után Magyarországon is megvetik lábukat, így a kommunista rendszer összeomlása után előnybe kerülhetnek versenytársaikkal szemben. Részletek a videóban!Borvendég Zsuzsanna sorozata: Heinrich Korzil, az SS-tisztből lett üzletember
A múlt rendszer eddig feltárt legnagyobb rablása az iráni olaj Amerikába tranzitálása volt. Képzeletünket messze felülmúló összegek landoltak a korrupt vállalatvezetők számláin. A csalás olyan mértékű volt, hogy még a pártállami viszonyok közötti nehézkes információáramlásban sem lehetett elkendőzni a történteket. Dézsy Zoltán és Ilkei Csaba oknyomozó riportjai már 1989-ben megszellőztették a visszaéléseket. Az általuk megkérdezett kormányzati illetékes azt állította, hogy 20 millió dollárt, vagyis egymilliárd forintot már hazahoztak az elsikkasztott pénzekből. (Ez ma kb. 40 millió dollárnak, több, mint 14,5 milliárd forintnak felel meg.)"Kikérjük magunknak, hogy mindent, mindenkivel összemossanak!" - A Lovas István Társaság díjátadója csendes tüntetés volt (teljes beszédek)
Átvettem a Lovas István-díjat. Felemelő volt az egész, egyrészt telt ház volt az esős idő ellenére, másrészt a Lovas István Társaság Kondor Katalin vezetésével nem hivalkodó, viszont igazán színvonalas programot szervezett. Fellépett Hegedűs Endre Kossuth és Liszt-díjas zongoraművész és Mohai Gábor versmondó is, így Petőfi Sándor és a Liszt Ferenc is „megfordult” a teremben, de számomra az igazán szép az a beszéd volt, amit Borvendég Zsuzsanna tartott. Egyszerre volt gyönyörű, erős, személyes és még humoros is - írta ki Facebook-oldalára a Lovas István-sajtódíj idei kitüntetettje: Mező Gábor kutató-újságíró, a PestiSrácok.hu volt főmunkatársa, számos könyv és dokumentumfilm szerzője. Megjelent tudósításunk után a most csonkítatlanul közöljük az ő és Borvendég Zsuzsanna történész, A hálózat rovatunk állandó szerzője, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszédeinek leiratát. A megszólalók és az összetartó közönség révén a Lovas István Társaság idei díjátadója (is) egyfajta csendes tüntetés volt a nemzeti értékek és törekvések védelmében.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Russay István, a báróból kommunista, panama hőse, kettős ügynök, impexes csúcsvezető
Az Amerikai Egyesült Államok az 1979-es iráni iszlamista fordulat és a teheráni túszdráma után embargó alá helyezte a perzsa ország olaját. Szép ez az elkötelezett kiállás a népek „demokratikus” önrendelkezése mellett, de mint minden hasonló történelmi szituációban, itt is arról szólt a játszma, hogy az amerikabarát diktátor puccsal szerzett hatalmát egy nemzeti és vallási alapon álló, Amerika-ellenes rezsim döntötte meg. Vannak tehát a jó diktátorok és a jó szélsőségesek, és vannak a rosszak. Egyvalami viszont nincs: rossz olaj.Portálunk korábbi munkatársa, Mező Gábor kapta az idei Lovas István-sajtódíjat
Negyedik alkalommal adták át a Lovas István-sajtódíjat, amelyet idén volt kollégánk, Mező Gábor kutató-újságíró, A Hálózat nevű portál létrehozója vehetett át. A díjazottat Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa méltatta, aki szerint nagy szükség van Mező leleplező írásaira, aki elől egy kollaboráns sem menekülhet.Túl tágra nyitották a NER kapuját? - Borvendég Zsuzsa és a Lovas-díjas Mező Gábor a Pankrációban
Túlságosan szélesre nyitották a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kapuját az opportunisták előtt? Továbbra is összejátszik-e az egykori vörös hálózat és annak klientúrája? – ilyen és ehhez hasonló kényes témák kerültek terítékrea PS TV Politikai Pankrációjában, ahol Borvendég Zsuzsannát, a Magyarságkutató Intézet történészét, portálunk rendszeres szerzőjét, és korábbi főmunkatársunkat, Mező Gábor író-rendező-kutatót, az Ahálózat.hu oldal elindítóját kérdezte Huth Gergely. Az adásban a 2018-ban elhunyt újságíró, Lovas István személyisége és szellemi hagyatéka is szóba került, hiszen Mező Gábor pénteken este veheti át a Lovas István Társaság a névadóról elkeresztelt sajtódíját; a méltatást Borvendég Zsuzsanna mondja majd el. A műsorból kiderül az is, hogy miért cserébe kapott annak idején Huth Gergely egy, a Machu Picchu-piramis tövéből kiásott inka szobrocskát Lovastól...Borvendég Zsuzsanna sorozata: Nem először zsarolnak minket az olajjal
Háború, embargó és szankció: három fenyegető és nyugtalanító szó, amelyek az elmúlt egy évben betöltötték a közbeszéd tereit. Energiaválság, nehezen kibogozható érdekek és ellentétek, háttérben zajló és rejteni kívánt együttműködések. Hírek, amelyek csak a köznyugalom megzavarására alkalmasak, de arra nem, hogy valamiféle kibontakozás reményét keltsék az emberekben. Nincs új a nap alatt.Ajánljuk még