előválasztás
Századvég: a DK jár jól a baloldali előválasztással
A balliberális tömb ugyan hónapokig készült az előválasztások előkészítésére, valódi versengés, illetve az ország jövőjével kapcsolatos szakmai elképzelések ütköztetése helyett azonban sorozatos visszalépésektől, háttéralkuktól, kizárási hullámoktól hangos a közbeszéd. Több jel is arra mutat, hogy a baloldali pártelitek az előválasztás intézményét pusztán díszletként kívánják felhasználni, miközben lépésről lépésre haladnak a gyurcsányi forgatókönyv megvalósítása felé. A Századvég mérlegre tette a közelmúlt azon balliberális eseményeit, amelyek a volt miniszterelnök hatalmi ambícióit szolgálják.Pofára esés: Ejtette Czeglédyt az ellenzék, már csak Gyurcsányék támogatják a milliárdos adócsalással vádolt baloldali ügyvédet
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP-Párbeszéd szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson. Jött is a hidegzuhany, mármint Czeglédy Csabának, ugyanis nem mellé, hanem Ungár mögé álltak be, akárcsak a Jobbik. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt és négy másik büntetőeljárásban is érintett Czeglédyt csak Gyurcsány támogatja... Az őszi előválasztáson a vele szemben a szintén összellenzéki támogatásban bízó Ungár Péter úgy áll ki, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és persze saját pártja, az LMP is őt támogatja. Kérdés, hogy Gyurcsány meddig tartja még fenn a rejtélyes véd- és dacszövetséget.Varga Judit: Gyurcsány Ferenc és csapata rossz adást néztek
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek most épp az uniós vezetők szoknyája mögé bújva terjesztik az álhíreket – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében. Mint ahogy Varga Judit írja, tegnap aggódó leveleket küldtek a jelöltek az unió vezetőinek, hogy hazánk az Unió tagja maradhasson 2022 után is.Puzsér Róbert fog vitát moderálni a jobboldali ellenzékről
Mondd, te kit választanál? címmel tart vitát az Európai Értékek Magyar Hagyományok Egyesület június 29-én az Újpest Központ Polgár Centrumban. Az eseményen Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, illetve Bencsik János, a Polgári Válasz párt elnöke fognak beszélgetni. Az est moderátora Puzsér Róbert lesz.Kutatás az előválasztásról: Karácsony beelőzi Dobrevet, Jakab a harmadik helyre szorul
Közvélemény-kutatást végzett az előválasztásról az ATV megbízásából a Pulzus Piackutató Intézet. Az eredmények alapján rendkívül szoros a verseny az élmezőnyben: Karácsony Gergely 19%-kal vezet, de szorosan követi őt Dobrev Klára 18%-kal, Jakab Péter pedig 16%-kal van a harmadik helyen – írja az atv.hu. A megkérdezettek 33%-a nyilatkozott úgy, hogy bizonytalan a választásban.Karácsony Gergely azt állítja, megkereste őt a "hatalom", hogy mennyiért lépne vissza az előválasztáson
Karácsony Gergely vélhetően Amerikából érkező kampánytanácsadók javaslatai alapján egy mesterséges, nem önazonos szerepet játszik – fejtette ki Deák Dániel a Magyar Nemzetnek. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek része az a mítoszépítés is, miszerint megkereste őt a hatalom, hogy mennyiért lépne vissza az előválasztáson.A kampányára használja fel a kínai egyetem ügyét Karácsony
Karácsony Gergely, a miniszterelnöki székre áhítozó főpolgármester beáldozná a Diákváros kollégiumi férőhelyeit, az elitegyetemet és lefújná az atlétikai világbajnokságot, mindezt azért, hogy a kampányban szembemehessen a kormány akaratával. A kabinet egyértelmű és világos elképzelése, hogy a Diákváros és a Fudan Egyetem az eredeti tervek szerint megépüljön. A főváros ellenséges hozzáállása miatt, most már a felépülő kollégiumok férőhelyszáma függ attól, hogy a baloldali városvezetők átadják-e a területeket az államnak. Konszenzus helyett fővárosi konzultációt indít a baloldal, amellyel mozgósítanák a baloldali szavazókat.Dániel Péter Karácsonyt támogatja az előválasztáson
Dániel Péter lapunkhoz eljuttatott közleményében tudatta, hogy Karácsony Gergelyt támogatja az előválasztáson. Dániel mint magánszemély és a Kék szalaggal a demokráciáért elnevezésű civil szervezet vezetőjeként is a főpolgármester jelöltségét támogatja.Analfabétának tartják Karácsonyt a szülőfalujában (videó)
Nem oda való, alkalmatlan, nevetséges, sőt analfabéta – így vélekedtek Karácsony Gergelyről szülőfalujában az Origo érdeklődésére reagálva a helyiek. A főpolgármester ugyanis egyszerű falusi srácot alakított szombaton, mikor bejelentette, hogy ő is megméreti magát az ellenzéki előválasztásként emlegetett bolhacirkuszban.Ajánljuk még

















