diáktüntetés
Nem fogjuk békésen tűrni, hogy egyházi iskolákat fenyegessenek!
Őszintén megígértem magamnak, hogy piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozom a szükségesnél mélyebben, mert egyszerűen leszívják az ember amúgy is véges energiáit. Egyenesen energiavámpírként működnek a hangzatos, de valójában senkit és semmit sem befolyásoló események. Ilyen Pankotai Lili esete is. Az egyetlen oka, amiért írok róla – nem elsőre, de remélhetőleg utoljára –, mert ennek ellenére is meglehetősen mély hullámokat kavart az eset szülővárosomban, Pécsett. Az csak hab a tortán, hogy Pankotai ugyanabba az iskolába járt, ahová immár jó régen én is: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába.Ferencz Orsolya a PS-nek: Jogsértő lehet, hogy tanárok diákokat politikai állásfoglalásra ösztökélnek
Nem fogy ki a szufla a tanár-diák tüntetésekből. Az október 23-i ünnepen is több ezren tüntettek, követelve többek között a tanárok bérének rendezését. A Ferkó Dániel kérdezben ezúttal Ferencz Orsolya válaszolt a témában, egyrészt politikusként, másrészt úgy is, mint édesanya. Szerinte a jogsérelem lehetőségét hordozza magában, hogy tanárok gyerekeket direkten vagy indirekten politikai állásfoglalásra ösztökélnek egy alá-fölé rendeltségi viszonyban. Évek óta trendszerűen zajlik, hogy bizonyos iskolákban a gyerekek folytonos politikai befolyásolásnak vannak kitéve. Adott esetben a tantárgyhoz egyáltalán nem illő témákban, például idegen nyelvi órán arról tanul egy gyerek, még ha idegen nyelven is, hogy miért jó dolog a poliamor. De ahogy láttuk a tüntetések egyik központi alakjának, Törley Katalinnak az volt a Facebook-képe, hogy le a monogámiával - nyilatkozta a PS-nek Ferencz Orsolya józsefvárosi önkormányzati képviselő. Részletek a videóban!Az ellenzéknek most sem a szabadságharcról szólt az ünnep
A tüntetők hite szerint a magyar jobboldal átengedte Budapest utcáit a "rendszerellenes" tömegnek. Dobrev Klára meggyőződése szerint az őt támogató tömegnek. Karácsony Gergely pedig nagyvonalúan átadta a liberális forradalom lángját és az utcát a középiskolásoknak, esetleg azoknak az óvodásoknak, akiknek nem ízlik a finomfőzelék és ezt önszerveződő érdekérvényesítés keretében, mikroadományok becsatornázása mellett, ki is akarják fejezni ezt egy olyan tüntetésen, amelyen egész véletlenül megjelenik Dobrev Klára.Vasárnap ismét kormányellenes megmozdulás lesz, csak most ’56-os megemlékezésnek és diáktüntetésnek nevezik
Miért kell ezt az ócska színjátékot eljátszani? Nem lesz itt vasárnap semmiféle megemlékezés. Nem túl bonyolult a képlet: október 23-át kihasználva kormányellenes tüntetés lesz Budapesten, amit nyilvánosan a PDSZ, a háttérből viszont nagyon is a Gyurcsány–Dobrev-házaspár szervez. Érdekképviselet? Diáktüntetés? Ugyan már! Ismerjük ezeket a komornyik-szakszervezeteket, hallottuk legutóbb is a beszédeket és olvastuk a diákok kezében tartott transzparenseket, de jóérzésű emberek egyébként sem akasztanak és dobálnak meg minisztereket ábrázoló bábukat. Sokat változott szeptember eleje óta a résztvevők szociológiai összetétele és megjelentek a hivatásos tüntetők is a vérszagra, így ne legyen kétségünk, Orbán-ellenes demonstráció várható most is, amit a nemzetközi sajtó majd úgy mutat be, hogy a fiatalok százezrei tüntettek a diktatúra ellen.Annyira civilek tüntetnek a tanárokért, hogy az ellenzéki politikusok az első sorban menetelnek (Galéria)
A baloldal ismét megmutatta, hogy mennyire politikamentesek a tüntetéseik. Elméletben ugyanis a diákok a tanárok érdekében szerveztek demonstrációt, ezen azonban leginkább az ellenzék politikusai jelentek meg. Igaz, vannak "civilek" is, így a TASZ, az Amnesty, a Civil Bázis és a PDSZ képviseletében, akikről azért lehet tudni, mennyire függetlenek és milyen objektívek. (És nincs közük Soros Györgyhöz még véletlenül sem...)Nem jött be a gazdatünti – A tanév elején kockás inges diákokkal buktatna kormányt a baloldal
A politikai pedofília az az eljárás, amelynek során a szavazáshoz túl fiatal, a közéletet teljesen át nem látó kiskorúakat mozgósítanak politikai célok elérésének érdekében. Ki más is alkalmazhatná a módszert, mint a baloldal, akik az utóbbi időben folyamatosan demonstrációkat szerveznek, abban reménykedve, hogy nálunk is sikerül kirobbantaniuk egy színes forradalmat, előszedték tehát az aduászukat: néhány megvezetett gimnazistát, akiket a tanárhiány elleni tüntetésen terveznek felvonultatni.Kommunista elnököt akartak Macron és Le Pen helyett a diákok, ezért elfoglalták a Sorbonne egyetemet (Videó)
Szerdán délután több mint ötszáz francia diák foglalta el a párizsi Sorbonne egyetem épületét. A diákok az intézmény nagy előadójában gyűltek össze, az épület bejáratait pedig elbarikádozták. Tiltakozásuk oka, hogy a köztársasági elnökválasztás egyik jelöltje, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon nem jutott be a választás második fordulójába. A tiltakozó egyetemisták csaknem mindegyike Mélenchonra szavazott.Erdogan visszautasította a törökországi tüntetések kezelését érintő amerikai bírálatokat
Recep Tayyip Erdogan török elnök határozottan visszautasította az országban kiújult diáktüntetések kezelését kritizáló amerikai bírálatokat. Erdogan úgy vélekedett, hogy mindenkinek a maga háza tájékán kellene először söprögetnie.Thai aktivisták a rendkívüli állapot visszavonását követelik – bíróság elé állítanák a miniszterelnököt is
Diákaktivisták Thaiföldön petícióban követelték a rendkívüli állapotról szóló rendelkezés visszavonását és kivizsgálását szerdán, valamint bírósági feljelentést fogalmaztak meg Prajuth Csan-Ocsa miniszterelnök, helyettese, Pravit Vongszuvant és Szuvat Csangjodszuk országos rendőrkapitány ellen. A diákok, akik követeléseiket a thai mellett angolul és németül is beolvasták a médiában, alkotmányellenesnek és jogsértőnek minősítették a miniszterelnöki rendelettel múlt héten bevezetett rendkívüli állapotot.Ajánljuk még

















