diáktüntetés
Ha a tegnapi diáktüntetés a közoktatásunk végterméke, akkor valóban baj van
Péntek este jelenésem volt a köztévében. Igen, ott, ahol az úgynevezett diáktüntetés zajlott. Mindannyian voltunk fiatalok, valaki meg örökké az is marad – így a beszívott, vagy az éppen részeg bikaborjakra rálegyintettem. Ahogy a tőrölmetszett kormányellenes politika sem lepett meg, hiszen feltűnt annak a Tanítanék Mozgalomnak is a zászlaja, amelyről kiderült, hogy szerves része a külföldről támogatott baloldalnak. Ellenben a gátlástalan agresszióval keveredő indokolatlan kivagyiság gyomorforgató volt, de a több tízmilliós színpaditechnika is bicskanyitogató. Törtek-zúztak, majd provokáltak, leginkább a rendőröket, akik ezúttal is többen és békésebben voltak, mint maguk a tüntetők. Tényleg ők akarják jobbá tenni az oktatást? Mert ha ők a magyar közoktatás végtermékei, akkor tényleg van bőven teendő.Szétvertek egy tévét a "békés tüntetők" a közmédia épülete előtt (PS-galéria)
Az ellenzék által felhergelt tüntetők ismét megmutatták, hogy milyennek képzelnek egy békés tüntetést. A diétás Majdnanon ugyan az eső miatt nem vettek részt sokan, de igyekeztek annál hangosabbak lenni és minden szlogent felidézni, amit a baloldal az őszirózsás forradalom óta betanult.Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren
A mai napra országos ülősztrájkot hirdettek meg a diákok az Egységes Diákfront vezénylésével, miután a múlt héten nyolc pedagógust bocsátottak el az állásából polgári engedetlenség miatt. Túl nagy érdeklődés nem övezte a megmozdulást, ugyanis csak körülbelül ötven fő vett részt a Blaha Lujza téri ülősztrájkon, ami nem sokkal hét óra után vette kezdetét, de már fél nyolckor véget is ért. A tiltakozók közül páran a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz vonultak, és papírrepülőket próbálnak bejuttatni az épületbe, amin a követeléseik szerepelnek.Vörös zászló, szoborra akasztott Pintér Sándor, kommunista jelszavak és tucatnyi tüntető – Így virrasztottak a diákok a Belügyminisztériumnál (PS-GALÉRIA)
Virrasztással folytatta a demonstrációt a diákok "keménymagja" a Belügyminisztériumnál, ahol voltak régi kommunista jelszavak, szoborra akasztott belügyminiszter és persze tucatnyi kormányváltó diák is, akik a tanárokért tüntettek a maguk módján. Senki sem bántotta őket.Nem zavarta a pedagógusokat és a diákokat, hogy az üres Külső-Pesti Tankerületi Központ előtt demonstráltak (Galériával!)
Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, december elsejei hatállyalrendkívüli felmentéssel szüntették meg tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. A Belügyminisztérium egyébként már korábban is figyelmeztette a tanárokat, hogy ha megtagadják bármilyen okból a munkavégzést, akkor menniük kell. Most a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai és diákjai a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete elé vonultak ki tiltakozni, de saját bevallásuk szerint nem is érdekli őket, hogy az épületben nincsen senki.Nemzetközi recept segítségével próbálja a baloldal megbuktatni az Orbán-kormányt
A magyarországi baloldal történelmi válsága közepette pártjaik legfeljebb botránypolitizálásra tudják kihasználni parlamenti jelenlétüket. Ezért minden korábbinál látványosabb azoknak a hivatásos „civileknek” a fellépése, akik legújabban a közoktatásügyben tapasztalható elégedetlenkedésre települtek rá. Innen visszatekintve válik igazán világossá az elmúlt tíz év tapasztalata, miszerint egy vágyott magyar Majdan technológusai dolgozzák ki az éppen aktuális ügy dramaturgiáját, ők határozzák meg a tüntetések színpadra állításának műfaját és írják meg a szakmai problémák politikai konfliktussá szélesítésének forgatókönyvét. A módszertan nem saját, hanem nemzetközi receptet követ, amelyet számos „színes forradalom” során sikerrel alkalmaztak, a hozzávalók (médiahadjárat, nagykövetségi nyomásgyakorlás, operatív beavatkozások, Soros-dotáció) gondos adagolásával együtt – írja a XXI. Század Intézet igazgatója legfrissebb elemzésében.Nekünk kellene tüntetni, ellenetek!
A Freeszfe és az Amnesty International maszkjaiban, transzparenseivel, uniós zászlókkal és kicsi gyerekekkel harcolnak a "szabad ország, szabad egyetem", illetve ezt aktualizálva a "szabad ország, szabad oktatás" rigmust skandáló elégedetlenek Budapesten. Egyelőre elég kaotikusak a célkitűzések: a kezdetben a tanáraik kifizetéséért, majd több jogért, végül kormánybuktatásért demonstráló diákok-tanárok-szakszervezetek na és persze ellenzéki politikusoknak a köztelevízióval is van némi problémájuk, amiért azt blokád alá kell vonni. Persze leginkább a diákok tüntetnek, akiknek "kur..ra elegük van a kiba...tt oktatásból". Na és persze "O1G, meg sz..pd Putyin f..szát" és "mocskos Fidesz". Őszintén szólva tényleg nagy gondok vannak az oktatásban, ha egy olyan generációt neveltünk ki, akik nemcsak a helyesírással és a szövegértelmezéssel állnak hadilábon, de tudás híján trágárságokkal próbálják meg nyomatékosítani mondanivalójuk igazságtartalmát, míg a magukat értelmiségnek nevezett bagázs úgy használja őket saját politikai tőkéjük kovácsolására, hogy még csak észre sem veszik. Mert nem tanították meg őket gondolkodni. Ennek az összefoglalónak nem csupán az a célja, hogy a napi aktualitásokat vegye górcső alá a "nem maradunk csendben"-csapattól, hanem fellebbenteni a fátylat arról, kik és hány éve próbálják hergelni, fel- és kihasználni a diákságot arra, hogy társadalmi feszültséget keltsenek.A tüntető diákok ultimátumot adtak az MTVA-nak
Az Egységes Diákfront a 24.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy eddig a március 16-ai demonstráció, a szeptember 2-ai vonulás, az október 5-ei hídfoglalás és az október 11-ei tüntetés szervezőjeként elmaradt a meghívása, ezért immár követeli a szereplést a köztévétől.Az ADOM Diákmozgalom elnöke "ki akarja csikarni a kormányzatból, hogy eleget tegyenek a követeléseinek"
Az Index Kibeszélő című műsorának a vendége volt Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke, aki diáktársaival további megmozdulásokat tervez, de fontosnak tartja, hogy ezek békés kiállások legyenek.Ajánljuk még