előválasztás
Hadházyt indítja a Momentum Zuglóban, aki máris bejelentette, nem fog a kerületért dolgozni
Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Momentum Mozgalom a párton kívüli Hadházy Ákost indítja Zuglóban az ellenzéki előválasztáson. Az eseményen Hadházy sietve közölte, hogy megválasztása esetén semmit nem tesz majd a kerületért, szerinte ugyanis nem ez egy parlamenti képviselő dolga. Fekete-Győr András pártelnök ugyanakkor a korrupcióellenesség védőszentjének kente föl Hadházyt.Egymásnak esett az LMP és a Momentum
A Momentum több választókerületi jelöltjét is bemutatta a héten; érdekes módon leginkább azokra a körzetekre koncentrálnak, ahol az LMP a legtöbb szavazóját vesztette az európai parlamenti választásokon, de a párt egyetlen, 2018-ban mandátumot szerzett jelöltjével is szembeszállnak. Érdekes, de nem meglepő, hiszen mindkét párt az SZDSZ egykori szavazóbázisára kíván építkezni.Republikon: etikai kódexet kell elfogadnia az ellenzéki pártoknak, hogy működjön az előválasztás
Az ellenzék háza táján nem újkeletű, hogy az előválasztás intézményére esküsznek. 2022 közeledtével az ellenzékhez köthető Republikon Intézet hozta nyilvánosságra előválasztási javaslatát. Javaslatuk szerint az ellenzéki pártok együttműködése és az előválasztás sikere érdekében etikai kódexet kellene elfogadnia az ellenzéki pártoknak a felesleges konfliktusok elkerülése érdekében. A Republikon szerint a legfontosabb az előválasztás sikere és a későbbi választási győzelem érdekében az egységes kommunikáció, a közös arculat, és ehhez szükségesek a szakmai viták, valamint a közös program.A Momentum úgy döntött, összeáll mindenkivel, akinek szintén nincs esélye győzni
A Momentum nagylelkűen bevonja a demokráciába a szavazókat is! A párt küldöttgyűlése, felismervén, hogy nagyjából tízszázalékos pártként nem sok esélye van megnyerni a választásokat, úgy döntött, hogy összeáll mindenkivel, akinek szintén nincs esélye győzni. A demokrácia érdekében előválasztásokat rendeznek, ahol olyan félelmetes erőket kell legyőzniük demokratikusan, mint a Párbeszéd, az LMP, az MSZP, a Jobbik és a brutálisan erős, tizenöt százalék körül található Gyurcsány Ferenc–Dobrev Klára duó.Csak egy maradhat? Egymásnak estek az ellenzéki önjelölt képviselőjelöltek Szombathelyen
Teljes a káosz az ellenzéki politikai táborban Szombathelyen – ma már konkrétan nem lehet tudni, hogy ki melyik párthoz tartozik és kik támogatják. Azt meg pláne nem, hogy ki lesz az ellenzéki jelölt 2022-ben a Vas megyei 1-es számú választókörzetben. Miközben minden ellenzéki potentát azt hangoztatja, hogy csak az összefogásnak és az egy közös jelöltnek lehet esélye a kormánypárti Hende Csabával szemben, négy aspiráns is van, aki úgy gondolja, ő az az egy, ő az egyedül esélyes. Az éppen büntetőpere folytatására váró Czeglédy Csaba, akinek időközben az ügyvédi kamarai tagságát is felfüggesztették, illetve Ungár Péter budai milliárdos már eddig is a sajtón keresztül üzengették egymásnak, ki az erősebb kutya. A versenybe, úgy tűnik, Nemény szoci alpolgármestere, László Győző is beszáll, akit már korábban a Nyugat.hu szavazásán is megmértek, mint potenciális ellenzéki képviselőjelöltet. László Győző kedden váratlanul Fegyőrrel az oldalán bejelentette, hogy belép a Momentumba. A válasz sem maradt el. Az LMP-s Ungár másnap Schmuck Erzsébettel, pártja társelnökével utazott Szombathelyre, hogy immár hivatalosan bejelentsék: a zöldpárti Ungárnak kell lennie a közös ellenzéki jelöltnek. Izgalmas hónapoknak nézünk elébe – igazi ellenzéki hegylakó buli várható. Hogy is szokták mondani? Már csak egy kávét kérünk...Karácsony Szabó Tímeát látná Orbán Viktor kihívójának
Bár nem teljesen biztos, de azért majdnem azt mondaná Karácsony Gergely, hogy a még mindig mérhetetlen támogatottságú pártja, a Párbeszéd női társelnöke, Szabó Tímea indul el a miniszterelnök-jelöltnek az ellenzéki előválasztáson – írja az index.hu.Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana
Az önkormányzati osztozkodásban alaposan elnyomott LMP az összes egyéni választókerületben előválasztással döntené el, hogy az egyes ellenzéki pártok jelöltjei közül ki állhasson ki a Fidesz jelöltjével szemben. Az önálló akaratérvényesítésben igencsak gyengén teljesítő pártnak így vélhetően valamivel több lehetősége lenne arra, hogy egyáltalán jelöltet állítson a 2022-es országgyűlési választásokon. A párt társelnökei szombati sajtótájékoztatójukon elmondták: az LMP célja, hogy az ellenzéki pártokkal közösen győzze le a jelenlegi kormányt a 2022-es országgyűlési választáson.Jakab Péter elárulta, akar-e miniszterelnök-jelölt lenni
Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormányváltás elsősorban azokban a jellemzően vidéki körzetekben fog eldőlni, ahol a Fideszt vagy jobbikos jelöltek verik meg összellenzéki támogatással, vagy senki – nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik elnöke az Alfahírnek adott interjúban.Társelnöki rendszert akar az MSZP, Kunhalmi és Tóth indulnak az elnökségért
Az MSZP kész a köztársaságpárti összefogásra, új alapszabálya lehetőséget ad az előválasztásra és a társelnöki rendszer bevezetésére – jelentette ki Tóth Bertalan szocialista pártelnök sajtótájékoztatón. Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan együtt indulnak a társelnökségért – írja az ezalényeg.hu.Ajánljuk még

















