Tízezer alatt a brit kórházakban ápoltak száma, Észak-Írországban az utóbbi egy napban nem volt halálesetPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 26. A nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzése óta először tízezer alá csökkent a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma, és a legutóbbi huszonnégy órában – több, mint két hónapja most első ízben – nem jegyeztek fel új halálesetet Észak-Írországban. Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit statisztikai hivatal (ONS) számítási módszertana alapján az Egyesült Királyság egészében hatheti mélypontra csökkent a halálozások száma.
Egyetemi csoportban szervezte a Színművészeti Egyetem HÖK-elnöke a transzneműek melletti tüntetéstPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 18. Az Origo birtokába jutott belső levél tanúsága szerint Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK-elnöke arra buzdította a végzős hallgatókat, hogy vegyenek részt a transzneműek mellett szervezett "videókészítős" tiltakozáson, írja a lap. A portál megkereste a Gothár-botrányban is érintett Upor Lászlót, az intézmény rektora azonban nem válaszolt a lapnak.
Vadai: biztosan ki fogok kapni Kövér LászlótólPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 30. Vadai Ágnes valószínűleg némi figyelemre vágyik, ez lehet az oka annak a videónak is, amit ma töltött fel közösségi oldalára a DK politikusa. Ebben ő, tehát Vadai Ágnes Kövér László viselkedését kritizálja, és állítja pellengérre, majd pedig remek javaslatot is megfogalmaz a rakoncátlan házelnök megregulázásának érdekében: vitassák meg, hogyan lehetne Kövér Lászlóra "a sorozatosan sértő magatartása miatt" valamilyen büntetést kiszabni.
Feljelentették álhírek terjesztése miatt a mohácsi szoci polgármestertBokor Gábor Forró drót 2020 március 27. Mint arról a Pestisrácokon többször is beszámoltunk, Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere a hétvégén masszív fake news-t terjesztett a városban, amikor a Facebook-oldalán bejelentette: a baranyai településből "coronaria gócpont" lett. Amellett, hogy a coronaria koszorúeret jelent, Müller Cecília országos tisztifőorvos kijelentette: nincsenek gócpontok Magyarországon, mindenhol megjelent a vírus, nincs olyan megye, ahol ne lenne jelen. Lapunk megkereste a város fideszes alpolgármesterét. Pávkovics Gábor portálunknak úgy fogalmazott: Csorbai felelőtlen kijelentése pánikot okozott a városban.
Fidesz: A Momentum gyulai aktivistája kérjen bocsánatot és vezekeljen önkéntes munkával!PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 26. Felszólította a Fidesz gyulai szervezete Mikóné Hirth Beátát, hogy önkéntes munkával vezekeljen korábbi tette miatt. Mikóné a napokban azzal híresült el országosan, hogy olyan szájmaszkot reklámozott, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt trágár módon gyalázó felirat található, és ennek viselését ajánlotta. Önmagában is elfogadhatatlan egy halálos következményekkel fenyegető világjárvány közepette a védekezés egyik fontos eszközét a politikai gyűlöletkeltés felületeként felhasználni – olvasható a Fidesz gyulai szervezetének közleményében.
Saját követői osztották ki a pofonba szaladó Czeglédy CsabátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 12. Ahogyan arról napközben a PestiSrácok.hu beszámolt, Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje provokatív stílusban beszélt Szarvas Szilveszterrel, a Hír TV Informátor című műsorának riporterével, a Pestisrácok.hu főszerkesztő-helyettesével, majd kijelentette magáról: inkább adócsaló, mint "pestisrácokos kretén". A DK-s politikusnak az nem tetszett, hogy a műsorvezető emlékeztette: Czeglédy a vád szerint érintett egy hatmilliárdos adócsalásban. Ekkor szakadt el nála a cérna, és politikushoz méltatlan stílusban kreténnek nevezte kollégánkat.
Megtagadta a tiszteletadást Wittinghoff Tamás a kommunizmus áldozatainak emléknapjánPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 25. 2015-ben Wittinghoff Tamás Budaörs város polgármestere megtagadta a tiszteletadást a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára kitűzött képviselő-testületi ülésen, majd arról beszélt, hogy szerinte nem is volt kommunizmus Magyarországon.
Lemondott Gréczy Zsolt a parlamenti mandátumárólPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 december 20. 2019. december 31-i hatállyal lemond a parlamenti mandátumáról – jelentette be Gréczy Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Gréczy Zsolt erről péntek délután tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt is. Mandátumát listáról szerezte, így annak betöltéséről a DK elnöksége dönt. Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc sem él folyamatosan egy alternatív valóságban, és belátta, hogy a csütörtökön sebtében összetákolt áldozati szerepet Gréczy nem tarthatja sokáig, bár akkor ő és a DK még kiállt Gréczy Zsolt mellett. Gyurcsányék amolyan balosan a történetet először szemenszedett hazugságnak igyekeztek beállítani, de aztán elkezdtek felsejleni az igazság szeletei. Az egész még három napig sem tartott.
Milliós büntetésre számíthat Pikó AndrásPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 december 17. A PestiSrácok.hu információi szerint négy magánszemély feljelentést tesz Pikó Andrással szemben, személyes adattal való visszaélés, illetve magántitok megsértése miatt. Pikó András a tegnap általa nyilvánosságra hozott, munkahelyi levelezéseken kívül olyan e-mail-eket is feltörethetett, amelyek tartalma magánéleti, családi és érzékeny egészségügyi adatokat tartalmaz. Nem tudni pontosan, hogy az érzékeny személyes adatokhoz kik és milyen törvényi felhatalmazás alapján juthattak még hozzá.
Az MSZP-s Molnár Zsolt magára ismert: szerinte róla beszél az Angyal ÜgyvédjePPestiSrácok.hu Forró drót 2019 december 9. Az "ellenzék Borkai Zsoltját" a nyilvánosságnak ígérő Angyal Ügyvédje felbukkanása után most az ATV-n vallott színt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Állítása szerint megzsarolták, és bár név szerint ismeri az ügy érintettjeit, akik között maga is ott van, de szó sem volt drogos orgiákról. Adódik a kérdés, hogy akkor vajon mi lehet a háttérben?
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.