Pesti Srácok

ellenzék

Anarchiára készülnek a kommunista jelkép alatt szerveződő tüntetők

Magyar ugar 2019 január 4.
Kommunista jelképet választottak közös szimbólumuknak a kormány ellen tüntetők. A közösségi médiában szerveződő tüntetés borítóképeként tüntették fel az átkos korszakot idéző felemelt öklöt. A közös "zászló" alatt egyébként szinte az összes ellenzéki párt egyesült. Összeállt a Jobbik, az MSZP, a DK, a Liberálisok és az LMP. Együtt vonul utcára szoci és jobbikos, Gyurcsány és magukat rendszerváltónak tartó ellenzéki politikusok, köztük a parlamenti "ellenzéki színészválogatott". A civil tüntetők száma a Facebook-esemény aktivitását tekintve ezúttal is legfeljebb 30-40 ezer lehet, ami töredéke a kormányt támogató kétmillió embernek, vagy akár annak a több százezres tömegnek, akiket a Békemeneteken szoktunk látni. Ennek ellenére a néhány tízezer most azt hirdeti, "ő a nép", és a nép most a hatalom átvételére készül. Forradalmat, sőt népuralmat emlegetnek, és már saját ellenzéki politikai vezetőikre is csak legyintenek. Szerveződött egy olyan ellenálló csoport is, amelyik a franciaországi tüntetéseket tekinti mintának és követendőnek. Arra is büszkék, hogy csoportosulásuk alapítói között elítéltek vannak, és kijelentik, hogy ők nem fognak békésen vonulgatni, sokkal radikálisabb eszközök megvalósítása a céljuk, mint bankok, vagy plázák blokkolása. Azt is kiírták az oldalukra, hogy arra sem haragszanak, aki hoz magával valami "kirobbanót"...

Gulyás Gergely: Az ellenzéki erőszak következménynélkülisége alapján ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol (PS-interjú!)

Szarvas Szilveszter Arcok 2018 december 28.
A balliberális oldalt és holdudvart kizárólagos felelősség terheli, hogy a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában megjelent; az ellenzék egy része immáron nem a demokratikus akaratnyilvánításban, a legitim felhatalmazásban hisz, hanem az erőszakban - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az ellenzék láthatóan képtelen elviselni, hogy 12 éve minden választáson brutális nagy pofont kap a választópolgároktól. Ami az erőszakos utcai tüntetéseket illeti, a tárcavezető kiemelte, a baloldal is szeretne magának egy saját 2006-ot, hogy a saját szégyenükben másokkal is osztozhassanak, de a tények nem az ő barátaik, a jogsértések következménynélkülisége alapján pedig ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol az Európai Unióban, mint Magyarországon. "Ha a klasszikus magyar liberalizmusnak a rendszerváltozást követően volt hiteles képviselője, akkor a '90 utáni első ciklusban ez a Fideszről mondható el. Kifejezetten sajnálom, hogy ma Európában a normálisan gondolkodók többsége okkal kap hidegrázást, ha liberális pártokról hall" - mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta, a kultúrharc nem központi utasításra történik, de a kormány meghallja a kritikákat, amire jó példa a tévéfilmalap létrehozása. A miniszter elárulta, Soros György már a rendszerváltozáskor úgy gondolta, hogy a választási eredményektől függetlenül ő fog kormányt alakítani. PS-interjú!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.