demokratikus koalíció
A fővárost szolgálja, nem a szavazókat; amióta Kiss László a polgármester, pusztul le a kerület – Így reagáltak az óbudaiak a DK-s kerületvezető közel ötéves tombolására (Videó)
Kiss László Óbuda DK-s polgármestere rendkívül egyéni módon áll a rábízott kerület vezetéséhez. A hajléktalanok nem zavarják, a piaci árusok annál inkább, meg is emelte a bérleti díjaikat, ha pedig valakit zavar, hogy nem zárja le a Római-parton lévő szabadstrandot, mikor azt elárasztja a szennyvíz, az magára vessen, szerinte ugyanis ilyesmiről fölösleges beszámolni a kerületi lapban. Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit szól Kiss eddigi tevékenységéhez, és ahhoz, hogy a politikus szerint ő nem a szavazók felé tartozik felelősséggel. Az internacionalista Gyurcsányék közölték: Európa a hazájuk, Magyarország pedig csak az otthonuk
Gyurcsány Ferenc és felesége eddig sem kápráztatott el bennünket lobogó hazaszeretettel, nagyrészt annyi közük van a nemzethez, hogy általában magyarul beszélnek, de szívüket a bolsevik eszmék és internacionalista jelszavak uralják és töltik ki. Amikor lehet, igyekeznek belerúgni Magyarországba és a magyarokba, ezt megtették akkor, amikor kormányon voltak, és akkor is, amikor ellenzékbe kerültek. Ebben legalább következetesek: minden jó, ami a magyaroknak rossz. A legújabb önbeteljesítő üzenetüket a Demokratikus Koalíció saját honlapjára töltötte fel, ahol az európai életről zagyválnak, és az egyik bemutatkozó szövegpanelban azt írják ki, hogy Európa a hazájuk és Magyarország az otthonuk. Normális embereknél ez fordítva szokott zajlani, de a bolsevik kultúrkör egészen másképpen gondolkodik. Kiss Lászlóék szerint nem baj, hogy szennyvizet eresztettek a Római-part strandjára (Videó)
Üvöltözve vágott vissza a Római-parton található strand ügyében őt kérdező képviselőknek Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a testület fideszes tagjai olyan kérdésekkel merészelték megzavarni a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen, mint hogy értesítették-e az ott fürdőzőket arról, hogy a területre szennyvizet árasztanak. Kiss László zavaros okfejtése szerint értelmetlen a kérdés, mert a Duna folyásiránya megfordult(!), így egyébként sem okozhatott volna problémát egy ilyen jelenség, míg Béres András alpolgármester azzal büszkélkedett, hogy ő maga, valamint 2 éves gyermeke is a fekáliával terhelt strandon szokott fürdőzni. Aki Gyurcsány zsoldjába áll, jó ember nem lehet – Félelem és rettegés Óbudán: Kiss László négy éves ámokfutása
Óbuda választópolgárai teljesen érthetetlen módon szúrtak ki magukkal 2019 őszén, amikor az akkor még MSZP-s Kiss László lett óriási meglepetésre a polgármester. Kiss László azóta bizonyított. Egyrészt híres lojalitását, hiszen az első adandó alkalommal átlépett Gyurcsány Ferenc szektájába az addig mögötte álló és pályafutását egyengető MSZP-ből; másrészt erőteljes munkamániáját, ami abban merült ki az eddigi bő négy évben, hogy hihetetlen energiákat mozgósítva magyarázza a károkozást és a semmittevést. Kiss László arra sem ügyel, hogy emberarcúnak látsszon, a kisemberek gyámolítója ugyanis elzárja magát a polgároktól és előrelátó módon figyel arra, hogy semmilyen újságírói kérdésre ne adjon választ, nehogy hibázzon. A PestiSrácok.hu igyekezett áttekinteni Kiss László életpályáját, ahol az elvtelenség és a hozzá nem értés végig hűséges kísérője volt a jelenlegi polgármesternek. Júniusban kiderül, hogy káros tevékenysége csupán egy fatális tévedés volt-e Óbudán, egy rendszerhiba, vagy már ekkora a baj a III. kerületben. Donáth László szerint valós a konfliktus a lánya és a Demokratikus Koalíció között (Videó)
Tovább őrzi "függetlenségének" látszatát a budaörsi Olvasókör, hiszen Dobrev Klára után nem sokkal Donáth Lászlót, Gyurcsány Ferenc másik nagy kedvencét hívták meg eseményükre. Ismeretes, hogy a volt MSZP-s politikust és evangélikus lelkészt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság június 12-én bűnösnek mondta ki két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében. Donáth László stábunknak is ártatlanságát hangsúlyozta, azonban a vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbüntetetésre ítélje a volt szocialista képviselőt. Donáth László a PestiSrácok.hu kamerája előtt beszélt az ellene folyó perről, Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról, illetve elmondta, hogy szerinte valós a konfliktus Donáth Anna és a Demokratikus Koalíció között. Részletek a videóban! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.