ellenzék
Kormányszóvivő: az ellenzék be akarja csapni az embereket
Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról - mondta Hollik István kormányszóvivő újságíróknak szombaton Budapesten. A pénteki kormányellenes tüntetéssel az ellenzék ismét becsapta az embereket, "azt hazudják", hogy a munkavállalókat kényszeríteni lehet a túlmunkára, illetve azt, hogy a túlórapénzt csak három év múlva fizetik ki a munkavállalóknak - fogalmazott.Lánczi Tamás: A Fidesz Európa legsikeresebb pártja
Nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is példátlan sikert aratott 2018-ban a Fidesz-KDNP pártszövetség – mondta el Lánczi Tamás az Origónak a kormánypártok idei évéről. Lengyelországban és Olaszországban is láthatjuk, hogy Orbán Viktor kormányzása sikeres mintaként szolgál a regnáló kormánypártok számára.A Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent a választás óta
A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint a Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent az áprilisi választás óta. Az intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben számolt be a november vége és december első fele között, részben már az ellenzéki tüntetések idején készített pártpreferencia-kutatásáról. E szerint az országgyűlési választás eredményéhez képest a Fidesz-KDNP támogatottsága hét százalékponttal nőtt, így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék.Dömötör: Az ellenzék banánellenzék
A véleménynyilvánítás alapjog, a törvényszegés viszont nem - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjújában.Provokált a Jobbik a Hír TV-ben, amivel sikerült még jobban lejáratniuk az ellenzéket (videóval)
Provokatív akciót hajtott végre szerda este Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendégeként. A tőle nem először tapasztalt pökhendi stílusban, a műsorvezető kérdéseit teljesen figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor miniszterelnökhöz próbálta intézni szavait, bár valójában "csak" egy kamerához beszélt. A képviselő nem értette meg, hogy a sas nem kapkod legyek után, ráadásul műsorával csak még jobban felhívja a figyelmet az ellenzék siralmas állapotára.Tizenegyen akartak tüntetni Párizsban a magyar kormány ellen – a be nem jelentett tüntetést feloszlatták a francia rendőrök
Az ellenzéki politikusok felelőtlen bohóckodása és az elsöprőnek kikiáltott tüntetések nem képezik le a magyar társadalom alapvető gondolkodását; a tüntetéseken nincsenek túl sokan, de legalább rendkívül erőszakosak. Emellett több közvélemény-kutatásból tudjuk, hogy az emberek mintegy 80 százaléka elítéli az erőszakos tüntetéseket, valamint nevetségesnek tartja az ellenzéki politikusok színészi teljesítményét, akik az MTVA székházában fetrengtek és megrendezett jelenetekben próbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy kegyetlenül bántják őket. Ahogy az Index és a többi elnyomott balliberális orgánum már írta, ezek a tüntetések már a Nyugat-Európában élő magyarokat is tettre buzdítják az itthoni fasizmus ellen.Ajánljuk még

















