ellenzék
Képzeletbeli rabszolgákkal és nem létező orbáni diktatúrával próbálnak sokkolni a külföldi lapok
A kormányellenes tüntetések elsősorban a külföldi sajtónak készülnek, ahol minden alkalommal bemutathatják a hazai haladók, hogy nálunk bizony nincs demokrácia, a jogállam fogalmát soha nem ismerhettük, és éppen itt lenne az ideje, ha a Frontex nem határvédelemmel próbálna foglalkozni, hanem fegyveres erőket küldene leváltani Orbán Viktort. A kormány profizmusának, a rendőrök fegyelmezettségének és az ellenzék teljes életképtelenségének hála eddig nem sikerült sokkolni a világ közvéleményét, de természetesen azért a maguk módján minden külföldi médium beszámolt a január 5-i gigatüntetésnek tervezett, néhány ezres megmozdulásba fulladt eseményekről. A bukás, úgy néz ki, külföldön is elmarad, pedig a New York Times még egy képzeletbeli rabszolgát is megszólaltatott, hogy érzékeltesse a Magyarországon uralkodó kaotikus állapotokat.Ellenzéki feketeleves, avagy „most öntsed!”
„Az első, hogy nem politikai háttéralkukkal, nem politikai tárgyalások útján kívánunk jelöltet állítani, hiszen ‘14-ben volt egy jelölt. Azt lecserélték, aztán jött a harmadik és közben volt ló is meg vödör is, ezt semmiképpen nem szeretnénk megismételni.” (Molnár Zsolt – szoci)Kizárólag a leendő középiskolásokat szívatja meg a január 19-ére (szombat) tervezett országbénító demonstráció
Bár a néhány ezres tüntetések önmagukban elegendőek ahhoz, hogy az ellenzék totálisan hülyét csináljon magából, mégis rendszeresen kitalálnak valamit, amivel a megmosolyogtató akciókból szánnivaló akciók lesznek. Ilyen a január 19-ére meghirdetett tüntetéssel egybekötött városbénító akció is, ugyanis ezzel a középiskolai központi felvételin résztvevő diákokon és a túlórázni kényszerülő rendőrökön kívül nem sok ember szívatnak majd, hiszen a „kormánybuktatás” szombatra esik majd. A slusszpoén a dologban, hogy ez nagyjából ugyanaz az ellenzék, akik nemrég jobb híján már diákokat küldtek maguk helyett a „frontvonalra” annak apropóján, hogy Orbán Viktor szándékosan teszi tönkre a közoktatást, hogy a gyerekekből felcseperedve rabszolga váljon.Századvég: Az ellenzék üzenetei hiteltelenek
Az ellenzék üzenetei hiteltelenek, a kormánypártok támogatottsága stabil - erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég munkatársa az ellenzéki demonstrációk kapcsán az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Újabb tiltakozásokra szólítottak föl az ellenzéki pártok és a szakszervezetek
További tiltakozásokra, új rendszerváltásra és új köztársaság építésére szólítottak föl az ellenzéki pártok, a szakszervezetek pedig újabb demonstrációkat jelentettek be a szombati kormányellenes tüntetésen Budapesten. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke országos demonstrációt hirdetett január 19-re. Kordás László közölte, hogy kedden átadják Orbán Viktornak a követeléseik listáját és 5 napot adnak, hogy a kormány tárgyalóbizottságot állítson föl. Ha ez nem teljesül, országos figyelmeztető sztrájk kezdődik, utakat és hidakat zárnak le a tiltakozók - tette hozzá. A szakszervezetek - mint fogalmazott - "felkészültek a harcos időszakra", folytatják a tiltakozást a céljaik eléréséig, mivel a kormány "alkut kötött a tőkével" és "az ordas lelkű profitvadászokat választotta".Fekete-Győr András dühös és elszánt, bár az öt pontot nem tudja fejből
A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat – olvasható a HVG.hu-n. A lapnak adott interjúban Fekete-Győr András kifejti, készek az együttműködésre azokkal, akiknek szintén a Fidesz az ellenség.Titkos találkozót tartott az ellenzék, melyen "spontán tüntetések szervezéséről" állapodtak meg
A budapesti forgalom megbénítása, egy kis tarhálás a juhászpéteri szellemben, spontánnak hazudott tüntetések szervezése és a Soros György szervezetei által követelt intézkedések propagálása; így lehet összefoglalni, hogy milyen elvek mentén mennek utcára ismét a decemberi demonstrálók - írja az Origo. Egy, a portál birtokába került dokumentumból derült ki, hogy a hazai Soros-szervezetek és az ellenzéki pártok december 30-án egy titkos találkozót tartottak, ahol a demonstrációk további menetéről egyeztetettek. Most újabb részeteket mutat meg az Origo. A PestiSrácok.hu ugyancsak megjelentetett egy cikket a készülő anarchikus tervekről, erről itt olvashatnak.A párszázalékos LMP az egész országot képviselni akarja a szombati ellenzéki tüntetésen
Az LMP tagjai és szimpatizánsai részt vesznek a szombati ellenzéki tüntetésen a Hősök terén, valamint később a Kossuth téren - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

















