dohányzás
Milánóban január elsejétől már a szabadban sem lehet önfeledten dohányozni
Egyre inkább kitaszítottnak érezhetik magukat a dohányosok a világban, hiszen már jóideje nem lehet éttermekben, pubokban, buszmegállóban és más zárt téren dohányozni. Milánóban azonban már a szabadtéri dohányzás sem lesz egyértelmű, ugyanis legalább tíz méter távolságot kell tartani a többiektől annak, aki dohánytermékre akar rágyújtani a város utcáin, éttermi teraszain vagy más szabadtéri helyszínein január elsejétől, amikortól szigorítás lép életbe.Az EU dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is
Az Európai Bizottság dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet élvezhessenek a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.Hatályon kívül helyezték Új-Zélandon a dohányzást szigorító törvényt
Hatályon kívül helyezték Új-Zélandon azt az egyedülálló törvényt, amely megtiltotta volna a fiataloknak dohánytermékek fogyasztását.Erről is Orbán tehet: Csintalan Sándor szerint a NER keze van abban, hogy nem tud olyan cigit venni a boltban, mint amilyet szív
Érdekes történettel állt elő az egykori MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a Kötöttfogás című műsor legújabb adásában, szerinte ugyanis a NER azzal bünteti, hogy nem lehet kapni a közeli trafikban olyan cigarettát, amilyet ő szív. Majd tehénsz*r mellőllinek nevezte a fideszeseket.Skót duda – Kiderült, Új-Zélandon fontosabb az adóbevétel, mint az emberek egészsége (VIDEÓ!)
Mi más lenne fontosabb most Angliában, mint az, hogy végre kimondja a londoni legfelsőbb bíróság, hogy igenis le lehet vágni egy 17 éves lánynak a melleit, ha ő vagy a szülei ezt szeretnék. Úgy tűnik, valóban változik a világ, hiszen a mi tinédzserkorunkban egy lány inkább arról álmodozott, hogy kinőjenek a mellei, de már ez sincs így. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de szó volt a BBC riporterének az ökolábnyomáról is, hiszen ő úgy beszél a környezetvédelem fontosságáról, hogy körberepüli a világot, ami minden, csak nem környezetbarát program. Végül lerántjuk a leplet Új-Zélandról, ahol nagy tervek voltak arra, hogy egyszer és mindenkorra kiirtsák az emberek életéből a dohányzást, de kiderült, hogy így sok adótól esik el az ország. Füstöljön hát, aki akar, nehogy a büdzsé apadjon.Bárkinek is örökre megtiltani a dohányzást, az simán gáz
Talán az Önök figyelmét sem kerülte el, hogy III. Károly király nagy csinnadratta közepette egyrészt tartott egy nagy beszédet, amely beszéd nagyságát illetően azért már csak a brit monarchia állapotát és reputációját illetően is vannak kétségeim, de másrészt – ez az igazán fontos – kihirdetett egy bizonyos törvényt is, amely – legalábbis a jelekből kiindulva – hamarosan alapjaiban fogja meghatározni Nagy-Britannia mindennapjait.Kapudrog lehet a cigaretta egyik alternatívája, a snüssz
Már általános iskolában is megjelenik, akár a nyolcadikos tanulók háromnegyede próbálta már a snüsszt. Sokan hamis információk alapján döntenek a használata mellett, kevésbé tartják károsnak. Könnyen el tudják rejteni a szülők vagy tanárok elől, de veszélyes a használata, mert nagyon gyorsan okozhat túladagolást, mérgezést és gyakran eszméletüket is veszítik – írja a Drogkutató Intézet.Betilthatják a dohánytermékek értékesítését Nagy-Britanniában
A dohánytermékek értékesítésének fokozatos szigorítását tervezi a brit kormány. A szerdán ismertetett tervek alapján egyre magasabbra emelkedik azoknak az alsó korhatára, akik törvényesen dohányárut vásárolhatnak, mígnem hosszú távon az egész lakosságra kiterjed a forgalmazási tilalom.Több mint tíz éve nem lehet dohányozni a kocsmákban, az éttermekben, de a parlamentben sem
Bár a dohányzás Krisztus előtti időkre nyúlik vissza, Európába pedig a franciák hozták be az eredetileg Dél-Amerikából származó, "barna aranynak" is nevezett dohányt, ma már világszerte küzdenek azért, hogy ne terjedjen a használata. Nem véletlen, hogy 1988. május 31. óta Dohányzásellenes Világnap is van, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezett. Magyarországon pedig a nemdohányzók védelméről szóló törvényt 2011-ben módosították, ennek értelmében pedig 2012- január elseje óta nem lehet dohányozni a legtöbb zárt helyen, például a kocsmákban és a szórakozóhelyeken, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. Ez viszont hozzájárulhatott ahhoz, hogy egyre kevesebben dohányoznak kishazánkban. Manapság viszont az tűnik szürreálisnak, hogy még a nyolcvanas években is lehetett a magyar televíziós műsorokban valamint a parlamentben is bagózni.Ajánljuk még