ellenzék
A belső leszámolások után megkezdődött az ellenzéki előválasztás
Bár az ellenzéki összefogás minden eddiginél demokratikusabb előválasztást ígért, a körzetek felében egyáltalán nem lesz érdemi verseny, mert vagy csak egy, a pártok által támogatott jelölt áll rajthoz, vagy – jobb esetben – egyetlen kamujelöltet indítanak csak rá a helyi erős emberre, a színház kedvéért. Persze a szerepeket jó előre leosztotta bábmester az összefogás pártjainak, amiből több helyütt kisebb botrány is kialakult. Legutóbb például Veszprémben, ahol Gyurcsányék elkaszálták a DK-ból kilépő momentumos Katanics Sándor indulását. Ilyen belvillongásokkal tarkítva alakult ki a végső mezőny: hét miniszterelnök-jelölt, tizenhárom jelölő szervezet és kétszázhatvanöt jelölt került nyilvántartásba az ország százhat választókerületében.Az államalapítás ünnepe a bal- és a jobboldalon
Augusztus 20., hazánk „születésnapja”, országunk I. (Szent) István által keresztény alapokon történő megalapításának ünnepe. Megfontolt és előrelátó, apja tanácsait követő szent királyunk határozott döntései, illetve a keresztény tanítás erkölcsi útmutatása nélkül ma nem létezne föld, amit úgy hívunk: Magyarország. Mondanunk sem kell, hogy egy ilyen esemény méltó ünneplést érdemel, pláne ebben a helyzetben, amikor a koronavírus-járvány miatt a tavalyi rendezvényt is „be kellett pótolni”. A mindenkori magyar kormánynak kötelessége, hogy megadja a lehetőséget a nemzetnek arra, hogy annak tagjai együtt ünnepelhessék az államalapítást. Az Orbán-kormány maximálisan eleget tett ezen feladatának, számos városszerte élvezhető programon túl az ország, ha nem egész Európa történetének legzseniálisabb tűzijáték-parádéját valósította meg.Beperelheti a liberális médiumokat a lehallgatási ügyben rágalmazott cég
A baloldali homokozóban óriási port kavart, hogy külföldi liberális platformok egy, a Soros-féle Amnesty International közreműködésével végzett "vizsgálat" nyomán összehangolt támadást indítottak hazánk ellen, azt állítva, hogy ellenzéki újságírókat hallgatott le a magyar kormány. A már első ránézésre is nagyon soványnak tűnő konteó pedig alig néhány órával a "botrány" kipattanása után összedőlni is látszik: az ügyben megrágalmazott izraeli cég cáfolta a vádakat és perrel fenyegeti az álhírterjesztő médiumokat.Huth Gergely a Jurák Katát ért támadásokról – Ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája
Természetesen szolidaritást vállalunk megtámadott munkatársunkkal – szögezte le a Mandinernek adott villáminterjújában a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Jurák Kata kolléganőnket ért támadássorozatról. Huth Gergely szerint a szivárványos zászló Brüsszel és a baloldal eszement politikájának a jelképe lett, ők tették azzá.A baloldali Idea Intézet szerint is erősödött a Fidesz
Nagy bajban vannak a baloldali ujjszámolgatók, ugyanis még a baloldallal szemszögéből rendre nagyon optimistán mérő Idea Intézet szerint is erősödött a kormánykoalíció, így pedig a két oldal között még náluk is hibahatár-közelségben van a két nagy tömb. A 24.hu által közölt felmérés szerint a hat együttműködő ellenzéki párt közös listája a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt. Az ellenzék 37, a kormánypárt pedig 36 százalékon áll. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a biztos szavazóknál is ez a megoszlás, sőt a biztos szavazók körében még a baloldalnak jellemzően kedvező eredményt "jósló" Idea szerint is a kormánypártok az erősebbek.Királycsinálót játszik a CNN, páros lábbal beleálltak a magyarországi kampányba, a DK viszont még nekik is kínos
A független és objektív médiumokról valahogy mindig kiderül, hogy balosak. Persze a CNN kapcsán szó sincs meglepetésről, hiszen nem most kezdték a jobboldali politikai erők üldözését, az azonban újdonság, hogy egyre nyíltabban foglalnak állást immáron a magyar belpolitika kapcsán is. Az amerikai választásokon– legalábbis a demokrata oldalon– királycsinálóként működő médium most hazánkba helyezte át műveleti területét, és beszállt Karácsony Gergely, valamint az ellenzéki összefogás imidzsének építésébe. A "demokrácia-export" tehát újra él, a cikk alapján az Egyesült Államokban már tudhatnak valamit, hiszen legfrissebb összefoglaló anyagában már az ellenzék "vezetőjeként" hivatkoznak a főpolgármesterre. A DK viszont még a külföldi tartótiszteknek is kínos odahaza, őket inkább kihagyták az egyesült ellenzék felsorolásából.Kövér László: Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik
Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik – mondta a Mandiner hetilapnak adott interjújában Kövér László. A házelnök majdnem biztosnak tartja, hogy ezt megéli, mert szerinte a közösség fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt.Ajánljuk még

















