borvendég zsuzsanna
Borvendég Zsuzsanna sorozata: A nyereséges üzletek valahogy mindig valamelyik ellenőrizhetetlen külföldi leányvállalatnál kötöttek ki
A múlt héten már olvashattak arról, hogy Ausztria kommunista pártját a hazai állampárt folyamatos támogatásban részesítette egészen a szocializmus bukásáig. Bár nem az osztrák testvérpárt volt a legjelentősebb és legerősebb szovjetbarát politikai alakulat Nyugat-Európában, de az ország semlegessége és közvetlen szomszédsága a vasfüggönnyel elzárt területekkel igencsak megemelte jelentőségét.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Kádárék szovjet parancsra hatalmas összegekkel támogatták a nyugati kommunista pártokat
A bolsevik párt vezetői világuralomról álmodtak, egy olyan internacionalista jövőről, ahol a világ nemzetei együtt, egy közös ideológia szolgálatában, nemzeti múltjukról és sajátosságairól megfeledkezve, ragyogó arccal, boldogan szolgálják a kiválasztottak kicsiny csoportját. A kommunizmus egyenlőséget hirdetve akarta egyformává szürkíteni az embert, megteremtve a szocialista embertípust, akit megfosztanak mindenétől, vagy még inkább: önként lemond minden tulajdonáról, magánéletéről, hogy boldog legyen azáltal, hogy nincs semmije, de magát kizsigerelve dolgozhat a kiválasztott kevesek jólétéért.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták és a barátaik mindig a nagy pénzek környékén élik túl a nehéz időket
Az iráni forradalom után meghirdetett amerikai olajembargó abszolút vesztese Magyarország lett. Az elmúlt hetekben nyomon követhették, miképpen játszotta ki egy amerikai olajvállalat a saját országa által elrendelt szankciót egy magyarországi külkereskedelmi vállalat segítségével. Több százmillió dollárral károsíthatták meg hazánkat a Mineralimpex vezetői és a velük kapcsolatban álló gazdasági és politikai körök. Büntetőjogi következménye soha nem lett a sikkasztásnak, ellenkezőleg.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Csak ebben az egy ügyben nagyságrendileg annyit loptak el, mint amennyi 1989-ben a költségvetési hiány volt
1987 tavaszán a kémelhárítás hozzákezdett, hogy nyugati bankokból hazaszállítsa Magyarországra az 1986-ban elhunyt Russay István nevén lévő illegális úton szerzett vagyont. Egy akciócsoport végezte a nyomozást, gyűjtötte az adatokat és derítette fel a titkos számlákat, próbált hozzájutni a széfeket nyitó kódokhoz. Krimibe illő jelenetek elevenednek meg a kutató szeme előtt, miközben a fennmaradt dokumentumokat tanulmányozza, de ennek a történetnek a végén sajnos nem jön el a katarzis és az ezzel együtt járó megnyugvás, hogy a bűnös elnyerte méltó büntetését.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A halott kommunista rabolt vagyona a többi kommunistáé, ezt kívánja a szocialista erkölcs
Russay István, a Mineralimpex vezérigazgatójának halála után őrült hajsza kezdődött a nevén lévő vagyon megszerzéséért. Felesége, Szőnyi Olga operaénekesnő egy ideig harcolt a végrendelet szerint őt megillető örökrészért, de egy idő után kénytelen volt feladni a kilátástalan és egyre veszélyesebbnek látszó küzdelmet.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunista sem viheti magával a sírba a magyar néptől rabolt vagyont
Russay István, akinek a közreműködésével a hetvenes évek elejétől kezdve kiépítették azt a kapcsolatrendszert, amelyen keresztül súlyos dollármilliókat lehetett kisíbolni az országból, feleslegessé vált: utódja, Tóth József is tökéletesen értette a dolgát. 1986 nyarán már attól sem kellett tartania a gazdasági visszaélések mögött álló embereknek, hogy Russay ártani fog nekik. Az egykori cégvezető egészségi állapotának rohamos romlása miatt ugyanis kórházba került, betegsége gyógyíthatatlan és gyors lefolyású volt. 1986 nyara a folyamatos kórházi kezelések mellett arról szólt Russay számára, hogy biztosítsa felesége örökségét.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Nehéz a sorsa a nyugdíjas hazaárulónak
Russay István, a Mineralimpex vezérigazgatója, aki korábban az állambiztonság ügynökeként szolgáltatott – elsősorban gazdasági – információkat a hazai hírszerzésnek, a nyolcvanas évek elejétől központi szereplője lett az illegális pénzmozgásokkal kísért olajkereskedelemnek. Egy osztrák vállalkozóval, Heinrich Korzillal irányították a bécsi Mineralkontor vállalatot, amelynek segítségével elkövették visszaéléseiket.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták uzsorásoknak adósították el az országot
Az Egyesült Államok egy amerikai magáncégen, a Philipp Brothersen (Phibro) keresztül játszotta ki a saját maga által meghirdetett embargót: az iráni túszdráma után Magyarországon keresztül szállították a perzsa olajat a tengerentúlra. Magyarország akár jól is járhatott volna azzal, hogy közvetített az ellenséges országok cégei között, de nem így volt, hiszen olcsóbban adta tovább a fekete aranyat, mint amennyiért megvásárolta.Október 23. és október 24. – A magyarok és a lengyelek nem értik, hogy a másik miért nem érti őket – Mező és Borvendég Lengyelországban
Borvendég Zsuzsa és Mező Gábor a lengyel fővárosban vett részt egy pódiumbeszélgetésen, Michal Przeperski történésszel, aki nem értette, hogy nálunk miért az 1956-os forradalom és szabadságharc a gondolkodásunk origója, és miért nem 1795. október 24., Lengyelország harmadik felosztása, amikor a kor nagyhatalmai (Oroszország, Németország és a Habsburg Birodalom) ideiglenesen felszámolták a hazájukat. Emellett a magyar privatizáció kapcsán sem értette, miért hívják az elkerülhetetlen magánosítást itthon „kiárusításnak”. Mező Gábor élménybeszámolója Varsóból.Ajánljuk még