egyiptom
Álhírterjesztés miatt letartóztattak egy újságírót Egyiptomban
Az államügyészség álhírterjesztés, a közösségi médiával való visszaélés és terroristacsoporthoz való csatlakozás vádjával rendelte el a 65 éves ismert újságírónak, az ad-Dijár című napilap főszerkesztőjének előzetes letartóztatását - derül ki Mohamed Munír ügyvédjének keddi bejelentéséből.Egyiptom július elsejétől megnyitja a repülőtereit
Egyiptom bejelentette vasárnap, hogy a gazdaság élénkítésére július 1-jétől újraindítja a koronavírus-járvány miatt március óta szünetelő nemzetközi légi közlekedést. Már hétközben közölték hivatalosan, hogy a járvány által legkevésbé sújtott üdülőhelyekre július elejétől visszatérhetnek a külföldi turisták.Újabb rekordokat döntött a koronavírus Egyiptomban, Iránban és Irakban
Újabb 47 beteg halt meg a koronavírus-járvány miatt Egyiptomban hétfőről keddre, eddig a legtöbb 24 óra alatt – adta hírül az ország egészségügyi minisztériuma.Egyiptomból rekordszámú újabb fertőzöttet és elhunytat jelentettek
Egyiptomból rekordszámú újabb koronavírus-fertőzöttet és elhunytat jelentettek vasárnap. 24 óra alatt 46-an haltak meg a járvány miatt - a megelőző 24 órában 34-en -, a bizonyítottan a vírustól fertőzöttek száma pedig 1536-tal emelkedett közel 25 ezerre.Egyiptom az egészségügyi katasztrófa felé tart az orvosok szakszervezete szerint
Közelgő "egészségügyi katasztrófára" figyelmeztetett hétfőn az egyiptomi orvosok szakszervezete, amely "tétlenséggel és hanyagsággal" vádolta a kormányt az ágazat dolgozói körében terjedő koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eljárása miatt.Egyiptomban rekordszámú új beteget jelentettek
Rekordszámú, 495 új koronavírusos beteget jelentettek egyetlen nap alatt Egyiptomban pénteken, így a SARS-CoV-2 nevű vírussal diagnosztizáltak száma elérte a 8476-ot.Több dzsihadistát ölt meg az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten
Az egyiptomi biztonsági erők megöltek 18 dzsihadistát a Sínai-félszigeten - közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium, két nappal a térségben elkövetett terrortámadás után. A közlemény szerint az iszlamistákkal az Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek, a rajtaütésben találtak a búvóhelyükön fegyvereket és robbanószerkezeteket is.Tűzharcban halt meg két feltételezett iszlamista lázadó és egy rendőr Kairóban
Órákon át tartó tűzharcban meghalt kedden, Kairóban hét feltételezett iszlamista lázadó és egy rendőr, további három rendőr pedig megsebesült – közölte az egyiptomi belügyminisztérium.Emberek ezrei özönlöttek Pakisztánból Afganisztánba tesztelés nélkül
Több ezren özönlöttek Afganisztánba az ideiglenesen megnyitott pakisztáni-afgán határátkelőkön, afgán hatósági források szerint a hazatérőket nem tudták tesztelni az új típusú koronavírusra. Egyiptomban továbbra is zárva maradnak a mecsetek, a pakisztáni hadsereg ígéretet tett a vírus elleni védőfelszerelés leszállítására az emiatt tüntető több száz orvosnak.Ajánljuk még
















