büntetőper
Fenyő-gyilkosság – Gyárfás úgy tartott Portiktól, hogy közben nem vette őt komolyan
Azért teljesítette Portik Tamás szinte összes kérését, és avatta be magánélete titkaiba is, mert – a bíró szerint – rutinos kommunikátorként így altatta üzlettársát – értelmezte az ügyész a Fenyő-gyilkosság büntetőperének hétfői tárgyalásán az egyik feltételezett felbujtó, Gyárfás Tamás szavait, Gyárfás ugyanakkor tagadta, hogy kedvezett volna Portiknak. A Fővárosi Törvényszéken folytatott eljárás mostani szakaszában az ügyészség és a bíróság Gyárfás és Portik egykori viszonyát igyekszik feltárni, illetve értelmezni azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik rögzített titokban, és amelyek kettejük beszélgetéseit tartalmazzák. A vádhatóság és a bíróság számos ellentmondásra hívta fel már a figyelmet Gyárfás Tamás vallomásainak kapcsán, ezek egyike, hogy a vádlott tartott Portiktól, vagy egy másik verzió szerint nem vette komolyan. Gyárfás szerint ezek nem zárják ki egymást, az ügyész ezt hétfőn úgy összegezte: úgy tartott társától, hogy nem vette őt komolyan. Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint Portik csapdát állított neki (Videóval frissítve!)
Megkezdődött kedden a huszonkét éve, a Fenyő János médiamágnás sérelmére elkövetett emberölés miatt indított büntetőper bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. A vádlottak padján együtt ül a kilencvenes évek olajügyeinek egyik kulcsfigurája, Portik Tamás, és a baloldali sajtó egykori ura, Gyárfás Tamás, akik a vádirat szerint mindketten felbujtóként működtek közre Fenyő meggyilkolásában. Portikot már több hasonló ügyben jogerősen elmarasztalták; őt kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakemberei komoly biztonsági intézkedések között szállították a tárgyalásra. Gyárfás az eljárás novemberi előkészítő tárgyalásán jelezte, hogy részletes vallomást kíván tenni, amelyre két teljes tárgyalási napot kért. Póta Péter bíró a bizonyítás kezdetén ismertette azokat az iratokat, amelyek Portik esetében az úgynevezett perújítási eljárás jogosságát támasztják alá. Nem tudni, hogy szervezési furcsaság, vagy karmikus körülmény, hogy a büntetőper pontosan huszonkét évvel azután kezdődött el, hogy Fenyő Jánost szitává lőtték a budai Margit utcában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.