egyiptom
Halálra ítélték Egyiptomban a két kopt keresztényt meggyilkoló rendőrt
Halálra ítéltek kedden egy egyiptomi rendőrt két kopt keresztény, egy apa és fia meggyilkolása miatt - közölték helyi igazságügyi tisztségviselők.Erdogan bírálta az EU-t
Élesen bírálta kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök az Európai Uniót, amiért vasárnap és hétfőn Egyiptomban tanácskozott az Arab Ligával.Fordulatos meccsen játszott döntetlent Egyiptommal és jutott a középdöntőbe a férfi kézilabda-válogatott
30–30-as döntetlent játszott Egyiptommal a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Nagy Lászlóék ezzel biztosan továbbjutottak a középdöntőbe. A meccsen mi is vezettünk négy góllal, azonban az egyiptomiak is, a végén fej-fej mellett haladva jutottunk el az utolsó perchez, amikor nekünk kellett egyenlíteni. Ez sikerült is, azonban az akkor már kettős emberhátrányban lévő egyiptomiak eldugták a labdát és az utolsó húsz másodpercben nem született gól. Így biztosan ott leszünk a középdöntőben, a csoportmeccsek során még Svédország vár a veretlen magyarokra. Az észak-afrikai csapat láthatóan nagyon boldog volt, míg a mieink fejcsóválva vették tudomásul az ikszet, mert így nem biztos, hogy a maximum pontot visszük magunkkal a középdöntőbe.Valóban kivonulnak Szíriából az amerikai csapatok
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön megerősítette, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából, miután kilenc államot érintő közel-keleti útjának aktuális állomásán, Kairóban egyiptomi vezetőkkel tárgyalt.Turistabusz mellett robbantottak Egyiptomban – négy halott
Négy halottja van annak a pénteki robbantásnak, amelynek célpontja egy turistabusz volt Egyiptomban, négy kilométerre a gízai piramisoktól.Egyiptom tart a tüntetésektől, ezért korlátozza a sárga mellények eladását
A franciaországi zavargásokhoz hasonló tüntetésektől tartanak Egyiptomban, ezért az országban korlátozták a sárga mellények eladását. Öt kairói kereskedő kedden arról számolt be a francia AFP hírügynökségnek, hogy a mellények értékesítése csak hatósági jóváhagyással lehetséges és a rendőrség is ellenőrzést végez.Egyiptomi elnök: Meggondolatlan próbálkozás volt az arab tavasz, amellyel kinyitották a pokol kapuit
Meggondolatlan próbálkozásnak nevezte a 2011-es, Egyiptomon is végigsöprő arab tavaszt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök egy sarm-es-sejki nemzetközi ifjúsági konferencián, hétfőn. Az államfő szerint annak az időszaknak a zűrzavaros utóhatásai az egyiptomi társadalmat alapjaiban rengették meg. Esz-Szíszi hozzátette, elképzelhető, hogy a 2011-es tüntetések mögött állók jót akartak, de - mint fogalmazott - "kinyitották a pokol kapuit".Szélsőséges iszlamistákat öltek Egyiptomban, köztük a koptok elleni minapi merénylet elkövetőit
Az egyiptomi biztonsági erők tűzpárbajban megöltek 19 iszlamista szélsőségest, köztük azokat, akik elkövették a kopt keresztény zarándokok elleni minapi gyilkos merényletet, hét ember halálát és további 19 megsebesülését okozva - közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium.Kopt keresztény zarándokokat mészároltak le Egyiptomban
Kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak ismeretlen fegyveresek pénteken Egyiptomban, az egyház tájékoztatása szerint legalább heten meghaltak, tizennégyen megsebesültek. A támadást Minja tartományban követték el a Kairótól kétszázhatvan kilométerre délre fekvő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében.Ajánljuk még

















